A Napra lehet nézni

December huszadika körül manapság legtöbbünknek a fejvesztett karácsonyi készülődés köti le az energiáit. Keveseknek jut eszébe, hogy ez tulajdonképpen a téli napforduló időszaka, amely 2021-ben stílusosan pontosan december 21-ére esett – innentől kezdve ritkul az éjszakai sötétség, amely hónapokig a délutánjaink nagy részét is meghatározta; a régóta szomjazott Nap fénye és melege végre egyre nagyobb teret tölt be az életünkben.

2021 minden bajával együtt fontos év volt a művészeti színtéren. 100 éve született Joseph Beuys; az elmúlt évben a német művészikon évfordulójától visszhangzott a hazai és a nemzetközi kulturális élet szinte minden szeglete. Beuys mindenre kiterjedő munkásságát/művészi-tanítási elveit/életfelfogását lehetetlen belátható mennyiségű karakterbe összesűríteni, de szerencsére az elmúlt évben több magyar nyelvű elemzés is született e kivételes életmű számos aspektusáról. Ez az év végi írás a Napról emlékezik meg – fényről, melegről, hőről, Beuys magánmitológiájának nyelvén, ismertebb performanszai és akciói helyett ezúttal elsősorban rajzain keresztül.

A második világháborúban pilótaként szolgáló Beuys elbeszélése szerint – melyről, hogy valóság-e vagy legenda, csak sejtéseink lehetnek – egy szinte végzetes repülőbalesetet követően a művészre krími nomád tatárok találtak rá, hóba és jégbe ágyazva. A tatárok szánjukon elvitték őt a karambol helyszínéről, zsírral kenték be testét, majd nemezbe, filcbe csavarták, hogy melegen tartsák őt. Beuys, a művész ekkor „születik” – innentől kezdve az emberekbe, a kreativitásba vetett hit, az empátia, de a szán (jármű!), a filc és a zsír, illetve a hő maga is esszenciális szerepet kap a kiábrándult, traumatizált ember gondolkodásában. Új jelentésrétegeket kapcsol egyes motívumokhoz, anélkül, hogy a használt, általános(abb) szimbólumok hagyományos tartalmát, egyetemes jelentéseit kisajátítaná vagy figyelmen kívül hagyná. Emiatt is nevezhetjük magánmitológiának a Beuys munkáit átölelő szimbólumrendszert – a személyes kiindulás, életrajzi kapcsolódás nála mélyebbnek, elemibbnek hat, mint más korabeli művészeknél. E tapasztalatait, és korának minden személyes, de politikai és társadalmi történéseit is, élete minden apró rezdülését beépíti művébe, mely tárgyi mivoltán túlmutat, s ami tulajdonképpen az élet maga.

Beuys számára az aktivitás a művészettel egyenértékű. Ezt a gondolatot a szociális plasztika elméletében fejti ki, s eszerint állítja, hogyha bármilyen módon részt veszel az életedben, máris művész vagy, szobrász, alkotó ember, kinek alkotása nem más, mint a társadalom. Nem csoda, hogy Beuys legfontosabb szimbólumai közé tartozik a méh – a méhek alkotáson alapuló társadalmi szerveződését az emberek számára is követendő példaként határozza meg. Ennek a társadalmi aktivitásnak a motorja elsősorban a gondolkodás, a kreativitás, az akarás; amely a társadalmi hőt, a folyamatosan áramló, mozgásban lévő (alkotói) energiát gerjeszti.[1] E kölcsönhatás értelmében a művészetet sosem az önmagáért való művészettel teszi egyenlővé – művei minden esetben az aktuális közéleti tényezők fényében értelmezhetők, művészetének célját a társadalmi problémák orvoslásaként határozza meg.

