Hévíz 2017/3

A Hévíz szerkesztősége Csender Levente novellájával ajánlja 2017/3-as számát.

Csender Levente

Szalona

Capári felszáll a metró első kocsijába. Onnan kevesebbet kell gyalogolni a piac felőli kijáratig. Akár egész nap metrózhatna ingyen, ha akarna. De ő nem akar. Célja van. Rendje van a napi eseményeknek. Indulás előtt már megreggelizett. Éhesen soha nem indul el. Fél liter aludttej, két szikkadt zsemle. Ez kijön százharminc forintból. A Lehel térnél leszáll a metróról. Szatyrában két kimosott, tejszagú pillepalack. Megáll az aluljáróban, megiszik egy házmestert édes pirosból. Pedig nem szabadna édesből innia, mert az felviszi a cukrát. Behúzott nyakkal gyorsan becsapatja, nehogy valaki meglássa. Kézfejével megtörli a száját, és fellépcsőzik a vásárcsarnokba. Odaadja a palackokat a fehérköpenyes etyeki kiszolgálónőnek. A nő igyekszik lassan engedni az acéltartályból a tejet, hogy ne legyen habos. Tudja, hogy Capári figyeli a kezét. Ha több a hab, kevesebb a tej. Azt meg nem engedheti meg egy őstermelő, hogy egy kis habért elveszítsen egy törzsvásárlót. Pláne egy olyan hűségeset, mint Capári. Inkább akkor folydogáljon lassan, hab nélkül. Más meg várja ki a sorát. Capári szatyrában van egy másik szatyor is a hentesárunak. Tejvásárlás után a húsoshoz megy, két kiló tokaszalonnát, tíz kiló zsírnak valót vesz. Abból lesz hat kiló zsír, négy kiló töpörtyű, miután kiolvasztja. A zsírt kis műanyag savanyúságos vödrökben berakja a hűvös kamrába, a töpörtyűt az asztalon hagyja, menet közben, sóba belemártva, mindig bekap egyet, csak úgy, kenyér nélkül, szereti elropogtatni a pörcöt. A szalonnát jó fokhagymás lében megabálja, megszórja vastagon pirospaprikával, és úgy egy tálcán beteszi a hűtőbe. Szereti, ha tele van a hűtő. Megnyugtatja a látvány. Az a biztos. Ki tudja, milyen világ jön? Legyen az étel az ajtón belül. Gyerekkorában sokat éhezett. Az apját széttépte egy ruszki bomba az udvaron. Három utcából szedték össze a darabjait. Az anyjuk nevelte föl. Tizennégy gyerek volt, ő a legkisebb. Járt a mészégetőkhöz dolgozni, mezítláb. Ha evett valamit a boksáknál, avas szalonnát evett. Azóta is mindig éhes. Ha olcsó szalonnához jut, az maga a mennyország. Annál jobb étel nincs, hiába mond bárki bármit. Szeret beszélni az akcióban szerzett kajáról. Mint orvvadásznak az elejtett nagyvad, olyan neki az akciós zsiradék. A szalonnát szalonának mondja, egy n-nel. Nem tanult meg soha rendesen magyarul. Zaludovec Misának hívták Pilisszentléleken, ahol született. Targoncás korában változtatott nevet. Azóta Capári néven él, az van a kapucsengőn is. Annak a lakásnak a kapucsengőjén, ahol roppant energiatakarékosan éli szerény mindennapjait. Takarékosan kell élni ebben a világban, különösen a kisnyugdíjasnak. Meg kell tanulni spórolni. Mindenhol, ahol lehet. Ő megtanulta, hogy kell szerényen, feltűnés nélkül élni. Leeresztett redőnyökkel nappal is, hogy a meleg ne szökjön ki, meg ne is lássanak bele az életébe. A kád tele van hidegvízzel. Telecsepegteti éjjel. Hosszas kísérletezés után rájött, hogy ha elég lassan csepegteti, nem forog a mérőóra. Ha nem forog a mérőóra, a bejövő víz nem kerül pénzbe, ha a mérő nem méri a bejövő vizet, a csatornadíj is kevesebb. A kádból öntik le a vécét, abból mosnak, mosogatnak. Azért öntik és azért mosogatnak, mert van Capárinak egy élettársa, Piroska. Együtt élnek huszonkét éve abban a földszintes, belsőudvarra néző, jellegzetesen savanykásszagú lakásban, aminek a sarkain állandóan átüt a penész, s a parkettát az ágy előtt felnyomta az udvaron álló ecetfa egyik elkalandozó gyökere. Azt a lakást úgy örökölte Capári, hogy már bent volt a gyökér. Pontosabban nem csak úgy örökölte, hanem eltartott érte egy daganatos nénit. Eltartási szerződést kötöttek. A néni tíz évet élt Capári gondozásában. Janka néninek hívták, szeretett tévézni, és örökösen fázott, ezért ment a villanymelegítő éjjel-nappal a lábánál. Capári állt a villanyóra előtt, és a szíve