dunszt.sk

kultmag

Vászonra írt irodalom

Gerőcs Péter Márton Lászlóról készített portréfilmjéről…

Márton László

Alexandre Astruc 1948-ban kiáltványban tette közzé a kamera-töltőtoll elméletet, mely szerint a film az önálló nyelvvé válás útján halad, a rendező kamerájával – mint az író tollával –, filmet „ír” a vászonra. Magyarországon 1969-ben a Balázs Béla Stúdióban egy új nemzedék lép színre, kiharcolja, hogy a társművészetek alkotói (pl. írók, képzőművészek) is készíthessenek filmet. Ezt követően sorra születnek az experimentális, lírai, pszichológiai dokumentumfilmek, a különböző művészeti ágak (főként a képzőművészet) eszköztárának bevonásával. Grunwalsky Ferenc a nemzedék emblematikus alakja számos művészportrét készített, elsősorban a kép és a forma izgatta, a történetek anyaga érdekelte, az ismétlődő formákat kereste, hogy az adott művész motívumai alapján látványtérképet hozhasson létre, amit saját képkommentárjaival egészíthet ki. A rendező-operatőr alámerül, bebarangolja kamerájával a szerzői univerzumot, érzékeny, vizuális hátteret teremtve. Grunwalsky Ferenc munkái bizonyítják, milyen lehetőség rejlik abban, ha művész készít portrét művészről, Gerőcs Péter Márton Lászlóról készült filmje viszont a „beszélő fejek” mára meghaladott dokumentumfilmes gyakorlatához tér vissza. A francia új hullám kedvelt módszerének, a „kamera-töltőtollnak” lényege, hogy a filmrendező olyan könnyedséggel használja a kamerát, mint az író a tollat. A kor fejleménye, hogy a könyvkiadók íróikat, könyveiket videókkal népszerűsítik, de úgy tűnik, a kamerát még nem kezelik olyan autentikusan, mint a töltőtollat. Gerőcs filmje is papírízű marad, portréja pedig sziluett, pedig Márton gazdagon burjánzó irodalmi nyelve kínálna lehetőséget a filmnyelvi „lekövetésre”, ez ma mégsem szempont egy művészportré készítésekor.

 

Gerőcs Péter petergerocs.com

 

Az M. L. portré végén pici képkeretben, a stáblista mellett egy archív felvétel képsora látható. Az 1976-ban készült félórás játékfilmet Kovács András Bálint készítette, a képkockákon az akkor gimnazista Márton László és Puskás Tamás arca tűnik fel: a személyiség spontán önfelszámolását próbálják megjeleníteni. A néhány másodperces bejátszás csak azok számára értelmezhető, akiknek Márton mesélt a felvételről, s a portréfilmről általában elmondható, hogy inkább olyanoknak érdekes, akik olvassák az író műveit, vagy figyelemmel kísérik a szerzővel készült interjúkat, a róla szóló tanulmányokat. Az alapvetően „beszélő fejes” dokumentumfilmre ez a fajta bennfentesség nyomja rá bélyegét, félő, hogy azok a nézők, akik nem ismerik a művészeti élet itt megszólaló rangosabb képviselőit (Radnóti Zsuzsa, Mészáros Sándor, Margócsy István, Kovács András Bálint, Adamik Lajos és Bengi László nyilatkozik), vagy nem bölcsészkaron végeztek, nehezebben tájékozódnak.

A 65 perces film elején a „beszélő fejek” montázsából néhány, Márton László személyét és munkásságát érintő kulcsszó hangzik el (pl. egyéni öntörvényűség, különcség, kísérletező kedv, empátia, olvasottság, rendkívüli memória). Az ezt követő főcím után viszont nem történik váltás, a címszereplő diszkréten háttérbe vonul, a film kétharmadában a már felsorolt pályatársak nyilatkoznak, csak mikor kellőképpen fárasztóvá válik az egyik arcról a másikra „ugrás”, tűnik fel ismét Márton László. Az író felolvasóestre utazik vidékre, majd tinnyei házát mutatja meg, ahová családjával járt le szünidőkben, s ahol több fontosabb műve született meg. Márton a portréfilm elején nyilvánvalóvá teszi, hogy családjáról nincs igazán mondanivalója, később azt is elmondja, alapvetően eseménytelen az élete, minden idejét egy szobában töltve írt, vagy olvasott. Barátai árnyalják ezt a képet, az intellektuálisan jól megvágott filmben az életpálya (pl. katonaság, bölcsészkar, apaság) és az életmű fontosabb állomásai is kirajzolódnak. Gerőcs Péter egyúttal a tanítvány szerepében is feltűnik, így az író, műfordító, drámaíró, esszéista Márton mellett a tanár karaktere is megjelenik.

 

 

A Petőfi Irodalmi Múzeum és a Kalligram Kiadó koprodukciójában készült portréfilm célja, hogy az író munkásságát feldolgozza, s a film ennek az elvárásnak eleget is tesz, sajnálatos viszont, hogy Márton emblematikus, eredetiségét jelző védjegye (a jellegzetesen megkötött selyemsál, a rajzolt betűkkel történő dedikálás) csak halványan jelenik meg, s az sem biztos, hogy világossá válik: Márton László nemzedékének egyik legjelentősebb írója.