Nem kell félni – Hadiállapot és lengyel punk

„Nem ír az újság rólad már / Élsz-e még vagy meghaltál / Nem engednek, nem engednek hozzád / Nem engednek / A tavalyi év embere / Szeretlek-lek-Lech-Lech-Lech-Lech!” – olvasom a Kontroll Csoport szövegkönyvében. Mostanában gyakran forgatom a nyolcvanas évek (föld alatti) dokumentumait, hiszen egyre aktuálisabbak megint. „Keleten a helyzet változatlan” – lapozok tovább. „Polak – Węgier / dwa bratanki.” „Besúgók és provokátorok.”

Na ja, itthon vagyok… A régi időket idézi a bakelitek reneszánsza is, más kérdés, hogy a lemezkiadásban nálunk lagymatag volt a széljárás akkoriban. Úgy kellett nekünk.

 

 

Lengyelországban másképp alakult. Ott mélyebb volt a krízis, és magasabb az underground. Ugye emlékszünk rá: a drasztikus gazdasági válsággal járó feszültség, az állandó sztrájkok és a független Szolidaritás szakszervezet rohamos megerősödése Wojciech Jaruzelski kormányfőt ’81 decemberében (másfél évig húzódó) hadiállapot bevezetésére késztette. A sztrájkokat leverték, az ellenzéket internálták, a határokat lezárták, a telefonokat kikapcsolták, éjszakára kijárási tilalmat rendeltek el. Az utcákat ellepték a harckocsik. A társadalom kettészakadt, a pályakezdő fiatalok pedig azzal szembesültek, hogy semmi esélyük (a végzettségüknek megfelelő) munkához és lakáshoz jutni. Becsukódtak az ajtók.

’82 júniusában arról számolt be a (lengyel Magyar Ifjúság, a) Sztandar Młodych, hogy durván megnőtt a kábítószeres és öngyilkos fiatalok száma, és a tanulók egyharmada otthagyja az iskoláit tizenhét éves kora előtt.

Erre aztán lépnie kellett a Központi Bizottságnak is, mely úgy döntött, hogy mindent megtesz az ifjúság „visszanyerése” érdekében. A varsói egyetem tanára, Mikołaj Kozakiewicz amellett érvelt, hogy a feszültség oldásában komoly szerepet játszhatnak a rockzenekarok. „Sokkal szerencsésebb, ha keserű tiltakozó dalokban élik ki a frusztrációjukat, mintha az utcákon felszednék a köveket.”

Úgyhogy megnyíltak a koncerttermek, a lemezkiadók – és ezzel elszabadult a pokol…

 

 

Bár a lengyel punk gyökerei azért ennél mélyebbre nyúlnak vissza.

Az első lengyel punk együttesként a költő-dalszerző és utcazenész Walek Dzedzej trióját, a mindössze két koncertet adó Walek Dzedzej Pank Bendet tartják számon. Felvétel nem maradt utánuk, de a számait sokan feldolgozták, miután Walek ’78-ban disszidált. Bejárta Nyugat-Európát, majd New Yorkban telepedett le, ahol 2006-ban meghalt.

1977-ben startolt a KSU is, mely éppen hogy befutott, amikor behívták katonának a tagjait. A Deadlock ’79-ben kezdte, és reggae-t meg punkot játszott. Úgy jelent meg egy lemezük Franciaországban, hogy nem is tudtak róla – a kelet-európai undergroundra vadászó Marc Boulet az engedélyük nélkül jelentette meg a Blitzkriegnél.

Döntő szerepe volt a hőskorban annak a fesztiválnak is, amit ’78 áprilisában I am címmel rendeztek a varsói Remont Galériában. Hajas Tibor is fellépett (a Dark Flash című performance-ával), de ami a lényeg: koncertet adott az angol Raincoats, melynek hatására Tomek Lipiński megalapította Tilt nevű zenekarát. Ebből lett – a Robert Brylewski vezette Kryzysszel fuzionálva – a Brygada Kryzys, pár héttel a hadiállapot bevezetése előtt. A Brygada Kryzys (a Deadlockhoz hasonlóan) szintén reggae-t és punkot játszott, amikor játszhatott. Ugyanis ragaszkodtak angol nyelvű szövegeikhez, és nem hagyták, hogy a plakátokon Brygada K-vá rövidítsék a nevüket, inkább nem léptek fel. Szerencsére felvehettek egy (félig angol) albumot – amit többen a lengyel punk csúcsának tartanak –, de Nyugatra nem engedték ki őket, és annyit vegzálták Tomeket, hogy a Brygada Kryzys album megjelenése után feloszlatta a bandát.

