Irodalmi Szemle 2017/4 – SZOCIO: Szkepszissel és komolysággal

Juhász Tibor

 

Otthonzár

 

Mint akit ütni akarnak, a felé lendülő

kapaszkodók miatt reflexszerűen emeli

fel a karjait. Aztán kapkodva lejjebb

húzza a kabátja ujját, úgy rejti el a foltokat,

mintha saját bűnössége jeleit titkolná.

A leszállók elől a korláthoz bújik, összehúzza

magát, hogy még a sofőr se vegye észre.

Aztán a lépéseit számolja, a lépcsőházban

a fokokat, és egyre görcsösebben szorítja

a zsebében a kulcsokat, hogy megkönnyebbülés

legyen, mikor az egyiket a zárba helyezi.

 

 

Testvérszorítás

 

Először a kialvatlansággal magyarázta

a bal szeme alatti kékséget, később

egy fürdőszobai balesetre hivatkozott.

Állandóan a kezében volt a telefonja,

és mikor megcsörrent, hirtelen összerándult,

mint aki fedezéket keres. Máskor napszemüvegben,

hosszúujjas felsőben láttam, próbáltam

nem észrevenni, ahogy erőltetett nevetései

közben a bordáihoz kap. Telefonszámokat,

honlapokat ajánlottam neki, újabb és újabb

történeteket találtam ki a barátaimról,

hogy tudja, nincs egyedül. A felkartörése

után sírt először. A vállára tettem a kezem,

szorítottam, mintha a testvére lennék,

hogy én is megértsem, mi kell az elhatározáshoz.

 

 

Gyerekgond

 

Az utolsó hónapban minden apróságon

felidegesítette magát. Egymás után szívta

a cigarettákat, és tajtékozva kereste másik

nyugtatóját, a garázsban elrejtett söröket.

Olyankor a konyhaszekrényre is felmászott,

lábujjhegyre állt, hogy a tetején összegyűlt

lomok között kutasson. Attól féltem, hogy miattam

fog leesni, ezért mindig adtam neki három-négy dobozt.

Fél óra múlva lecsillapodott, szívélyessé vált,

tudta, képtelen vagyok nemet mondani.

Felbontott egy újabbat, jobb kezét a hasára tette,

és elegyengette rajta a pólót.

 

 

Az áprilisi Irodalmi Szemle hívószava a „szocio”: a lapszám írásai a szociográfia és a szociális érzékenység, a társadalmi kérdések irodalmi feldolgozása körül mozognak. Ezúttal két interjú is szerepel: Bódis Krisztával Kadlót Nikolett beszélgetett irodalmi és filmes tevékenységéről, a közösségi szerepvállalásról, a társadalmi problémák kezelésének lehetőségeiről; Fekete Richárdot Juhász Tibor kérdezte a Bányaidő című kötetéről, az alkotás életrajzi vonatkozásairól, a generációs élményekről. Ezekre a kérdésekre reflektálnak a szépirodalmi írások is (Juhász Tibor, Géczi János és Barak László versei, Bódis Kriszta prózája, Veronika Šikulová novellája és Maroš Krajňak regényrészlete – az előbbit Mészáros Tünde, az utóbbit Böszörményi Péter fordította).

A tanulmányok más módon, de szintén visszatérnek társadalom és irodalom kérdéséhez. Káli Anita a szegénységirodalom értelmezési lehetőségeihez, Fekete Richárd a rendszerváltás utáni magyar líra etikai aspektusaihoz szól hozzá, Szénási Zoltán pedig Borbély Szilárd Nincstelenek című regényének gazdag recepcióját tekinti át. Szászi Zoltán Fél-vidéki levelei sem hiányoznak a lapszámból, és a recenziók sem: Csanda Máté Vida Gergely verseskötetének szlovák fordítását, Steinmacher Kornélia pedig Csörsz István kötetét méltatja. A lapszámot a SOC_BOD akcióin készült felvételek illusztrálják.

 

Tartalom itt.