Love (is all you need) – krakkói filmmozaik

Május 29. és június 5. között zajlott magyar jelenléttel az 56. Krakkói Nemzetközi Filmfesztivál, amely idén is bővelkedett olyan filmekben, amelyek az emberi kapcsolatokra, a társadalom kirekesztettjei iránti empátiára és a történelmi múlttal való szembenézésre szólítanak fel. 

 

 

Az 56. krakkói nemzetközi filmfesztivál mottója az All You Need Is Love is lehetne – igaz, ironikus ellenpontja, a versenyen kívül vetített Beatles-paródia (Eric Idle – Gary Fels: The Rutles. All you need is cash, 1976) is szerepelt a kínálatban –, szinte minden film a szeretet, a család, az emberi kapcsolatok fontosságára, illetve a magányból fakadó torzulásokra hívják fel a figyelmet. A különböző versenykategóriák (nemzetközi dokumentum- és rövidfilm, zenés dokumentumfilm, lengyel dokumentum- és rövidfilm) témamagját a fentiek jelentik, még az olyan experimentális, labor- és nyersanyagkultúrára (fotóra, animációra) épülő filmek esetében is, melyek nézése közben a fej zúg, az ész pedig összezsugorodik az erős zörejektől, vibráló vízióktól, s amelyek néhány perc alatt is a látás kínzókamráivá vál(hat)nak. A világ minden tájáról érkező filmeknek köszönhetően változatos formában (pl. haditudósítás jellegű napló-/dokumentumfilm, kisjátékfilmi „művészfilm”, animációs film) és tónusban (a pátosztól az iróniáig) variálódik a monotéma, olyan fontos altémákkal kiegészülve, mint a társadalom kirekesztettjei – pl. valamilyen fogyatékossággal rendelkezők, háború sújtotta övezetben élők – iránti szolidaritás, vagy a történelemmel, nemzeti múlttal való szembenézés. Ezt a képet árnyalják a zenés művészportrék, a magányos (kis)emberről szóló irodalomszagú kamara-darabok, s a versmondatokra (pl. Allen Ginsberg) vágott animációs képsorok.

A következőkben néhány filmet kiemelve illusztrálom a műfaji és tartalmi tendenciákat.

A rövidfilmes versenyprogramot nyitó Love (2016), Bucsi Réka szürreális hangulatú, motívumokban gazdag animációs filmje a szerelemmel összekapcsolva mutatja be az állatok, a természet s az univerzum viszonyát, egy távoli bolygó átalakulását, bomlását és újraéledését. Erre rímel az Ezüst Sárkány-díjjal jutalmazott Tsunami (2015), a dán Sofie Kampmark animációs filmje, melyben a főhős Haru túlélte a cunamit, de a katasztrófa szelleme, a lakásába költözött hatalmas cet képében naponta emlékezteti erre. Harunak meg kell szabadulnia a cettől, hogy félelmeit legyőzve új életet tudjon kezdeni.

A Tabula Rasát (2015), Csoma Sándor kisfilmjét Dragomán György A fehér király című regénye ihlette. Dragomán a gyermekvilágon keresztül modellezte a diktatúrát, dinamikus regényszerkezetet hozva létre. Csoma története a rendszerváltás idején játszódik Erdélyben, a 13 éves Emma és Ábel között szerelem szövődik, de kiderül, Emma édesapját Ábel apjának jelentései juttatták börtönbe. A film (a regénnyel szemben) kicsit iskolás módon, teátrális gesztusokban bővelkedve mutatja be azt, hogy az apák bűne a fiaikat is sújtja; a múltat be kell vallani, s csak a megbocsátást elnyerve lehet tiszta lappal új életet kezdeni.

 

 

A család fontosságára mutat rá Varga Ágota Szülei szeme (2004–2015) című, versenyen kívül vetített dokumentumfilmje. „Az lenne a legnagyobb öröm, ha látnának a szüleim”, mondja a rendezőnek a tíz év körüli Ferike, aki arra a sorsa van ítélve, hogy vak szüleit (Győzőt és Katit) vezesse. A filmet nézve felvetődik a kérdés, van-e joga két vak embernek gyermeket vállalni, ám a különböző életképekből kiderül, az igazi hős a hiperaktív Ferikét s a szellemileg sem teljesen ép feleséget türelmesen ellátó apa. Maciej Adamek Two Worlds (2015) című dokumentumfilmje egy siketnéma házaspár és 12 éves lányuk, Laura életét mutatja be. Laura Ferikéhez hasonlóan médium, de a kisfiúval ellentétben felelősségteljesen látja el a közvetítő szerepét, orvoshoz kíséri édesanyját, apjának pedig a ház felújításához szükséges szerszámok vásárlásában segít. Laura édesanyja érzékenyen figyeli és faggatja lányát gondolatairól, ebben az esetben a szülők tisztában vannak azzal, milyen terhet raktak gyermekük vállára.