 

 

A klasszikus, régi vágású punkzenekarok közül számomra a korai Dezerter a csúcs – indulatban, keserűségben, ellenállásban és elementáris hardcore-punkban egyaránt. Három varsói gimnazista alapította 1981-ben, és előbb a szovjet SS-20 rakéta nevét vették fel, de azzal nem játszhattak, úgyhogy a következő évben Dezerterre váltottak. Közben beszállt énekelni Dariusz „Skandal” Hajn, aki tizenhat évesen már – testileg is, lelkileg is – mindent tudott a punkról. Nem kellett sok, és azon kapták magukat, hogy többezer rajongójuk és egy rakás népszerű számuk van. Be is adtak egy lemeztervet tizenkettővel, de csak négy ment át a rostán, így csak egy EP-re futotta. Ebből seperc alatt eladtak ötvenezer példányt, ami annyi jogdíjjal járt, hogy vehettek egy profi magnót, mellyel Tank Records néven megalapították (illegális) kiadójukat. 1985-ben együtt játszottak Varsóban a kanadai D. O. A.-vel, és olyan hatással voltak rá, hogy az énekes, „Shithead” összehozott nekik egy albumot. Így jelent meg a Maximum Rock ’n’ Rollnál az Underground Out Of Poland – koncert- és rádiófelvételekkel, illetve az EP négy számával. De akkorra már forgácsolódni kezdett a zenekar. A basszeres Stepnowskit behívták katonának, a heroinfüggő Skandal elmaradozott a próbákról és a koncertekről, így az 1988-as Kolaboracja albumon már csak vendégként szerepeltek (és nélkülük működik a Dezerter azóta is). (Skandal ’95-ben meghalt.)

A hadiállapot és a punk-robbanás alaposan felforgatta az addig meglehetősen unalmas lengyel rockzenét. Egy olyan hétköznapi Dezerter-sort, mint a „nincs cél, nincs jövő, nincs remény, nincs öröm”, milliók érezhettek a magukénak, akik amúgy példát kaptak bátorságból, kiállásból, szóval az ellenállásból is. Timothy W. Ryback Rock Around The Bloc című könyvében olvasom, hogy a Perfect együttes koncertjein a közönség átírta a dalszövegeket Grzegorz Markowski énekessel, úgy énekelték, hogy „nem kell félni Jaruzelskitől”. Míg be nem tiltották a zenekart.

 

 

Arról persze nincs szó, hogy egy csapásra punkká vált volna a lengyel ifjúság. A punkokkal szemben álltak a popperek és a skinheadek, és bizony véres csatatérré váltak az utcák az összetűzéseik nyomán.

A punk és a többi műfaj között könnyebb volt az átjárás. Az előbb említett Perfect például diszkóval kezdte, és csak ’80 körül váltott rockra. Az ugyancsak megkerülhetetlen Republika és Maanam pedig a New Wave-hez állt közelebb. Az előbbi Res Publica névvel indult, de abba belekötöttek, így Republika lett belőle. Nowe Sytuacje című debütáló lemezük a színtér egyik alapműve. Az énekesükről, Grzegorz Ciechowskiról mintázta meg A szép szoba című regénye egyik hősét Włodzimierz Kowalewski, mely magyarul is olvasható Pálfalvi Lajos fordításában. Aztán 2001-ben Grzegorz is meghalt. Ő a szíve miatt, ütőérdaganat.

Az új hullámból az 1976-ban szolid akusztikus zenével indult Maanam vitte a legtöbbre, miután bekeményített. Az első három albumukon (Maanam, O!, Nocny Patrol) nem fogott az idő, énekesnőjüket, Korát hol a lengyel Marlene Dietrichként, hol a lengyel Nina Hagenként emlegették Németországban, ahol a harmadik lemezük meg is jelent. Aztán beálltak a sorba…

 

 

A nyolcvanas évek második felében – mint szerte Közép-Kelet Európában – elcsendesedett a punk színtér. A kedélyek csillapodtak, az indulatot felváltotta az apátia. Ráadásul már a komcsik sem voltak a régik. Új arcok, új igék kacagtak, a távolban felvirradt a peresztrojka. A menőbb bandák ráéreztek a biznisz ízére. A Lady Punkról törülközőket, teniszcipőket és parfümöket neveztek el.

De akkor is – ha szelepként is működött –, a lengyel punk színtér után megmaradt egy tucat emlékezetes album. Ezek ott vannak, ezek itt vannak a kezemben. Sőt. A fülemben vannak, mert ezek nem pusztán dokumentumok. Úgyhogy most, amikor a bakelitfronton újabb áttörés van, különösen fáj, hogy a Kontroll Csoport 1983-as demója csak 1991-ben jelenhetett meg – és CD-n.