Beuys e lírai politizálására említenék egy abszurdnak tűnő zenei példát, ahol a napszimbólum aktuális köntösbe bújtatva jelenik meg.[2] „Sonne Statt Reagan” címmel slágert ír, mellyel Ronald Reagan amerikai elnök fegyverpolitikáját támadja, méghozzá egy pofátlan, kritizáló, fülbemászó popszám képében. A „Reagan” szó kiejtve megegyezik a német „Regen” [„eső”] szó hangzásával, így a szám címe magyarul: „Eső helyett Napot”. Beuys számára a nyelv használata is a művészet egy formája; így ez a popszám, bármily banálisnak is tűnhet, mégis magában hordozza mindazt, ami Beuys művészetére általánosan is jellemző – a szavak erején túl a nyilvánosság létfontosságát, a társadalomszobrászat és a „mindenki művész” elvét, az aktuális tartalmat, társadalomkritikát, s a metaforák, szimbólumok használatát is.

Beuys számára az alkotás első lépése mindig a gondolat, a gondolkodás folyamata. Ezek vizuális rögzítésére a művész folyamatosan, véget nem érően rajzol. E rajzok önálló alkotásként értékelhetőek, ám Beuys gyakran indul ki ezekből tárgyai, performanszai, akciói felé. Rajzain keresztül találkozhatunk első kézből, s talán ebből adódóan legigazibb formájában az őt foglalkoztató jelekkel, tartalmakkal, szimbólumokkal. Beuys rajzai – az állatok, az ősi tudás hordozói: szarvasok, halak, nyulak; az ősi, barlangrajzszerű formák, a test, a vér, s nem utolsósorban, a Nap – a gondolat vizualizálásaként Beuys sámáni minőségének lenyomataiként is tekinthetők. Rajzaiban összeér művészete, megmenekülésének története és művészként való újjászületésének jelentősége.

Beuys a Nappal mint önálló szimbólummal a hőáramlás társadalmi elméletén túl vizuálisan is foglalkozik. A Nap szimbolikájának hatalmas irodalma és hagyománya van, a különböző korok és kultúrák mind megteremtették a maguk napisteneit, nap-jelképeit, napot éltető ünnepeiket. Beuys esetében az egyértelműnek is mondható világosságon és melegségen túl a Nap a hőenergia elsődleges forrására, de mindenekelőtt az élet ciklikusságára is utalhat – a Nap ugyanis magában hordozza a másik véglet, az éjszaka jelenlétét.

A Nap fent van az égen, számunkra elérhetetlen, és mégis az életünk függ tőle. Benne van a két pólus, az a végletesség, ami a napfordulót is jellemzi – a sötétség és a világosság: a születés és a halál. Ez a folyamatos változás, ez a kölcsönhatáson alapuló körforgás magánmitológiája kezdetétől fogva alapvető témája Beuysnak, tulajdonképpen egész művészetét erre építi föl. Menekülésének történetét idézi Sonnenschlitten (Nap-Szán) című rajza, melyen a Napon túl a szán, a hőenergia hajtotta jármű is megjelenik. Itt is a változás, a mozgásba lendülés jelenik meg, és mindez mint a társadalomszobrászat és a művészet allegóriája, Beuys szimbólumtára alapján.

Ebből a példából is láthatjuk, hogy Beuys esetében úgy ér össze élet és művészet, ahogy keveseknél. Nála a legmélyebb személyes kiindulás sem egyszerű traumafeldolgozás, vagy önkifejezés. Legegyszerűbb firkája is jócskán túlmutat önmagán, sokkal nagyobb, sokkal általánosabb igazságok és célok mögé igyekszik beállni. S ezzel egyidőben az egész életmű egy folyamatos önterápia.

---

Jegyzetek

[1] Matthias Bunge: Plasztikai gondolkodás – Hírverés egy antropológiai művészetfogalomnak 1–2 rész. Balkon, 2000/10, 2000/11. lsd. http://www.c3.hu/~ligal/Beuys51.htm

[2] Beuys számára a zene a hatvanas évektől, a Fluxus mozgalomba való csatlakozásától kezdve meghatározó, ahol elemi erővel hat rá a találkozás John Cage-dzsel.