A harangok meséje

Nádas Péter egy éven keresztül írta a litera.hu-ra jegyzeteit egy „sójáról híres városkaˮ polgárosodási-városiasodási folyamatáról, és azon történésekről, amely során ez a város és annak polgárai elnyerték a saját maguk feletti illetékességet.

 

 

A könyv fülszövege Az élet sóját a szerző hat évvel korábban megjelent, Szirénének című szatírjátékával rokonítja. Teheti ezt, hiszen a két mű nagyon hasonló filozófiai és rituális tartományokban mozog. Az élet sója a Szirénénekhez hasonlóan a szétomló, széttartó emberiség a történelmi tudat folytonosságára irányuló törekvésének hol parodisztikus, hol tragikus története. Mindkét mű erősen hangzó jellegű. A történet „szépségét és szörnyűségétˮ Az élet sójában a harangok játéka, harmonikus összhangzatuk és disszonáns elemeik szimbolizálják. Az átmenet rítusa, a jelenvalóság és a „halálbaˮ, a nemlétezésbe való átjutás ciklikussága, valamint a fényképész – képrögzítő – tekintete teszi a szöveget, Nádas több könyvéhez hasonlóan, erősen teátrálissá.

 

„Hiszen a színjáték mi más, mint a megkerülhetetlen jelen idő görcsös erőfeszítése arra, hogy megélje a múltat vagy a jövőt? (…) A színpad csak láthatóvá teszi a térnek és az időnek ezt az állandó zavarát. A megkerülhetetlen jelent, amint képzelt jövőjéből visszatekintve saját múltját érezni vágyik. Ha saját jelenemből kísérletileg eltávolítom magam! Ha színpadra képzelem. Egy tó: bádogból; és benne a víz: műanyag tükör (…), és a kellékhattyúk és kellékkacsák úsznak a műtavon. (…) Minden élmény ilyen undorítóan banális, amire nem emlékezhetem? És éppen ilyen undorítóan banális, hogy a jelenben, magyarázat után nyomozva, az érzelem képzelete a nem ismerhető múltba játssza be magát.ˮ (Nádas Péter: Berlini szürke, 1973, in: Minotaurus, Jelenkor, Pécs, 2015, 451.)

 

A szövegváros szakrális terei a törésmentes, körkörösen szerveződő idő tereiben működnek. A regény jelen ideje magában hordozza a korábbi idők összes társadalmi-urbanisztikai emléknyomát, és ezek az előre, egymás által meghatározott logikai körök állandó feszültségben vannak egymással. A várostereknek a nemesi, kereskedelmi és polgári érdekek alapján történő változásait Nádas nem számonkérően, hanem sokkal inkább a fényképész leíró-megfigyelő tekintetével, a rá jellemző etikai kérdezés módszerével veszi sorra. Nincs, nem választható el egyértelműen jó és rossz, valóság és fikció, nincs meghatározott egyértelműség vagy szimbolikus többértelműség. Csak egyetlen történő szervezőelv van: az idő.

Az irodalom- és a művészettörténet egyik legrafináltabb leírása Nádas harangábrázolása. Az eredeti, folytatásos esszésorozatban több hónapon át taglalt harangok és rendeltetésük jellemzése a városka egyház-, ítélkezés- és szokástörténeti ábrázolásának közege. A harangok hangfekvése határozza meg azt, hogy mikor, milyen alkalomra, reggeli misére, kivégzettek elszálló lelkeinek kíséreteképpen, vagy épp az átváltoztatás-eucharisztia aláfestéseként szólaltatják meg őket.

 

„Közönséges szombati napokon (…) a sójáról híres városka keresztelő harangja szólal meg (…) legelőször. Aztán kisvártatva megszólal a diakónusok valamivel mélyebben hangzó harangja. Ezek magányosan kizengő hangzatok. Erre jön a kapuharang, (…) a miatyánk harangja, s amikor már kánonban együtt kizengnek, lép közéjük a kiengesztelődés harangja. (…) és végül a fenséges Mihály-harang.ˮ (Az élet sója, 77.)

 

 

Az alemán kisváros ugyan sikeresen bonyolítja le a társadalmi változások egész seregét, a reformációt és egyfajta csak rá jellemző gazdasági nemesség kialakulását, de itt sem marad el Nádas ironikus társadalomkritikája. A Szent Mihály-dóm szimbolizálta évszázados ciklikusság és munka, a folyamatosságában meghökkentő templombelső csupán azok számára bír jelentéssel, akik rendelkeznek bármiféle egyháztörténeti és építészeti-művészeti alapismerettel, a „bárgyúságˮ és az „éjsötét tudatlanságˮ képviselőivel szemben.

 

„A tudatlan ember nem fog semmin meglepődni, mert sejtelme sincs, hogy minek a megértéséhez mit kéne tudnia, s ez a láthatóval vagy a hallhatóval vajon milyen viszonylatban áll. (…) Ha a világ megismerhetőségének problémája meg sem környékezte még az elmét, ha pénzes ládikájával oly ártatlanul él a bárgyú világok legjobbikán, mint (…) egy telített zsíroktól szaftos hamburger túlsózott szalmakrumplival, akkor szívszélhűdés is csak akkor érheti, amikor pénzes ládikáját rabolják el tőle.ˮ (Az élet sója, 82.)

 

Nádas Péter szövegeit Forgách András illusztrálja. Az egyes szövegmotívumok és az önmagunkról és a világról megszerezhető tudás esszenciális részleteit ábrázoló rajzokat nézni kell. „…azt kéne meghatároznia: ahol, amiben, amikor vagyok; nem azt, amikor, amiben, ahol voltam. Nem viszonyítani. A múlt logikájának körével nem határozhatom meg a jelent.ˮ (Nádas Péter: Szerelem, 1971, in: Minotaurus, Jelenkor, Pécs, 2015, 385.)

 

Nádas Péter: Az élet sója (Forgách András rajzaival), Jelenkor, Pécs, 2016.