Pajtások – a magyar punk aranykorában

Olvasom az Indexen, hogy a Párizsi Magyar Intézetben kiállítás nyílt (november 10-én) Bánkuti András punkokról készített fotóiból. Abban téved a tudósító, hogy CPg együttes a Somogyi Béla pinceklubban tépett szét egy csirkét (az a Kozák téri Ifjúsági Házban történt), de ez szinte lényegtelen. Hagyjuk a véres részleteket! Ami igazán figyelemre méltó, az a magyar punk több fronton egyszerre zajló megidézése: a fotók mellett irodalmi mellékletként, plakát-kiállítással (és annak albumával), illetve nem utolsó sorban azzal a négy bakelit lemezzel, melyeken a Trottel Records végre elérhetővé tette a műfaj kiadatlan felvételeit.

 

 

Párizsba most nem mennék bele, pedig megérne egy misét, hiszen anno ott jelent meg az első magyar punklemez, a Russian Way Of Life a Spionstól. De szerencsére nem kell olyan messzire menni. Akit beszippantott a tarajos múlt, a szomszéd újságosnál megveheti a 2017/4-es Szépirodalmi Figyelőt. Ebben négy tanulmány és egy képregény fókuszál a punkra, betekintést engedve a III/III-as iratokba, kitekintést a jugó és a román színtérre, és mindeközben szóba kerül a Spions, a CPg, a QSS, az ETA és az Auróra, nem beszélve a megkerülhetetlen fanzinokról.

 

 

És ez még semmi!

A Figyelő megjelenésével szinkronban (október 13-án) nyílt meg a Kieselbach Galéria Pokoli aranykor című kiállítása, a nyolcvanas évek újhullámos plakátjaiból. Szőnyei Tamás és Bp. Szabó György gyűjteményéből egy elképesztő albumot is kiadott a galéria: kábé ezer plakáttal, interjúkkal, pályafutásokkal, visszaemlékezésekkel, kelet-európai körképpel és CD-melléklettel. Szóval, totál feltérképezve, ahogy könyveiben a műfaj egyes számú krónikása, az újságíró-levéltáros Szőnyei szokta. (Címlapján az ETA 1982-es koncertplakátja, Soós György műve.)

Míg a Pokoli aranykort megidéző CD az underground krémjéből (URH, Európa Kiadó, Trabant, Sziámi, Bizottság, Balaton, Kontroll Csoport, Neurotic, VHK és mások) csemegéz, a Trottel Records az undergroundban is perifériára szorult punk és hardcore együttesek felvételeit tette az asztalra. Olyan darabokat, amelyek próbatermekben vagy koncerteken lettek rögzítve, időnként épp olyan rettenetesen szólnak, ahogy az ilyen archív dolgok szoktak, meg olyan darabokat is, amiktől most is feláll a szőr, szóval sokkal többet nyújtanak nettó kordokumentumnál.

A kiadót alapító Rupaszov Tamás tizenöt évesen kezdte, miután 1981-ben vett három órát basszusgitáron. Első zenekara a Rottens nevet kapta, de miután lecsukták az énekesét, új bandát kellett alapítania. Ez lett a Der Trottel, aminek a dobosuk disszidálása vetett véget, és akkor Rupaszov beszállt a Marina Revue-be. Az egy afféle hardcore-punk „szupergroup” volt, mely a T34-ből és a QSS-ból állt össze. De ez is csak ’86-ig húzta, úgyhogy Rupaszov újra összehozta a Trottelt. Előbb Die Trottelként, de mivel mindenki „dájnak” mondta, hamarosan letettek a névelőről, és szimpla Trottelként vészelték át az aranykort.

 

 

Rupaszov pályafutása nyomon követhető a Pajtás sorozaton is. A Marina Revue-vel a paksi punkfesztiválon, a Der Trottellel az Ikarus Művelődési Házban, a Die Trottellel az első demójukon pengette a magáét. De itt van szinte mindenki, aki a „szutyok-punkban” (copyright Rupaszov) darált: többek közt a Kretens, az Auróra cirkáló, a Tizedes meg a többiek, a QSS, a Herpesz, a Pink Panthers. A sorozat harmadik része a hardcore mezőnyt öleli fel nyolc bandával, és olyan kuriózumokkal, mint a Leukémia- és az AMD-demo.

Amikor az első három Pajtás napvilágot látott, aggasztott, hogy lemaradt a CPg és az ETA. De most már nyugi van. Mint kiderült, a CPg-vel még alkudozik Rupaszov, az ETA pedig a napokban jött ki Live – 1982 – Dead címmel. (Lábjegyzet: a két zenekarnak amúgy van közös lemeze: Világ lázadói harcra fel a címe, a párizsi Primitiv Cozak adta ki 1985-ben, egy-egy CPg-, Kretens-, QSS-, ETA- és Fegyelem-számmal.)