Az ír Damien O’ Donnel Ezüst Sárkány-díjas How Was Your Day (2015) című rövidfilmje egy olyan anyát mutat be, aki képtelen elfogadni, hogy kislánya fogyatékkal született, de a gyermek iránta tanúsított feltétlen bizalma és szeretete végül is átsegíti csalódásán és előítéletén. Az izraeli Tamar Kay The Mute’s House című Arany Sárkány-díjjal jutalmazott dokumentumfilmje Hebronban játszódik. A turistalátványosságnak számító izraeli részen található „Néma házá”-nak már csak két lakója maradt. A néma palesztin nő, Sahar nem lép ki a házból, a kamera elsősorban fél karral született életvidám kisfiát, Yousefot követi.

 

https://www.youtube.com/watch?v=g8NQm7w3KY0

 

 

A svéd Lars Persson The Radio Amateur (2015) című rövidfilmjében Jonas egy elhagyatott vidéki házat készül kirabolni. Tage, a vak tulajdonos felesége halála óta egyedül él, s a tolvajban rég nem látott fiát véli felfedezni. Jonas belemegy a játékba, együtt tölti a napot Tagéval (még az antennát is megjavítja, hogy a rádión keresztül tartani lehessen a kapcsolatot a külvilággal), s a fiú szerepében maradva feloldozza az idős férfit, aki a bocsánatát kéri, mert rossz apa volt. A vidéken élő szülők elmagányosodását „csehes” fanyarsággal ábrázolja a szlovák Kristína Schnirzová The Nest (2015) című rövidfilmjében. A főszereplő házaspár komfortosabbá akarja tenni lerobbant házát (pl. csengőt vesznek a kertkapura, felújítják a fürdőszobát), hogy városban élő gyerekeik haza járjanak, de igyekezetük hiábavalónak bizonyul.

A Margaret and Helmut (2015), a német Clemens Beier kisfilmje, megindító (és művészi) formában mutatja be, hogy a régi szerelem emléke, a közösen leélt élet, hogyan ad erőt ahhoz, hogy türelemmel és szeretettel lehessen elviselni a házastárs visszafordíthatatlan leépülését. A film ironikus ellenpontja az Ezüst Sárkány-díjjal jutalmazott Close Ties, a lengyel Zofia Kowalewska dokumentumfilmje, melyben Barbara és Zdzisław – a férj kérésére – 45. házassági évfordulójukat készülnek megünnepelni. Barbara vég nélkül sorolja, miért érzi indokolatlannak az ünneplést, de mikor férje a család előtt mond köszönetet a közös évekért, s elnézést kér, ha valamikor megbántotta, az idős nő úgy érzi, mégis érdemes volt.

 

 

 

A retrospektív program keretében Sárkányok Sárkánya-díjjal kitüntetett Marcel Łoziński Anything Can Happen (1995) című dokumentumfilmje a fesztivál szellemiségét tükrözi. Łoziński hatéves kisfia egy varsói parkban rollerezés közben faggatja a padokon üldögélő nyugdíjasokat életükről. Tomek egy-egy mini-interjú után virágot szagol, megnéz egy pávát, vagy pisil. A magányos és idős emberek sokszor elérzékenyülve mesélnek a kisfiúnak arról, miért maradtak egyedül. Vannak, akik betegségeikbe avatják be Tomeket, mások pedig abba, miért hordanak ragasztott olvasószemüveget. A kisfiú próbálja megérteni a felnőttek világát, szeretettel, gyermeki naivitással fordul a magányos emberek felé, s ez a fajta kíváncsiság, kérdezés jellemzi a fesztiválon vetített filmek többségét is. Bármi megtörténhet, mondja Tomek vigasztalóan, s az már a The Swedish Theory of Love (2016) című svéd dokumentumfilmben hangzik el a kilencvenéves szociológus, Zygmund Bauman szájából, hogy a boldogság csak társak, emberi kapcsolatok, s a szeretet révén lehetséges.