Virágok; Fekete angyalok

Virágok

Volt egy életem korábban,
emlékszem a buszokra, az üzletekben tolongó emberekre,
a nap illatára, a fák lombjára, sétáimra
az életek között.

Most megszűnt minden,
mondják, majd visszatér,
de nem lehet az életre várni
egy földszintes lakásban.

Igaz viszont, hogy a
rózsa élete nem ér
többet, mint a penészé,
élet az is.

Hát ilyenek döbbennek belém,
miközben orrom őrzi, csak őrzi
szipákolva a fényes
nap illatát.

Fekete angyalok

jönnek a fekete angyalok
a szájuk tele vérrel
ráköpik az emberiségre
nincs annyi bűnhődés
amennyi bűne van az embereknek
de a legnagyobb
hogy mindig másban keresik a bűnt
én nem gyilkoltam
én nem loptam
én nem paráználkodtam
én nem
mindenesetre én nem
eddig saját ártatlanságunkban mozogtunk
most saját ártatlanságunkban ülünk
jönnek a fekete angyalok
zivatarként zúdulnak ránk
elsötétül a lelkünk
ezúttal nem az önzéstől
kisétálunk beikszelt nyilatkozatainkkal
eláll a fekete zápor
és ránk mered az Isten