A CPg volt a „legdurvább”: a leganarchikusabb, a legfrusztráltabb, a legsokkolóbb. A zsigeri lázadó. A zéró kompromisszum. Azt, hogy belegyalogoltak a „popcézárnak” tartott Erdős Péterbe („úgy szeretném a beledet kitépni”), akár meg is úszhatták volna, de a komcsik felakasztásának megpendítése („Áll egy ifjú élmunkás a téren / kommunista szombatról jött éppen / Rohadt büdös kommunista banda / mért nincsenek ezek felakasztva”),  már sok volt. Botrány botrány hátán. A tetejébe azzal a nyomorult csirkével, amit állítólag díszletnek szántak, csak aztán rángatni kezdte a vérszagra gyűlő közönség…

A végét tudjuk: koncepciós per „izgatásért”, két év börtönnel.

 

 

A Szépirodalmi Figyelőben Wass Norbert, a Pokoli aranykorban Szőnyei Tamás emlékezett meg arról az állambiztonsági buzgalomról, amely a CPg-t sújtotta a legdrasztikusabban. „A perek után – mondta Rupaszov a Magyar Narancsnak – támadt egy kis űr, 1985-től már más korszakról beszélhetünk. Zaklatás se volt annyi, és ahogy idősebbé váltunk, már árnyaltabban fogalmaztunk, egyrészt a korunkból adódóan, másrészt mert senki nem akart börtönbe kerülni.”

Addig nem bajlódtak a cizellálással.

„Mind nagyon fiatalok voltunk, rakoncátlankodtunk, és a koncerteken mindenféle rendszer- és szovjetellenes dolgot kiabáltunk. Emlékszem, 15 évesen írtam, hogy London gépei lövik Moszkva légterét. Fogalmam sincs, hogy miért. Ez valami evidencia volt. Tiniként is tudtuk, hogy abban a posványban, ami körbevett, jócskán benne volt a Szovjetunió. Ahogy belegondolok, mintha mindenkinek lett volna olyan száma, amiben a szovjeteket szidta.”

Vagy amiben a koncertekre beszűrődő spicliket.

Rohadt Spicli – ahogy az ETA koncertlemezén is hallani.

 

 

Az ETA-t 1980-ban alapította a Neuroticból kiszálló Czeller Péter és Aradi Gábor – László Viktorral, Kocsis Tamással és Sáthy Róberttel. Kezdetben angol punkokat magyarítottak, aztán saját számokba fogtak. Az egyiket Szűcs Judithnak, a másikat az Anarchiának szentelték, de a Munkát kenyeret, patkányt egeret is emblematikus lett. Vitriolos, kibukott és provokatív, mint a nagykönyvben. Czeller mellett Menyhárt Jenő (Európa Kiadó), Pajor Tamás (Neurotic) és Szócska Miklós (egészségügyi államtitkár) írta a szövegeket.

Az ETA nagyon adott arra, hogy kiforrottan szólaljon meg (mint László Viktor mesélte a Passziónak), próbaterem híján még a Déli pályaudvaron is gyakoroltak egy ott veszteglő vonaton. Ezt az igényességet hallani a közgázos koncertjükön is, amit két belógatott Shure mikrofonnal vettek fel. László Viktor később restauráltatta is a szalagot, így tényleg egy olyan korong kerekedett ki, ami jócskán kitűnik a kor emlékei közül.

Kár, hogy még abban az évben megszűnt a zenekar. Hogy ebben mekkora része volt a személyes ellentéteknek, a távlatok hiányának és a színtér folyamatos változásának, azt már nehéz kicentizni. Mindenesetre a lemezhez tartozó füzet mintha kissé túldimenzionálta volna az ETA ellenálló szerepét és az ezzel járó betiltásokat egyaránt.

Én azt hiszem, nem terrorszervezet, hanem punkzenekar volt az ETA, mely abban utazott, hogy nincs jövő.

Persze, mint már látjuk, vég sincs.

Sáthy például 2015-ben újjá szervezte az ETA-t, tavaly egy albumot is megjelentettek (Történelmi hazugságok), részben régi, részben új számokkal.

És Rupaszov sem tud leállni… Éppen most jelezte, hogy napokon belül kijön a Pajtás daloljunk negyedik része is. Többek közt két ETA-val.

Szóval úgy tűnik, nincs megállás. Pajtások, az a jó hír, hogy folyamatos múlt van.

 

Pajtás daloljunk X, Magyar Punk 1982-1986

Pajtás daloljunk Y, Magyar Punk 1983-1987

Pajtás daloljunk HC, Magyar Punk 1984-1988

ETA – Live – 1982 – Dead

(Trottel Records, 2017)