összeszorult, amikor látta, hogy pörög az óra. Kicsit meg is szédült. Túlzásnak gondolta a fogyasztást, ezért Janka néni egyik röntgenlapjából levágott egy csíkot, s azzal megállította a villanyórát. Azonnal megcsinálta az ingyenáramot. Janka néninek a lábára fújt meleg volt a mennyország. Egy nap megjelentek az ELMŰ munkatársai körülnézni, de Capári gyorsabb volt, nem tudták rábizonyítani, hogy ingyen szívja Paksot. Azt mondták neki, ha egy év múlva ugyanannyi lesz a fogyasztás, mint előzőleg, elhiszik, hogy nem okosított. Nehéz évünk lesz, sóhajtott fel Capári Janka néninek, de Janka néni épp akkor aludt. Capári gyertyával meg elemlámpával világított, a hosszú téli estéken. Melegvizes palackokkal rakta körbe magát az ágyban. Az öregasszony azt hitte, mikor néha felébredt, hogy a pokol valamelyik sötét bugyrában bűnhődik, ha fel is mert ülni a vastag dunyha alatt a félhomályban, mindig gyorsan visszafeküdt. Egy idő után hibernált, mint a sündisznók. Mikor letelt az év, és Capári visszacsavarta az égőket, és felgyújtotta a villanyt, bedurrantott a villanymelegítőbe, kiment az ajtó elé, és annyira örült, hogy rágyújtott egy égő cigire. Janka néni bent megnyugodott, hogy mégsem a zúzmarás pokolban kell szenvednie az örökkévalóságig, hanem végre megérkezhet a jól megérdemelt mennyországba, ahol kellemes, meleg klíma van. Csak annyit rebegett kissé kábán, hogy Péter, de jó, hogy befűtöttél, azzal hátradőlt, és visszaadta lelkét a teremtőnek. A villanyosok meg bocsánatot kértek Capáritól, és többé nem mertek gyanakodni. Janka néni halálával Capárié lett a lakás. Elköltözött Éduától, akivel öt évet élt együtt, s aki miatt elvált feleségétől. A Hős utca első emeletéről végre beköltözhetett a Pipacs utcai új tulajdonába. Akkor már megvolt Piroska, de még nem éltek együtt. Nem is tudni pontosan, hogy Piroska mikor költözött Capárihoz. Egyszer csak ott volt, azóta ott van, mint valami vadhajtás. Capári a piacról hazafelé menet vesz egy Nemzeti Sportot, megiszik még egy házmestert édes pirosból, közben kitölti a totót, feladja, vesz egy másfél literes Koccintóst délutánra a meccshez, egyet meg arra az esetre, ha hosszabbítás lenne. A bort a lakás valamelyik titkos zugába dugja, mert ha a Piroska megtalálja, akkor annak annyi. Persze, úgy csinál, mintha nem találta volna meg. Mindketten titokban járnak rá, és apró kortyokban fogyasztanak, hogy a másiknak ne tűnjön föl. Harminchat négyzetméteren a dugi helyek száma végtelen. Ez tartja lendületben őket. Ha elfogy a pia, és még nincs fekvésidő, megnő a feszkó. Piroska olyankor kiszalad a boltba margarinért, hagymáért, és – nem tudni, hogyan, de – belekerül egy üveg olcsó vodka is a kosarába, onnan a retikülbe, onnan pedig a konyhaszekrény alsó polcára. Piroskának egész este dolga van az edényekkel. Kiveszi, beteszi, elmossa, megtörli, lényeg, hogy a kis mágneszár ne kattanjon ok nélkül. Capári a meccset nézi, de azért a füle – már, ha a hallókészüléke rajta van – a konyhában. Mikor a vodka első nyelete szétárad Piroskában, na, neki az a mennyország. Járása ingatag lesz, beleng a képernyőbe is néha, amitől Capári nem látja a meccset és ideges lesz. Halkan induló szájkaratéból erősödik fel a hangerő egészen az ordítozásig, aztán rövid lökdösődés után előkerül a konyhakés, csapódik az ajtó, kitörik az ablak, repülni tanul a tányér, virágváza, vagy a makacsul tátogó üveghal. A házfelügyelő hívja a rendőrséget. Mire kiérnek a rendőrök, Piroska eltűnik. Capári a lakásban fel-alá jár, magyaráz egyedül és hadonászik a konyhakéssel. A rendőrök először azt hiszik, hogy véres, de aztán a konyhaasztalon megmarcangolt szalonnáról rájönnek, hogy a pirospaprika kente össze, és csak annyit mond az egyik rendőr félhangosan, hogy Drakula úr, a személyi igazolványát, legyen szíves! Mire a rendőrök lefegyverzik Capárit, elbeszélgetnek vele, Piroska már messze jár. Valahol az utcán kóborol, eljut az aluljáróig, vagy messzebb, akkor már nem tud magáról, bármi