dunszt.sk

kultmag

Minden idők 10 leggyakrabban kikölcsönzött könyve

125 éves fennállásának alkalmából a New York-i közkönyvtár közreadta annak a tíz könyvnek a listáját, amelyet a legtöbbször kölcsönözték ki látogatói. A tízből hat könyv gyerekeknek íródott – nem meglepő módon, hiszen a könyvtárak kiemelt fontossággal bírnak a gyerekek életében, hívja fel a figyelmet az openculture.com. A listát vezető The Snowy Day (Ezra Jack Keats kötete) 1962-ben jelent meg és 485 583 alkalommal kölcsönözték ki, magyar fordításban azonban nem elérhető – a listán szereplő összes többi könyvvel ellentétben.

A hat gyerekkönyv mellett a tíz közé került Dale Carnegie Hogyan ​szerezzünk barátokat és befolyásoljuk az embereket című sikerkalauza, valamint három világszerte ismert regény. Ahogy azt a könyvtár a honlapján közzétett lista mellett hozzáfűzte a kutatásához, sok szempont adódik össze egy ilyen sikerlista létrejötténél: ha a művek évtizedek óta szerepelnek az oktatásban kötelező olvasmányként, ha neves díjakat és elismeréseket kaptak adott ponton, vagy épp valamilyen aktuális események folytán válnak érdekessé, az nagyban fellendítheti a kölcsönzést.

Tekintve, hogy az Egyesült Államok második legnagyobb könyvtáráról van szó, a felmérés az angolszász világban reprezentatívnak is tekinthető. A kölcsönzések számával együtt közreadott lista szerint tehát ezekre voltak a leginkább kíváncsiak az elmúlt 125 év olvasói:

1. Ezra Jack Keats: The Snowy Day (485 583 kölcsönzés)

2. Dr. Seuss: Kalapos Macska (469 650 kölcsönzés)

3. George Orwell: 1984 (441 770 kölcsönzés)

4. Maurice Sendak: Ahol a vadak várnak (436 016 kölcsönzés)

5. Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót! (422 912 kölcsönzés)

6. E. B. White: Malac a pácban (337 948 kölcsönzés)

7. Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (316 404 kölcsönzés)

8. Dale Carnegie: Hogyan ​szerezzünk barátokat és befolyásoljuk az embereket (284 524 kölcsönzés)

9. J.K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve (231 022 kölcsönzés)

10. Eric Carle: A telhetetlen hernyócska (189 550 kölcsönzés)

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket