A CEU és a kettős állampolgárság

A sajtó által „diplomatikusnak” minősített nyilatkozatban reagált az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor a CEU körül kialakuló, és széleskörű politikai válsággá szélesedő ügyre. Az RFI kérdésére adott válaszokat tekinthetjük beismerésnek, és magyarázatnak is, miért nincs érdemi magyar érdekképviselet, noha a Szövetség látszatra még megvan. Parászka Boróka írása.

A Kelemen-nyilatkozat megjelenésének története önmagában is beszédes. Az RDMSZ elnöke nem a CEU körüli eseményekre, a magyar felsőoktatási törvénytervezetre, majd annak elfogadására, a tüntetésekre reagált. Nem érezte szükségét, hogy állást foglaljon az erdélyi magyarokat konkrétan is, áttételesen is érintő ügyre. Egyrészt sokan járnak a CEU-ra, népes az erdélyi alumni, kutatóink, oktatóink sora áll állandó munkakapcsolatban a CEU-val, így a hazai egyetemek működése is függ attól, mi lesz ezzel az intézménnyel. Már csak ezért is meg kellett volna időben, saját jogon, érdekképviselőként szólalni, hadd érezze a választó-szavazó, hogy a Szövetség tisztában van a képviselet felelősségével és feladataival. Másrészt: a hasonló, oktatási intézményeket érintő jogalkotás a kisebbségi politika alapkérdéseit érinti. Nagyon hasonlókat ahhoz, amelyekkel az utóbbi másfél évtizedben a kettős állampolgárság kiterjesztése révén szembesülünk. Például azzal, hogyan érvényesíthető a kormányzati akarat egy ország határain kívül? Milyen jogviszonyt alakíthat ki, milyen elvárásai lehetnek egy nem állampolgárnak, nem többséginek, nem helyi lakosnak, távolról érkezettnek? Ha az eddigieket lényegében érintő, befolyásoló törvény születik Magyarországon, olyan jogszabály, amely nemzetközi vihart kavar: külön kérdés nélkül is állást kellene foglalni, elébe menve a nemkívánt következményeknek.

Az elmúlt évtizedek magyar kisebbségpolitikája a kívülállás-integrálás-hálózatépítés-határátlépés logikájára épült. Arra, hogy a (magyar) kormány országhatáron kívül is építkezhet, jelen lehet, igényeket, elvárásokat fogalmazhat meg, lehetőségeket kínálhat. Arra, hogy egy adott ország állampolgára a másik ország területén is saját állampolgári közösségben gondolkozhat, intézményt hozhat létre, működtethet, vállalkozhat, beruházhat. Nem egyszerű, nem egyértelmű folyamat ez, nincsenek megnyugtató válaszok a felmerülő problémákra, a szavazati jog kiterjesztésének dilemmájára, a ki hol dönt, választ, ki hol viseli (vagy nem viseli) a politikai következményeket kérdésére. De akárhonnan is nézzük: kialakult egy többpólusú politikai tér, egy diffúz politikai közösség, az említett határátlépés – épp a kettős állampolgárság kiterjesztése révén – kívánttá, támogatottá vált. A magyar állam ott is ott van, ahol nincs – ez a rövid képlet.

Ebből a szempontból a CEU ügye igazán azok számára válhatott fontossá, akik számára a kettős állampolgárság intézménye fontos.  Mi a CEU? Egy „amerikai” intézmény, amely amerikai intézményként működik az Egyesült Államok határain kívül. Ma ehhez hasonló az erdélyi (és kárpát-medencei) kisebbségi intézmények zöme: Magyarország határain kívül működő magyarországi, vagy Magyarországról támogatott struktúrák rendszere. Mi ma az, amit „nemzetpolitikának”, „kisebbségpolitikának” szoktunk nevezni? Az az alapelv, hogy a politikai-közösségi érdekképviseletet egy ország, és annak állampolgárai országhatárokon kívül is elláthatják. A mindenkori magyar állam védelmére, támogatására számít a kettős állampolgár magyar, és az a kisebbségi magyar is, aki nem rendelkezik magyar állampolgársággal. Ma Közép-Kelet-Európában a mégoly kisebbségellenes államok sem szokták ezt a viszonyt megkérdőjelezni. Ilyen korlátozásra csak a jelenlegi magyar kormány vetemedett, például a Lex-CEU révén.

A cikk folytatása az erport.ro honlapon olvasható.