dunszt.sk

kultmag

Mindennek működnie kell!

Philip Roth Amerikai pasztoráljáról, illetve a regény Ewan McGregor rendezte filmadaptációjáról

Itt minden tökéletes, mondja egy belső hang. Behunyom a szemem, ahogy a költő mondaná, mert a költők behunyják szemüket, és csak azután látnak. Látok egy bolygót, rajta egy államot, benne házakat, házakban embereket. Apró, boldog embereket. A házukban nagy képernyős tévével, kocsival a garázsban. Ezek az emberek pedig azt hiszik, hogy mivel ennyire flottul megy minden, ez csakis álom lehet. Nevezzük is el gyorsan amerikai álomnak. Legyen benne Szabadság-szobor és csillagos lobogó. Ja, és ha már a ház, kocsi, férj és feleség is megvan, akkor legyen még mellé egy gyönyörű gyerek is, aki kicsit olyan, mint mi, de azért nem annyira olyan, mint mi. Legyenek ezek a gyerekek tökéletesek, és akkor teljességgel elmondható, hogy minden tökéletes. És akkor most mondom, mik ne legyenek ebben az álomban.

Ne legyenek benne lángoló épületek! Ne legyenek háborúk! Háborúk azok pláne ne legyenek! Ne legyenek benne tüntetők és lázadók, akik azt ordítják, hogy háborúk márpedig vannak! Ezek a lázadók pedig ne a mi gyerekeink legyenek! A gyerekek amúgy is mindent tönkrevágnak. Ne ordítsák, hogy „Hozd haza a háborút!” Nincs is háború, hiszen megálmodtuk, hogy nem lesz. Vagy legalábbis megálmodta valaki helyettünk.

 

Philip Roth: Amerikai pasztorál

 

Seymour Levov helyett, például, megálmodták. A történetben az ő kispolgári életéről van szó, benne az amerikai álom megvalósulását követjük nyomon a gyermekkortól kezdődően, az ünnepelt gimnáziumi sportolón keresztül, a sikeres felnőtté válásig, melyet hirtelen a családi magánélet beomlása követ. Nem hiszem, hogy Seymourt meglepetésként érte, hogy ő lett a gimnáziumi kosár- és baseballcsapat ünnepelt sztárja. Vagy az sem érhette meglepetésként, hogy egy szépségkirálynőt vett feleségül. Amikor Seymour átvette apja után a jól menő gyárat, akkor talán elismerően bólinthatott egyet. Szóval úgy tűnik, Seymournak minden összejött az életben. Ha valakinek jó lenni, akkor az Seymour Levov, vagy csak ahogy mindenki nevezi őt, a „Svéd”. Úgy tűnik, a világháború utáni Egyesült Államok valóban a lehetőségek országa, ahol az egyén számára minden adott. Csupán ki kell nyújtani érte a kezünket. Ez az amerikai álom megvalósulása. És ha azt mondják, hogy egy lánya is születik majd, és a legtöbb, amihez ragaszkodik, az Audrey Hepburn albuma, talán erre is csak annyit mond, hogy „Szuper!”

Különbséget tenni álom és illúzió között. Ezt az adalékot hagyta ki tehát Philip Roth főhőse Seymour Levov karakteréből. Mintha ezt is próbálná megjeleníteni Ewan McGregor a mozivásznon, a könyv filmadaptációjában. Egy darabig működik is, szinte ugyanazon a nyomvonalon haladunk, amely körül Seymour Levov karaktere kibontakozódik, és az élethez kapott használati utasítás is mintha ugyanaz lenne, amíg az illúziókról szóló részhez nem érkezünk.

