Esterházy Péter (1950–2016)

Nyugodjék békében!

„A halál mint műhelygond

Idézet, »én«, idézet vége, foglalta össze Esti Kornél a modern utáni irodalmi törekvéseket és azok nyomorúságát és szükségszerűségét, majd meghalt, de nem bírt. Aki egyszer idézőjelbe került, az örök életű. Esti egész délután szentségelt.

*

Leszel te még fikció, sziszegte váratlan gyűlölettel Esti az unokája per def ártatlan arcocskájába, és gyorsan sírni kezdett – úgy, hogy senki ne lássa. Éppenséggel láthatták volna, már senki nem akad fönn egy zokogó férfin, senki nem lepődik meg egy kiüresedett szíven. Sírás közben Esti, maga is fikció a feje búbjáig, meghalt. Földobta a talpát. Unokája kacagástól sikongva csiklandozni kezdte.

*

Meglepett, hogy prompt a mennyországba kerültem, nyilatkozta újságírói kérdésre válaszolva Esti Kornél, sötéten a fájdalomtól. Többet a haláláról nehéz volna mondani, az újságok is egy emberként hallgattak.”

Esterházy Péter: Esti. Magvető, Budapest, 2010 , 118. oldal.