A műkereskedelem mai állása

A műkincskereskedelem már jóformán nyomokban sem hasonlít harminc évvel ezelőtti állapotára: egy szűk kör megélhetéséből hatalmas piaccá vált, ahol nagyságrendnyivel nőtt meg a résztvevők száma. Az artnet.news cikke ezt leginkább három szakmai tévhitre vezeti vissza, amelyeket még néhány évtizeddel ezelőtt is megdönthetetlen igazságnak tartottak.

1. A kortárs művészet nem piacképes. Ez a tévhit a 90-es és a 2000-es években dőlt meg, amikor az egyre nagyobb számú vagyonos réteg újrafelfedezte magának a festészetet mint presztízsszimbólumot. Miközben a műkereskedőszakma krémje továbbra is a klasszikus műveket értékelte leginkább, ez a réteg afelé fordult, ami a legkönnyebben elérhető volt akár nagyobb mennyiségben is: a kortárs művészekhez. A kiállításmegnyitók, gálavacsorák és találkozók újabb társadalmi motivációt jelentettek, hogy ez a vásárlói réteg a kortárs, még élő művészeket létesítse előnyben. A kortárs művészet ennek köszönhetően idővel a tömegkultúrába is beszivárgott, a reklámoktól a videoklipekig. Az artnet.news statisztikája szerint a 150 művészből, akik iránt a legjobban megnőtt az érdeklődés 2005 óta, csak egy van, aki a 19. században született.

2. Az aukciósház és a művészeti galéria két különálló létező. A késő nyolcvanas években az aukciósházak nem kináltak árverésre kortárs alkotásokat, ez a galériák és műkereskedők területe volt. Mára ezek az éles határok sokat finomodnak, bár a szakértők szerint a folyamat még mindig az elején tart. Ezt a folyamatot elsősorban az katalizálta, hogy a piac mindkét szegmense rendelkezik valamivel, ami a másikból hiányzik. A nagy aukciósházak multicégekként működnek, ennek köszönhetően pedig hosszútávú perspektivát tudnak nyújtani akár egy vezérigazgatóváltás után is, viszont nincs közvetlen elérésük a művészek felé. A másik oldalon a galériák közvetlen kapcsolatban állnak az alkotókkal, viszont általában egyetlen ember szerelemprojektjei,ami törékennyé teszi őket a globális piacon. Ennek a két működési modellnek a hibridizációja pedig számtalan lehetőséget nyit meg.3. Nem létezik olyasmi, hogy nemzetközi ízlés. Ennek az axiómának a megdőlése az ázsiai piacon mérhető leginkább, ahol harminc évvel ezelőtt elenyésző számban voltak jelen a nyugati művészek, mára azonban hasonló az arányuk, mint bárhol máshol a világon. Leginkább az internet és a globális kultúra felemelkedése kellett ahhoz, hogy a nyugati világ művészetének piaca megtízszereződjön a legnépesebb kontinensen.