 

Amerikai pasztorál, rendező Ewan McGregor
Seymour Levov (Ewan McGregor) és Dawn Levov (Jennifer Connelly)

 

Íme, a gyermeked, szól a használati utasítás. A gyerek legyen olyan, mint te, de azért ne legyen teljesen olyan, mint te! Legyen tökéletes! Ne dadogjon! Az már megtöri a tökéletességet. Igaz, apróság, de azért mégiscsak. Nem, ne nézze a tévében, ahogy 1963-ban, Saigonban egy buddhista szerzetes felgyújtja magát! Ne feleseljen! A helyi postahivatalt meg végképp ne robbantsa fel! Főleg azt ne hagyd, hogy a puszta létezésével egész egyszerűen szembesítsen a valósággal! Innentől pedig valamiért búcsút int egymásnak a képi narratíva a szövegével.

Az Amerikai pasztorál egy sikertörténet is lehetne, amelyet Philip Roth minden részletéig aprólékosan kidolgozott, óriási kockázatot vállalva ezzel. Az olvasó bármikor kihátrálhat az egészből anélkül, hogy úgy érezné, bármit is veszített volna, és csupán akkor döbben rá, hogy az egész szöveg nem más, mint a feszültség elkenése, miután a végére ért. Félve várjuk, mikor esik szét az egész, hiszen a részletekbe menő, apró történetszálak alig érzékeltetnek valamilyen szövegösszetartó erőt.

Feszültséget keresünk, hogy utána bekövetkezhessék valamilyen hanyatlás és katarzis, vagy nevezzük az egyszerűség kedvéért „megváltásnak”. De ennek egyszerűen mintha már nem maradna hely, se idő. Roth annyi mindent belepakolt regényébe a második világháborút követően kivándorolt zsidóság asszimilálódásától kezdődően, az indokínai háborúkra adott társadalmi reakción keresztül, a vallási és politikai fanatizmus kérdésköréig bezáróan, hogy egész egyszerűen nem akarunk foglalkozni a megváltással.

 

Amerikai pasztorál, rendező Ewan McGregor
Merry Levov (Dakota Fanning)

 

Elképesztően ambíciókkal teli rendezőnek kell lennie annak, aki mindezt filmvászonra akarja vinni. De mit kezd az egésszel egy olyan valaki, aki először ül a rendezői székben? Ewan McGregor, aki dupla szerepet vállalt, a rendezőét és a főszereplőét, egyben talán nem tudta, mibe is vágja a fejszéjét. Seymour karaktere működik. Megpróbálhatjuk kívülről szemlélni az egészet, mivel nézőként mást egyébként sem tehetünk. Tehát nézhetjük, ahogy Seymour Levov túláradó optimizmusával mindenhez megpróbál jó pofát vágni. Nézhetjük, ahogy Jennifer Connely, Miss New Jersey szerepében, Seymour feleségeként nagyon lassan elfogy a történet végére. És persze nézhetjük azt is, ahogy Merry, Seymour lánya, egy postahivatal képében felrobbantja az egész amerikai álmot.

A történet filmadaptációja mégsem tud úgy kibontakozni, mint a szöveg. Ellenben kapunk egy rendezett rendszert, ami apró dobozokból áll össze. És ez zavaró. A dobozoknak ez a fajta rendezettsége determinálja az Amerikai pasztorált. Kétféle utat jelöl ki számára. Hogy mindennek rendben kell lennie, majd mindennek tönkre kell mennie. Pedig a könyv által felkínált lehetőségekből fakadóan ez egyáltalán nem egyértelmű. Roth szövege, noha többször előreutal a cselekményben, és Seymour lányának tettét, a postahivatal felrobbantását a cselekmény epicentrumaként jelöli meg, amely az amerikai álom bedőlését indítja el, mégis számtalanszor nyitva áll a lehetőség Seymour és Merry számára, hogy a dolgok újra a helyes kerékvágásba kerüljenek. A film nem kínál fel ilyen lehetőséget, csupán A pontból B pontba halad, egy pontosan kijelölt vágányon. Philip Roth Amerikai pasztorálja legalább oly pontosan és brutálisan tárja fel a hamis illúziók mögött rejlő bomlást, mintha egy szépségkirálynő boncolását néznénk végig. Ewan McGregor pedig pont egy olyan sablont húz a film képi világára, amelytől Roth szövege végig megpróbált megszabadulni.

 

 

A film adatlapja a Mafabon

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket