„a művészet felett soha nincsen tető”

Július 22-én záró koncerttel ért véget a Na’conxypan PT szervezte nemzetközi opera workshop, melyen négy ország képviselője vett részt. A műhely vezetője, Gurgen Ovsepian Szlovákiában élő, örmény származású énekes-tanár volt. A híres tenort Vida Igor kérdezte.

 

 

Hogyan került Szlovákiába, és miért éppen itt telepedett le?

Az ilyen dolgokat mindig az élet hozza, minden operaénekes számára eljön a pillanat, amikor esélyt kap arra, hogy Európa nagy színpadaira, nagy központjaiba kerüljön. Az egykori Szovjetunió összes nagy színpadán alkalmam volt fellépni, a moszkvai Balsoj Tyeátrban, Taskentban, Jerevánban, mindenhol, aztán egyszer az ügynökség felajánlotta, hogy az egykori Csehszlovákiában az egyik legnehezebb tenor szerepet elénekelhessem, Donizetti A kegyencnőjéből. A zólyomi várjátékokon bemutatott premiert követően még egy ajánlatot kaptam, hogy maradjak Csehszlovákiában. Minden ember, az operaénekesek esetében ez különösen így van, ha lehetőséget kap a fejlődésre, él is vele, nem sokat mérlegel. Én mégis sokat gondolkodtam, mert jó lehetőségeim voltak, a menedzsmentem sok operaházzal kapcsolatban állt, ahol fel is léptem. Végül azért döntöttem a maradás mellett, mert közel volt ide Bécs, ahol a Bécsi Állami Operaházban sokszor felléptem, és Európa más nagy színpadai is könnyebben elérhetőek voltak. Később a családom is idetelepült, és itt maradtunk. Szlovákiát ma második hazámnak tekintem.

 

Milyen karriert épített Szlovákiában?

Húsz éven át első szólistaként énekeltem a Szlovák Nemzeti Színházban, gyakorlatilag végigénekeltem a Színház repertoárját a Traviátától az Otellóig, mindent. Emellett pedig Budapesten, Münchenben, minden nagy német operaházban vendégszerepeltem. Énekeltem az Arena di Veronában, Claudio Abbadóval dolgoztam együtt a salzburgi operafesztiválon, Placido Domingo alternációja voltam az Otellóban. Vagyis a karrierem fiatal koromtól fogva gyorsan ívelt felfelé, és énekelünk ma is, van egy csoportunk, amit a tanítványaim Ovsepianék (Ovsepianovci) néven emlegetnek, amellyel koncerteket is vállalunk, ezen túl a pozsonyi állami konzervatórium tanára vagyok, illetve a Nemzeti Színház tanára-konzultánsa.

 

Ezek mellett a tevékenységek mellett még jut ideje az ilyen workshopokra is, mint ez a mostani?

Igen, sok hasonló kurzusra hívnak, amelyek leginkább egy- vagy kétnaposak, ahová egyes operaházakból jönnek énekesek konkrét szerepekkel. A dunaszerdahelyit úgy találtuk ki, hogy fiatalabb énekeseket hívunk ide, amiből nem csak az következik, hogy hosszabb ideig tart a workshop, hanem hogy olyan darabok begyakorlására és elméleti-történeti megvilágítására van így lehetőség, amikkel aztán ezek a fiatalok egyes ügynökségeknél, operaházaknál jelentkezhetnek. Ezeket a mai koncerten mind bemutatták.

 

 

Vagyis már kiválasztott darabokkal érkeztek…

Igen, de többségében ezeket még nem énekelték, csak kiválasztották, megtanulták, és aztán a kurzus alatt reggeltől estig dolgoztunk rajtuk. Volt néhány, amit már énekeltek máshol, de ezekkel még több munkánk volt, hiszen az ember állandóan jobb akar lenni, tökéletesedni szeretne.

 

A már befutott énekesek közül ki volt a tanítványa?

Szerencsés helyzetben vagyok… Éppen tegnap, vagyis július 21-én volt a premiere Wrocławban Igor Stroinnak, akit már több szerepre is felkészítettem, például a Pillangókisasszonyból, de előtte még Cavaradossira, és éppen ezt, Puccini Toscáját mutatták be Wrocławban. Juraj Hollý, aki nálunk a Nemzeti Színházban is szerepel, de főleg Németországban lép fel, vagy akár Prágában is. A következő Roman Krško, aki a ma esti koncertünkön is fellépett, a Nemzeti Színházban szerepel, de Budapesten és Besztercebányán is mint vendégszólista. Azt hiszem,  neki mindene megvan ahhoz, hogy továbbfejlődjön és szép karriert fusson be. Márió Matyó, aki szintén fellépett ma este, és most Budapesten van… De a lényeg az, hogy azoknak a szólistáknak, akiket felkészítünk, később maguknak kell tovább dolgozniuk, hogy még jobbak legyenek, de mindig kell lenni egyfajta kontrollnak felettük, én úgy mondom, hogy egy fülnek. Továbbá itt van a Nemzeti Színház egy másik szólistája, Martin Gyimesi, aki hihetetlen sikereket ér el mostanában Prágában, de Európa más részein is, és meg kell osztanom önökkel, hogy egy osztrák nyári operafesztiválon az opera nagyasszonya, primadonnája, Anna Netrebko éppen Gyimesit választotta ki, hogy vele együtt lépjen színpadra. Az a legnagyobb boldogság, mikor az ember tanítványai elkezdik kiépíteni a maguk útját.

 

Mi hajtja önt? Hiszen mondhatná azt is, hogy vége a tanításnak, nyár van, elvonulok pihenni.

Talán az, hogy a művészet felett soha nincsen tető, mindig gyönyörű, mindig tovább és tovább lehet lépni. Én mindig javítani szeretnék még valamin, magamban is, hiszen tanítás közben én magam is sokat tanulok. A művészet tanításából soha nem lehet elég.

 

Miként értékeli a mostani workshopot, amelynek ez már a harmadik évfolyama volt?

Igen, ez már a harmadik, aminek én nagyon örülök. Hiszen minden évben nagyon otthonos a légkör a műhelyek során, és ez az otthonosság még több szuverenitást ad az énekeseknek, reggeltől estig énekelünk, reggeltől estig együtt vagyunk, néha grillezünk, sokat beszélgetünk, és én azt látom, hogy egyre jobb minden, és ez boldoggá tesz. Ha az ember ilyen kurzusokat vezet, és a jövőre gondol, a folytatásra, mindig az ilyen koncertek járnak a fejében, mint ez a mostani is volt, és hogy miként lehet folytatni majd a munkát…