dunszt.sk

kultmag

„A kicsi, a kevés az irodalomban nem azt jelenti, hogy jelentéktelen”

Június 9-től 13-ig tart a 87. Ünnepi Könyvhét a budapesti Vörösmarty téren. Ebből az alkalomból kérdeztük a Kalligram Kiadó vezetőjét, Mészáros Sándort.

 

meszaros s
Mészáros Sándor (fotó: Gerőcs Péter)

 

Folyamatos a könyvpiac átalakulása, változnak a vásárlói, az értékesítési és kiadói szokások. Hogy látod, milyen szerepe lehet a változó körülmények között a Könyvhétnek, amely nyolcvanhetedik évfolyamával egyfajta állandóságot képvisel? Milyen irányban újulhat meg?

Inkább az állandósága marad, jelentős megújulása aligha várható. Három okból: 1. még mindig tart a könyvpiac 2009-től tartó válsága, a könyvkereskedők egy része nem fizet rendesen (van olyan, amelyik a Kalligram felé 15 hónapnyi fizetési elmaradást halmozott föl, miközben az új könyveket most is bizományban odaadjuk nekik, azt remélve, hogy a jövő Könyvhétig kifizetik). Emiatt kb. 300 kiadó ment csődbe, vagy csak látszólag működik. Ami a piac koncentrálódását jelenti: így a mostani Könyvhéten is, amelyik kiadó jelen van, az valamivel jobban jár: kevesebb könyv és kiadó van. 2. Az igényes könyvek olvasói az elmúlt évtizedben elszegényedtek, kevesebbet költenek kultúrára, így könyvekre is: nem az igényeik csökkentek, hanem a pénztárcájuk. 3. Azt a politikát, amely hazánkban épp dívik, nem érdekli a kultúra és az irodalom, nagyjából mindent megtesz, hogy ellehetetlenítse az intézményeit és szereplőit – kivéve, akik kivéve.

 

A magyar kormány is egyfajta változás mellett tette le a voksát a Könyvhetet illetően, mikor más, kevésbé vonzó helyszínre szerették volna költöztetni. Később erről a tervéről szerencsére lemondott…

Elég sok ötletük volt a változásokra, ebből sajnos elég sokat megvalósítottak a kultúra területén is. Kemény Zsigmond mondta állítólag kora konzervatívjainak: nem elég konzervatívnak lenni, tanulhatnának is valamit. Sapienti sat.

 

Az általad vezetett Kalligram Kiadó mozgását figyelve feltűnő, hogy az internetet, a Facebookot elárasztották a különböző könyveket érintő trailerek, bemutató-meghívások. Úgy látom, egy csapatként, közös célért indul kiadó, szerző.

Az internet és a Facebook úgy lett része az életünknek, hogy észre sem vettük. A múlt évben – elvágtak egy kábelt a környéken, így három napig nem volt áram –, nos, ezalatt alig tudtunk dolgozni. Nem azért, mert internet- vagy Facebook-függők lennénk: a könyveinket több városban élő szakemberek készítik, úgy épülnek egymásra a munkafázisok, hogy több száz kilométerről dolgozunk egymás keze alá.

Az internetet lehet kárhoztatni, de aki nem ismeri ennek jelentőségét és lehetőségeit, az menthetetlenül lemarad. Egy olyan kiadónak, amely nem bestsellerekkel és sztárszerzőkkel foglalkozik, a Facebook és könyvbemutatók kiváló és olcsó lehetőséget biztosítanak, hogy a célzott olvasóközönséggel megismertessék a könyveiket, szerzőiket. Évente kb. negyven eseményt szervezünk kiadóilag, de a szerzőink többsége maga keres/talál alkalmakat, hogy találkozzon olvasóival. Csak együtt lehet és kell csinálni, ezt nagyjából minden szerzőnk felismerte, és készségesen vállalnak minden olyasmit, amivel a könyvük utat talál az olvasókhoz. A kicsi, a kevés az irodalomban nem azt jelenti, hogy jelentéktelen.

 

 

Mit emelnél ki a Kalligram Kiadó idei könyvheti kínálatából?

Ha jól számolom, tizenhét könyvünk jelenik meg a Könyvhétre, így óhatatlanul megsértek minden olyan szerzőt, akit nem említek. Nyilván azért adtuk ki őket, mert hiszünk bennük. Azt hiszem, három könyvünk biztosan számíthat a szélesebb olvasóközönség érdeklődésére: Péterfy Gergely Mindentől keletre, avagy román kém a Weiss-családban című publicisztikai kötete olyan írásokat tartalmaz, amelyek már a különböző lapokban való megjelenésükkor nagy föltűnést keltettek, emellett a szerző Kitömött barbár című, két éve megjelent regénye még mindig az eladási listák elején szerepel. Zoltán Gábor Orgia című regénye lesz a Könyvhét egyik titkos favoritja. Németh Gábor Egy mormota nyara című regénye az áprilisi Könyvfesztiválra jelent meg, kiváló kritikákat kapott, valószínűleg a Könyvhétre érik be.

De minden megjelenő könyvünknek drukkolok, és nem kincstári optimizmusból, hanem szívből.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket