Koncert egy sör áráért, de mire (nem) megy a közép-európai jazz?

Egy éve beszélgettünk Vida Igorral, a szlovákiai jazzélet egyik meghatározó szervezőjével a Brémában tartott Jazzahead! nemzetközi jazzvásárról, az európai jazz egyik legfontosabb történéséről. Idén újra a vásárra látogatott, ráadásul tagja volt annak a zsűrinek is, amely a vásáron bemutatkozó zenészeket válogatja.

 

Vida Igor és az indonéz Agus Setiawan Basun az idei jazzvásáron (az indonéz kormány nem kevés pénzzel támogatja az indonéz kultúra jelenlétét a világ számos nagy kulturális rendezvényén)

 

Tavaly azt mondtad, hogy a jazzvásár egyrészt a zene jövőjét jelentő zenekarok seregszemléje, másrészt a kapcsolatok építéséről szól, idén pedig már zsűritagként szóltál bele az eseményekbe. Minek köszönhető ez a felkérés, és mi volt a feladatod?

A felkérés engem is meglepett, nagy megtiszteltetésnek érzem. Közben viszont az is kiderült, hogy nagyon kemény munkáról van szó. A zsűriben heten voltunk: Josef Aichinger (Glatt&Verkehrt Festival – AT), Uli Beckerhoff (Jazzahead! – DE), Rosario Bonaccorso (Percfest Laigueglia – IT), Miguel Martín (Festival de Jazz de San Sebastián – ES), Matti Nives (We Jazz – FI), Fee Schlennstedt (Club Milla – DE) és én az Are you Free? fesztivál szervezőjeként Szlovákiából.

Feladatunk az volt, hogy a bejelentkezett európai zenekarok közül kiválasszunk tizenhatot, akik az European Jazz Meeting című programban péntek délután két színpadon váltakozva mutatkozhattak be a szakmai és a laikus közönségnek. Nem volt könnyű feladat, hisz nagyjából három hét alatt 285 zenekar három-három hangfelvételét, néhány videóját és leírását kellett alaposan meghallgatni-átnézni, és több fordulóban kiválasztani azokat, akiket érdemesnek tartunk arra, hogy egy ilyen szintű rendezvényen felléphessenek.

 

Milyen lehetőséget jelent a zenekaroknak egy ilyen fellépés?

A nagy érdeklődésből az következik, hogy az European Jazz Meeting programba jelentkezett 285 zenekar sejti, hogy mi is a súlya egy ilyen fellépésnek, bemutatkozási lehetőségnek. (Ezen kívül volt még más program is, például a German Jazz Expo és az Overseas Night, valamint a Finnish Night, ahova szintén ilyen nagyságrendű volt az érdeklődés.) A vásár utáni sajtótájékoztatóból kiderül, hogy a hétvégi koncertek és a vásár 17600 látogatót fogadott. 60 ország 1356 kiállítójának 3169 képviselője volt jelen. Tehát a fellépők számára elég nagy lehetőségek rejlenek a nemzetközi szakma és egy számunkra felfoghatatlanul nyitott és érdeklődő közönség előtti bemutatkozásban. Mindamellett a koncertek teltházasak voltak, sőt a sok érdeklődő olykor be sem fért a termekbe.

Az egyes zenekaroknak a rendelkezésére álló félórás koncerteken kívül az sem elhanyagolható, hogy az egész eseményről profi tévé- és rádiófelvétel is készült, amely szabadon hozzáférhető a Jazzahead.de oldalon. A felvételeket a fellépők felhasználhatják promóciós anyagként. Ezen túl a rádiófelvételeket egy nemzetközi rádiós egyezmény alapján több ország rádióállomása is műsorára tűzi a későbbiek folyamán (köztük a hazai Devín is, a www.skjazz.sk jazzportált működtető Patrik Španko jazz fotós, újságíró és zenei szerkesztő jóvoltából).

 

 

Egy ilyen lehetőség nemcsak szakmai, hanem az anyagiak tekintetében is sínre rakhat egy zenekart pár évre. Gondolom, ezért a hazai és a kelet-európai zenekarok sokan próbálkoznak, hogy kiléphessenek végre a sör áránál alig magasabb koncertjegyek világából. A zsűrin belül szét voltak osztva országok szerint a jelentkezők, vagy vegyesen kaptátok az anyagot? Azt lehet tudni, milyen arányban voltak jelen a kelet-európai zenészek?

Nyugaton kicsit mások az anyagi feltételek. Arrafelé nem gond kifizetni a 15 eurós beugrót egy-egy klubkoncertre is akár. Igaz, az utóbbi időkben ott is meg kellett kicsit húzni a nadrágszíjat. Ami a keleti előadókat illeti, nem volt túl nagy az érdeklődés. Magyarországról például csak öt zenekar volt a listán. Nyolc lengyel előadón kívül volt még három orosz, két észt, két román, egy szlovén, egy horvát, egy szerb, egy ukrán. Szlovákiából és Csehországból senki. Ausztriából már tizenhét jelentkező volt. A műsorba végül az ukrán Vadim Neselovskiy Trio és az osztrák Davis Helbock Trio jutott be a régióból. A European Jazz Meeting program hét zsűritagja szavazott minden ebbe a műsorba jelentkezett előadóra. Érdekes, hogy csak egyetlen előadó, az angol Elliot Galvin Trio kapott maximális, azaz hét szavazatot.

 

 

Mivel magyarázod ezt a távolmaradást?

Egyrészt talán az információhiánynak tudható be, másrészt annak a tévhitnek, hogy költséges egy ilyen seregszemlére benevezni. Az információ terjesztése viszont a hazai jazzel foglalkozó szervezetek, érdekképviseletek, internetes portálok feladata lenne. Természetesen az előadók részéről is szükségeltetik a nemzetközi bemutatkozási lehetőségek felkutatása. Amíg erre nincs megfelelő személy a zenekar körül, pl. egy menedzser, koncertszervező vagy egy lelkes családtag, addig bizony ez az előadó feladata. Amennyiben a pályázó sikerrel veszi az akadályokat, a zsűri fellépési lehetőséghez juttatja, akkor az útiköltségen, szálláson és étkezési költségeken kívül más kiadásokra nem nagyon kell számítania. És nem muszáj a legdrágább megoldásokat keresni. De hát ez egy befektetés. Amennyiben nem sikerül bejutni a programba, akkor is érdemes körülnézni egy ilyen vásáron. Legalább képbe kerül az ember, hogy miként zajlanak a dolgok nemzetközi szinten. Nem egy előadót látni, aki megveszi a belépőjegyet a vásárra és személyesen, esetleg menedzsere társaságában rója a köröket, célirányosan osztogatja a demofelvételeket, keresi a lehetőségeket. Ha valaki kicsit jobban áll az anyagilag, akár egy standot is bérelhet, de oda már komoly propagációs anyaggal érdemes készülni. Nem egy élvonalbeli magyarországi előadóval találkoztam ilyen vagy olyan minőségben a vásáron.

 

Idén negyven zenekar mutatkozott be a jazzvásáron. Milyennek láttad őket, melyik produkciók tetszettek neked a leginkább? Tudnál-e markáns tendenciákat megnevezni? Milyen irányban halad az európai jazz?

Bevallom, hogy tavaly – talán mivel első alkalommal jártam a rendezvényen – sokkal élvezetesebb volt a koncertprogram. Valószínűleg azért nem volt olyan hatással rám az idei felhozatal, mert az előadók egy részét már ismertem hangfelvételekről – legalábbis abban a programban, amelynek a zsűrijének tagja voltam. Persze élőben mindig más egy zenekari produkció. Másrészt idén az Are you Free? improvizációs zenei fesztivál promóciós anyagaival jelen kellett lennem a Közép Európa elnevezésű standon, ahol a régióból több szervezet számára biztosítottak a szervezők ingyenes bemutatkozási lehetőséget. Így aztán sok koncertbe csak éppen pár perc erejéig tudtam belepillantani. Ez elegendő, hogy az ember képet alkothasson az előadó képességeiről és zenei stílusáról, arra viszont kevés, hogy beleélhesse magát a produkcióba. Talán pont ez hiányzott, és ezért tűnt kicsit laposnak a program. Másrészt az éjszakába nyúló programokat, mikor félóránként váltják egymást a fellépők, nagyon nehéz jól összerakni. Talán nem minden esetben sikerült a dramaturgiája úgy, hogy a műsor állandóan fenn tudja tartani az egyre fáradó emberek figyelmét. Én az éjszakai programba több laza produkciót tettem volna.

Hogy mik az új tendenciák? Egy év alatt nem sokat változott a paletta. Mindenképpen a zenei útkeresés és a profizmus a jellemző a műfajra. Ezzel igazából nem mondtam újat, hisz a jazz mindig is zenei úttörő volt. Nekem személy szerint a finn zenei felhozatal tetszett. Érdekes zenei világot ismerhettem meg. Kiemelném a Gormet zenekart (a szaxofonos alapító, Mikko Innanen már járt triójával a fesztiválunkon), a fiatalos Virta triót, vagy a nagy veterán gitáros, Raoul Björkenheim Ecstasy nevű formációját. De leginkább a Tenors of Kalma fogott meg. Hihetetlenül izgalmas számomra a gitárosuk, Kalle Kalima játéka. Az európai műsorból a francia EYM Triót és az angol Elliot Galvin Triót emelném ki, illetve az abszolút nyerőt, a nemzetközi A Novel of Anomaly: Schaerer–Biondini–Kalima–Niggli négyesfogatot. A tengerentúli produkciók közül hatalmas hangkavalkádot zúdított ránk az ausztrál Stu Hunter The Migration zenekara. Érdekes gitárstílusával és nem éppen jellemzően jazzműsorával (de mi is a jazz?) az amerikai Julian Lage Trio frontembere és a tunéziai hangulatokat becsempésző Boulares–Segal–Waits „Abu” Sadiya trió felüdülést jelentett a nehéz zenék között.

 

 

Várható, hogy fellép majd valamelyik általad említett zenekar a dunaszerdahelyi Are you FREE? improvizációs zenei fesztivál idei, jubileumi, tizedik évfolyamán?

Nem igazán találtam olyan fellépőt, aki igazán beleillene abba a koncepcióba, amely a fesztivált eddig jellemezte. Viszont mivel a változtatás gondolatával játszadozunk, lehet, hogy valamelyik merészebb produkció bele is férne a műsorba. Meg szeretnénk tartani azt az alapelvet, hogy kizárólag nem a fő zenei áramlatokba tartozó produkciókat mutassunk be. Bár a zenei kísérletezés szigorú dramaturgiájával némileg felhagyva, pár „közönségbarátabb” produkciót is tervezünk szeptemberi fesztiválunkra.

 

Fotók: Vida Igor