dunszt.sk

kultmag

Hiányra lett válasz

A Vekker Műhely színházi nevelési előadásai Királyhelmecen és Nagykaposon

A nem hagyományos színházi környezetben játszott darabok már csupán a módszereikkel, „formájukkalˮ is képesek magasfeszültségen tartani a közönség és a játszók kapcsolatát egy–másfél órán keresztül. Ha nem (csak) a színész játszik a színpadon, a közönség nem csupán csendben nézi, majd udvarias-visszafogott tapssal tetszést nyilvánít, és szó nélkül hazamegy, az már önmagában is jelentősen kívül esik a közönség komfortzónáján. Amikor azt halljuk, hogy interaktív színházi előadás, persze képzeletünkben először a színpadról a nézők vegzálása érdekében lemászkáló színészek jutnak eszünkbe. De a Vekker Műhely programjaiban másról, ennél jóval többről van szó. A Másik oldal / Druhá strana című résztvevői színházi előadásukban együtt, egy közös térben játszik és beszélget, együttgondolkodik színész és közönség, foglalkozásvezetők és diákok, identitásról, emberi határhelyzetekről, az önmagunk, saját sorsunk feletti irányítás megszerzésének/megtartásának nehézségeiről, és, bár a darab önmagában ezt a tematikus síkot nem hozza előtérbe, mégis a 15-16 éves diákokból álló közönség számára jelentős szerepet kaphatnak a történet párkapcsolati aspektusai is.

 

Másik oldal / Druhá strana

A Másik oldal / Druhá strana sztorija egyszerű: egy szelmenci fiú, Miki (Havasi Péter) szlovák nyelvi környezetbe, Zsolnára kerül sportközépiskolába, új, szlovák barátnője lesz (Kuklis Katalin), akivel – feltehetően többek között a fiú nyelvi nehézségei és a berögződött nemzeti-családi sztereotípiák miatt – nem felhőtlen a viszonyuk. Aztán Miki nagyszelmenci barátai egy látogatás alkalmával kocsmai verekedésbe keverednek, aminek következményeként Mikinek vallania kell… ellenük. Vagy talán falaznia kellene nekik?

A történet eddig a pontig is, de a verekedés kapcsán főleg olyan hézagokkal dolgozik, amelyeket már a közönségnek kell kitöltenie. Ehhez bele kell helyezkedniük a főszereplő, a családja, saját felvidéki magyar identitását makacsul védő húga (Rakottyay Katalin), de a falubeliek szerepébe is. Viszont ez korántsem egyszerű, a szórakoztatottak pozíciójában megkövesedett átlagnézői attitűd számára nem egyszerű sem alkotó partnerré, sem tudatos befogadóvá válni. A foglalkozás elején a diákok jó eséllyel konstruktívan állnak a problémához, aktívan elmondják a véleményüket (Miki zsolnai barátnőjével szlovákul, húgával magyarul beszélve), de persze az előadás végére mindez veszíthet a lendületéből. Ennek nyilván – az életkori sajátosságok és az akár csak az egy-két osztályközösségen belüli frusztrációk mellett – a közönség gyakorlatlansága is az oka. Az önálló, saját vélemény kinyilvánítása és megvédése nehézségekbe ütközik, viszont tanulható.

A diákokban viszont végig megmaradhat a „rendet tenni a világbanˮ célkitűzésként, azzal együtt, hogy „ők, fiatalok erre önmagunkban képtelenek lennének, és ez nem is az ő dolgukˮ. A társulat foglalkozásainak éppen az az egyik, és legfontosabb erőssége, hogy segít abban, hogy döntéseinkben reflektálni tudjunk saját magunkra, hogy az olyan események, amelyek felett egy  klasszikus színházi helyzetben elsiklanánk, itt – éppen mert megkövetelik az azonnali állásfoglalásunkat – felforgassanak, elemi szinten mozgassanak meg bennünk valamit, indulatokat provokáljanak.

 

A Vekker Műhely Szelmencen

A Vekker Műhely a Káva Kulturális Műhely pedagógiai-nevelési ambícióit és a Krétakör művészeti-közéleti, tájékoztató törekvéseit ötvözi egyfajta egyszerű, könnyen befogadható formanyelvvel. A Másik oldal / Druhá strana a hagyományos társadalomtudományok oktatásának egyik lehetséges, új iránya. Bár az előadás egyelőre csupán egyes iskolák kiváltságos osztályközösségeihez jut el, nem kétséges, hogy képes lenne a (nem csak) pályaválasztó diákok tágabb köre számára is szélesebb perspektívát kínálni nemzeti identitásról, magyarságról, egy másik nemzettel való együttélés és -működés érdekében hozott felelős döntések meghozataláról. A szokásos verséneklő, -mondó hakni, az iskolák költségvetését zabáló, húszszereplős, az egyes társulatok repertoárjában utolsókat rúgó esztrádok, vagy a kisebbségi létről szóló művházbeli sirámok helyett ajánlom.