megtörténhet vele, nem emlékszik rá, a pénze eltűnik, elhagyja az iratait, kisebb-nagyobb ütések keletkeznek rajta, a mozgólépcső előtt összeesik, egy járókelő mentőt hív hozzá, és elviszik a detoxba. Kimossák, kap egy injekciót, és kirakják az ajtó elé a többi józanodó közé. Egy idő után magához tér, rácsodálkozik a világra, hogy került ő ide, megpróbálja összerakni a történetet, hamar eljut a megoldásig: „elraboltak, beadtak nekem valamit”. Kiengedik a detoxból, gyalog megy, fáj a feje, szédeleg, összerándul a gyomra, de nem jön semmi. Tudja, hogy a felépülés fájdalmas napjai következnek, epegörcs, májfájás, gerincproblémák, visszér, migrén. Gyógyteák, receptek kipróbálása az Elixír magazinból. A tél mindig ilyen nehézkes, aztán tavasz felé nekik is könnyebb lesz, a szomszédoknak is. Az első aranyvessző és a papsaláta előhívja őket. A papsalátát Piroska szedi levesnek. Jó sok tojással, kevés ecettel Capári is megeszi. Csak legyen benne legalább egy fej fokhagyma. Capárinak mindene a fokhagyma. Azzal bármit megeszik. Annál egészségesebb nincs is – mondja. Nemcsak eszi marékszám, hanem még a kopasz fejét is azzal kenegeti, néhány gerezdet átpasszíroz a fokhagymanyomón, egy kendőn kiskanállal szétkeni, azt felköti a fejére, és úgy alszik el, hogy a hajhagymái felpuhuljanak, és elkezdjen újra dúsan teremni a fejbőre. Piroska reggelente szemlét tart, néha látni vél egy-egy új hajszálat, de látványos áttörés eddig még nem következett be. Pedig a papsaláta is tele van vitaminnal. Csak onnan kell szedni, ahol nem hugyozzák le a kutyák. A Margit-sziget titkos zugaiból. Később a csalán-, bodza-, gomba- és a hársfavirágszedés, csipkebogyó-gyűjtögetés, évszaknak megfelelően, többnyire a Margit-szigeten, esetleg a Hajógyárin. A detoxból hazafelé Piroska megölelget néhány vékonyabb útszéli fát, mire valahogy elér a lakáshoz, de bemenni nem tud, mert fogalma sincs, hol lehet a kulcsa.  A redőny le van eresztve, de bent mintha lenne valaki. Vagy valakik.  Piroska vár estig, fülét az ajtóra tapasztja, suttogásokat vél hallani, de nem biztos benne, hogy tényleg az-e. Kopog, csenget, kopog, csenget, hosszan csenget, még hosszabban, kicsit szitkozódik, kicsit átkozódik, aztán elmegy a szállóra. Capári persze bent van, piásan összeszedett egy nőt az aluljáróban. Ezt így szokta máskor is. A nőt levetkőzteti, leülteti egy támlás tonettszékre, leveteti vele a bugyiját, megkéri, hogy húzza fel a lábát a vállához, ő meg az automata Fuji fényképezőgépével lekattintja több szögből. A fotókat előhívatja a Pala utcai laborban, és az ágyneműs szekrénybe két lepedő közé eldugja. Miután a nyugdíját elművészkedte, és nem futja Koccintósra se, kijózanodik. Elkezd telefonálni Piroska után, hogy hol van, és mikor jön haza. Fogalma sincs, hány nap esett ki. Piroska elhagyja a szállót, visszaköltözik, és elkezd rendet rakni a lakásban. Rendrakás közben megtalálja a lepedők közt a képeket. Ótvar cigány kurvák, mondja, és félreköp egyet. Elköltözési szándékkal leveszi a bőröndöt a szekrény tetejéről, belepakol, de rájön, hogy ruhái a meghalt öregasszony ruhái, amelyek most épp újra divatosak, de mégiscsak kihalt Janka néni belőlük. Kipakol. Amúgy sincs hová mennie. Az utcán hideg van. Legfeljebb a szálló, de ott csak pár napot maradhat. Éjszaka undorodik Capáritól, de azért melléfekszik. Egy ágyuk van, a föld meg hideg, húz alattuk a pince. Piroska reggel korán kel, a redőny alatt kinéz az udvarra. Lefőzi a kávét, közösen megkávéznak. Csend ül a lakásra, Piroska elveszi Capáritól a kompótos üveget, nehogy a túl sok édes cseresznye felvigye a cukrát. Kint elmegy a villamos, a poharak összekoccannak a vitrinben. Piroska összesöpör, letörli a művirágokról a port. Capári kitölti az aludttejet, megeszi két szikkadt zsemlével, felöltözik, és elindul a piacra.

Csender Levente (Székelyudvarhely, 1977) novellákat ír, eddig öt kötete jelent meg, az idei könyvhétre jött ki Örök utca címmel a hatodik. József Attila-díjas.