Hévíz 2017/3

A Hévíz szerkesztősége Décsy Eszter prózájával ajánlja 2017/3-as számát. 

 

 

Décsy Eszter

Hajnali műszak

 

Szűts lerakta a vizes vödröt. Sóhajtott. Kicsavarta a szivacsot, szórt rá egy adag Vimet.

– Erre világíts már!

– Ja, bocs.

– A felénél cserélünk.

– Iparkodjanak! – szólt közbe a felügyelőtiszt. – Nemsokára kel a nap – tette hozzá, majd rágyújtott egy mezítlábasra.

– Igenis, főhadnagy elvtárs!

Szűts megtámaszkodott a szobor hűvös talapzatán, és súrolni kezdte a mészkőre száradt barna festéket. Gépies mozdulatokkal, körkörösen. Elnyomott egy ásítást. Megborzongott a hajnali hidegben. Társa ott állt felette az elemlámpával, pár lépéssel arrébb pedig a felügyelőtiszt, aki unottan pöfékelt a semmibe.

A festéket sehogy sem oldotta a súrolószer, hiba dörzsölte vele teljes erőből. A fehér habot alig színezte el. Kimosta a szivacsot a vödörben, újabb adag Vim, újra suvickolás.

– Főhadnagy elvtárs, engedélyt kérek más módszert kipróbálni! Sehogy se jön le…

– Mire gondol, tizedes elvtárs?

– Főhadnagy elvtárs, nem viszi a Vim. Valami erősebb kéne. Benzin, talán, ha oldja.

– Takács, hozzon a kocsiból benzint Szűtsnek. Iparkodjon!

– Igenis, főhadnagy elvtárs!

Szűts felegyenesedett. A szivacs egy pillanatra elmerült a vödör vízben, majd a felszínen ringatózva engedte ki magából a festékmentes habot. Szűts ránézett a főhadnagyra. Egy pillanatig farkasszemet néztek, majd tekintetük óhatatlanul a festékfoltra vándorolt. Apró rándulásokkal ugrálni kezdett Szűts rekeszizma. Elkapta a tekintetét. Surranója orrát fixírozta, nem mert máshova nézni.

Végre visszaért Takács egy flakon benzinnel.

– Rongyot hoztál?

– A szivacs mé’ nem jó?

– Akkor csináld te.

– Iparkodjanak. El kell tűnnie ennek a… a… gyalázatnak, mire felkel a nap.

– Igenis, főhadnagy elvtárs! – válaszolták egyszerre.

Takács lehajolt a szivacsért, ráöntött egy adag benzint.

– Tartsd a lámpát – nyújtotta Szűts felé.

Szűts hátrébb lépett, hogy jobban rá tudjon világítani a foltra, amíg Takács dörzsöli a benzinnel. Ugyanazok az erőteljes, gépiesen körkörös mozdulatok, de a barna festék egy árnyalatnyit sem halványult.

– Pirkad, elvtársak. Iparkodjanak! – mordult fel a főhadnagy.

– Főhadnagy elvtárs, engedélyt kérek jelenteni, hogy nem enged a festék.

– Dörzsölje erősebben!

– Igenis, főhadnagy elvtárs!

Takács teljes erőből dörzsölt. Újabb percek teltek el.

– Főhadnagy elvtárs, engedélyt kérek – kezdte Szűts bizonytalanul –, hogy megnézzem, van-e csiszolópapír a szerszámos ládában. Talán, azzal… – harapta el a végét. Érezte, hogy az apró görcsök alattomosan kúsznak a rekeszizma felé.

A tiszt rájuk nézett, majd a szoborra. Szigorú arcot erőltetett magára. Látszott, hogy a lehetőségeket mérlegeli.

– Csinálják!

Szűts átadta a zseblámpát, és a Zsukhoz ment. A láda hátul volt. Kinyitotta az acéltetőt és turkálni kezdett benne. Itt volt a szobor avatásán. Előző tavasszal, még sorozás előtt. A fáraók ünnepélyes időtlensége, meg még mit nem… – gondolta. Most meg pucolhatjuk a valagát. Végre megtalálta a csiszolópapírt. Visszasétált, közben kettétépte a darabot és az egyiket Takács kezébe nyomta.

– Reggeledik! – szólt a tiszt. – Iparkodjanak! Már ha nem akarnak zárkát mára – tette hozzá.

Teljes erőből, egyszerre kezdték csiszolni. Az asszony seggét nem fogdostam ennyit, mint ezt, morgott Szűts magában. Percekig néma csöndben dolgoztak, csak az egyenletes csiszatolást lehetett hallani. A festék végre halványodni kezdett. Egy pillanatra összenéztek, majd újult erővel dörzsölték tovább. Szűts beleadott mindent, izmai megfeszültek, még a homlokát is ráncolta. Kezük alatt szállt a barnás por. Nem mertek megállni egy pillanatig sem. Szűts volt már zárkában, nem kívánkozott vissza.

Közel húszpercnyi megfeszített munka után a festék nyomtalanul eltűnt. Szűts fújtatva egyenesedett fel, Takács is megtörölte a homlokát. Már nappali világosság volt. Elégedetten néztek végig az eredményen: fehér volt, mint a hó. A beállt csendre a felügyelőtiszt eldobta cigarettáját és odalépett melléjük. Szűts a karját rázogatta, hogy egy kicsit ellazítsa égő izmait. Hátrébb léptek mindhárman. A nap első sugarai rávetültek a szoborra. A rücskös felületet simára csiszolták, a trónoló Lenin elvtárs hátsója ragyogott a napfényben. Szűts Takácsra nézett, aki tekintetét a csillogó segg és a felügyelőtiszt között járatta.

– Főhadnagy elvtárs… – kezdte Szűts bizonytalanul –, akkor most… végeztünk?

A tiszt meredten nézte a tükörsima felületet.

– Tisztában vannak vele, hogy ez a küldetés a legnagyobb titoktartást kívánja meg?

– Igenis, főhadnagy elvtárs! – válaszolták egyszerre.

– Helyes. A párt számít magukra.

– Igenis, főhadnagy elvtárs!

– Akkor indulás a laktanyába. Nem állhatunk itt egész nap!

– Igenis, főhadnagy elvtárs!

Szűts lehajolt a vödörért, és a Zsuk felé indult. Egy újabb, zárka nélküli nappal közelebb került a leszereléshez.

 

Décsy Eszter (Budapest, 1987) író, a NOWmagazin főszerkesztője, aki a szerelemből Ördöggerincet csinál, és sokat jár koncertre.