Ruszkik megint – Zvuki Mu

Hol volt, hol nem volt, egy időben mindenki odavolt az oroszokért. Részemről a hetvenes évek elején, Muszorgszkijjal kezdődött a sztori, mert akkor még hallani sem lehetett orosz rockról. De azt hiszem, nem ért nagy veszteség. Az orosz rock éppen úgy festett akkoriban, mint a többi kelet-európai országban, ahol a menő angol és amerikai számokat játszották a zenekarok. Persze, a Beatles volt a csúcs, már csak azért is, mert az passzolt leginkább az orosz lélek melódia-központúságához.

Csak semmi vadulás!

Az „orosz Beatlesnek” Masina Vremenyi volt a neve, és 1968-ban Andrej Makarevics alapította Moszkvában. Makarevics tizenöt éves volt, amikor az édesapja meglepte az A Hard Day’s Night című albummal, és attól egyből megvilágosodott: a Beatlest minden híresztelés ellenére nem istenek, hanem hétköznapi srácok alkotják, akik a szimpla gondjaikról énekelnek a maguk módján. „Mi miért nem ezt tesszük – proponálta társainak –, ahelyett, hogy úgy csinálunk, mintha kaliforniaiak vagy liverpooliak volnánk?”

 

 

Ha a zenéjében még nem is, a szövegeiben hamarosan orosz lett az orosz rock. Ráadásul egy dalszöveg a zenével tök egyenértékűnek számított, már csak azért is, mert vegytiszta költészetnek tartották. És az oroszok kimondottan buktak a költőkre, akár egy stadion is megtelt a húzósabb felolvasóesteken.

Na de ennyit az előzményekről; ideje átnyergelni az új hullámra, mely nélkül nem is beszélhetünk „igazán orosz” rockról.

Az új hullám előadói a működési engedéllyel nem rendelkező amatőr együttesek közül kerültek ki. A nagyobb városokban többezer ilyen társaság próbált boldogulni. Lemez- vagy rádiófelvételről álmodni sem mertek, a próbatermekhez nem fértek hozzá, és a koncertszervezők is hanyagolták őket. Maradtak a kocsmák és a lakások, ami magyarázattal szolgál arra is, hogy miért részesítették előnyben az akusztikus hangszereket… (Kihívták volna a rendőrséget különben.)

Az orosz – sőt a szovjet – új hullám első átütő együttese a Borisz Grebenscsikov vezette Akvarium volt, melyet amatőr státusza dacára 1980 tavaszán még a Tbilisziben rendezett rockfesztiválra is meghívtak. Lett is belőle botrány: a szervezők lebuzizták az Akvarium tagjait, akik a színpadra feküdve úgy játszottak a hangszereikkel, mintha szexeltek volna. Grúziában még nem láttak ilyet, és ennyi elég is volt, hogy Grebenscsikov elveszítse számítógép-programozói állását, és Leningrádban betiltsák a zenekart. De az Akvarium ettől csak szárnyakat kapott, és zsinórban vette fel illegálisan rögzített és terjesztett albumait. Blue Album, Triangle, Acoustics, The History of Aquarium, Taboo, Radio Africa, Day of Silver, Children of December.

Az Akvarium egyike volt annak a négy leningradi zenekarnak, melynek számaiból az Egyesült Államokban Red Wave címmel megjelent egy dupla album. Egy Joanna Stingray nevű énekesnő menedzselte, aki 1984 és 86 között gyakran járt Leningradban, és akire olyan mély hatással volt az underground, hogy kicsempéssze a felvételeit. Egy-egy oldalt kapott az Akvarium, a Kino, az Alisa és a Sztrannije Igri, akik „eltérő ideáik és kvalitásaik ellenére tökéletesen mást közvetítettek, mint a hagyományos szovjet pop bármely rétege”.

 

 

Az 1988-as HungaroCarrot fesztiválon a moszkvai Zvuki Mu képviselte az orosz új hullámot. Már akkor sejteni lehetett, ami azóta történelmi tény: ha orosz underground, akkor a Zvuki Mu a csúcs. Ahogy (a fesztivált szervező) Hajnóczy Csaba is jelezte Tuszovka című cikkében.

„A Zvuki Mu arra képes, ami a színpadon a legtöbb: a korlátlan (korlátozatlan) jelenlétre. A rockandroll minden veszélyessége jelen van itt, de nem olyan konkrétan, hevenyen, fiatalosan, ahogyan azt például a »csúcson« lévő Neurotic prezentálta, hanem idült módon: harmincon jóval túl, az Édentől még jóval keletebbről. Hörgésekkel, szélsőségesen torz mozdulatokkal, értelmetlenséggel, abszurd humorral. Az új hullámban oly általános gyors tempókkal, vastag, agresszív szövetekkel szemben a Zvukira a lassú, levegős tempók, a reggae és az oroszos esztam-ritmika összeolvadása a jellemző. A hangzásban magában is van valami álomszerű lebegés, ami a billentyűs hangszernek köszönhető elsősorban.”

A Zvuki Mut az énekes-gitáros Pjotr Mamonov alapította 1982-ben. Ahogy a Masina Vremenyit Makareviccsel és az Akvariumot Grebenscsikovval azonosíthattuk, úgy jelentett egyet Mamonov a Zvuki Muval – a későbbiekben szólóban is ezen a néven dolgozott.

De ott még nem tartunk. Csak sorjában…!

Mamonov 1951-ben pottyant a világra. Még kölyök volt, amikor elváltak a szülei, aztán norvég édesanyja újra férjhez ment, és hamarosan megszületett a (fél)testvére, Alekszej.

Mamonov becsülettel kijárta az orosz rock iskoláját: kamaszkorában a kemény jampec-világba merült, egy mélyebb keresztvágás azóta is őrzi a gyomrán ennek emlékét. A hatvanas években az Express együttes élén nyomta a Beatles, a Stones és a Zeppelin számait, aztán besokallt, és ha kellett, inkább kazánszerelőként vagy norvég tolmácsként dolgozott.

Míg meg nem alakította a Zvuki Mut.

A Zvukiban Alekszej lett a dobos, egy Pavel nevű haverjuk billentyűzött, és kezdetben Artyemij Troickij, a Back In The USSR című világhírű könyv szerzője gitározott, akit Alekszandr Lipnyickij váltott fel. Az első koncertjüket 1984-ben adták – abban az iskolában, ahonnan rossz magaviseletéért kirúgták Mamonovot és Lipnickijt –, az első komolyabb felvételük pedig a ’86-os Rock Lab Fesztiválon való fellépésükről készült. Két évvel korábban elképzelhetetlen lett volna egy olyan rendezvény A Kultúra Házában, ahol a moszkvai underground is teret kaphatott, de Gorbacsov reformjai ledöntötték a korlátokat.

Megnyíltak a határok is.

Így hódíthatta meg a Zvuki Mu Budapest után Londont és New Yorkot, az isten sem tudott neki ellenállni. Még Brian Eno is elhasalt tőle, és kiadta a lemezüket Londonban. Ugyan nem volt egészen zökkenőmentes a kapcsolatuk. A legenda szerint egyszer magukra hagyta őket a lakásában, és mire hazaért, teljesen lepusztították a drága italgyűjteményét. Meg hallani azt is, hogy szeretett volna beleszólni a hangzásba, csak Mamonov nem engedte neki. De bármiképp is, a Zvuki Mu album mindebből a lehető legjobban jött ki. Nem lett felpuhítva vagy bekeményítve, és megúszott minden modernizációt. Épp olyan illuminált és zaklatott, látomásos és abszurd maradt, mint a koncertjén.

Szerelembe esve egy üveg vodkával…

 

 

1991-ben napvilágot látott egy újabb albumuk (Transznagyezsnoszty), aztán a testvérével – Mamonov i Alekszej néven – új zenekart alapított. Azzal járt Pesten másodszor. A Narancsnak azt mondta, „megváltoztak az idők. A rock ’n’ rollnak annyi, a puszta energia már nem elég. Mélyebbre kell ásni.” Én nem igazán értettem akkor, hogy mire gondolt, és sokáig nem is hallottam róluk ezután. A ’95-ös Grubij Zakat albumról sem, pedig azt a Zvuki Muval vette fel megint. De csak pár hónapig maradtak együtt. Mint kiderült Vlagyimir Ruvinszkij riportjából, Mamonov komoly válságba került. Elképzelni sem tudta, hogy merre tovább. Aztán megjelent előtte az Úr, és megmutatta a kiutat. Egy távoli faluba vezette, ahol azóta az ortodox kereszténység szellemében él. „Valamennyien isten gyermekei vagyunk – mondta Ruvinszkijnek –, de egyben önmagunk teremtői is. Mert arról mi döntünk, hogy jók vagy rosszak legyünk.” Ezt a kettősséget tanúsították filmszerepei is. A cárban Rettegett Ivánt alakította, A szigetben pedig egy „szent bolondot” – önmagát. És ha ezt a jegyzetet négy-öt évvel korábban írom, ez lehetett volna a végszó.

Elvégre az ezredforduló után már a kutyát sem izgatták az új hullám zenekarai. Lecsengett a peresztrojka keltette varázs. Az utolsó komolyabb izgalmat az észt Nye Zsdali keltette, míg be nem dobta a törülközőt. Karizmatikus kulcsfigurája, a gitáros-énekes Leonyid Szojbelman ma Berlinben él, ahol az Irina Dubrovszkaja vezette Ersatzmusikával két ragyogó albumot készített (Voice Letter, Songs Unrecantable), de már az a banda sem működik.

És akkor… És akkor történt, hogy 2013-ban a híres National együttes közzétette Sea of Love című videóját, fejet hajtva a Zvuki Mu előtt. Pofára szinte egy az egyben úgy nézett ki, mint a Grubij Zakat…

 

 

 

Sőt. A hirtelen felindulás szárnyán (ugyancsak 2013-ban) újra megjelent és – elegáns bakeliten – nemzetközi forgalomba került a Zvuki Mu 2005-ös albuma, a Szkazki bratyev Grimm, melyet Mamonov egyedül készített. A Grimm testvérek Gyermek és családi meséi közül nyolcat dolgozott fel, méltán hátborzongatóan, és a lehető legmesszebbre rugaszkodva a rock ’n’ rolltól.

Szóval beszélni kellett a Zvuki Muról megint.

Persze az igazi az lenne, ha hallhatnánk is. Újra. Ha már Mamonov 2015-ben Szovershenno Novüje Zvuki Mu néven újjászervezte (a Stoneberry együttes tagjaival).