Érzékelt geometria

2017. november 22-én Talált Geometria címmel nyílt kiállítás Budapesten az OSAS Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület és a budapesti Vasarely Múzeum szervezésében.

 

 

Ahogy haladunk az utcán, ahogy elmélázunk, bámulunk magunk elé, gyakran előfordul velünk, hogy a körülöttünk levő világot mintha két dimenzióba helyeznénk. Figyelmesek leszünk viszonyulásokra, párhuzamokra, merőlegesekre, nagyjából látjuk, ha a vonalak 45 vagy 60 fokos szöget zárnak be. Egy rendszert látunk és vélünk felfedezni véletlen elhelyeződésekben. Vajon mennyi ebben mégis a véletlen?

„Azért találunk mindenben geometriát, mert a priori a fejünkben van, vagy azért van a fejünkben, mert az érzékelt világ geometrikusan strukturált?” – kérdezi Hans-Jörg Glattfelder a kiállításon szereplő Arachnometrie című munkája kapcsán.

 

 

Máskor játszunk. Macskaköves utakon járva vigyázunk, hogy ne lépjünk a „csíkokra”, aprókat lépünk, majd nagyobbakat, lépések hosszát váltogatjuk vigyázva, előbb-utóbb mégis elrontjuk – megszegjük saját játékunk szabályait. Majd továbbhaladunk, és elfeledkezünk erről a rövid, fókuszált időről, mígnem hetek, hónapok, talán évek múltán újra elővesszük, s játszunk egy rövidet a vonalakkal.

A művészi szemléletmód sem hiányozhat ezek nélkül a játékok nélkül. A Vasarely Múzeum legújabb tárlata legalábbis erre utal. A Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület szervezésében, Maurer Dóra felhívására megszervezett kiállításon „a környezetre éberen reagáló, felszabadult feljegyzéseket, megfigyelés dokumentumokat” szándékoztak a közönség elé tárni.

A kiállítás koncepciójának ötlete Manfred Mohr hatására született meg Maurerben. A művész londoni kiállítása idején a város utcáit járva a saját maga által kialakított rendszerbe tudott helyezni apró jelenségeket – olvashatjuk a kiállítás plakátján.

Mohr az absztrakt expresszionizmus spontaneitása felől, illetve a jazz zene experimentalitásának világából érkezik, majd fedezi fel a hatvanas években induló komputerművészetet. Szakít a véletlenszerűséggel, az ösztönösséget felváltja a szabályszerűség keresése és a racionális művészetre való törekvés. A formai racionalitás helyett ugyanakkor a tartalom racionalitására törekszik, a hatvanas években megtanul programozni, s munkáit programozott algoritmusok szerint alkotja.

Ezzel a racionális művészi hozzáállással szinte kontrasztban áll a kiállításon szereplő hét Mohr fénykép. A képeket a művész 2007 és 2016 között készítette különböző helyszíneken, Londonban, New Yorkban, Berlinben, vagy éppen Mexikóban. Járva az utcákat, a tengerpartot belefutott egyszerű, hétköznapi tárgyakba, mint például egy levelekkel betakart aknafedélbe, átázott papírlapba a járdán, girbegurba ágakba a homokban, a tekintetét feljebb emelve pedig falakat, konstrukciókat örökített meg.

A kezdeti spontaneitás és szabálytalanság köszön vissza ezekben a művekben, mégis geometriáról van szó. A geometria tehát nem feltétlenül jelent szimmetriát. „A szimmetria a legunalmasabb dolog a világon… Megtörése egy teljesen új világot kezdeményez” – mondja egy interjúban Mohr. Egy olyan „zavart szimmetriáról” beszél, mely újfajta vizuális percepciót feltételez. A művész a „vizuális érdeklődés hozzáadásával’ teremti meg, hozza létre alkotásait.

 

 

Ez a fajta érdeklődés, érzékenység jellemzi a kiállításon szereplő többi művészt is. A kiállított munkák jól kategorizálhatók. Egyrészt vannak az utcáról vagy az utcán készített fotók. Mint például aszfaltra festett jelek megörökítései, Haász István Aszfaltjelei, Rainer Ahrendt hasonló, betonra festett vonalai, Molnár Vera Fekvőrendőrje és Dominique Chapuis fotói parkolókról, köztereken talált vonalakról.

De ide sorolható Galántai György Turistajelfestés akciója, amikor a balatonboglári kápolna tornyára felfestette a kirándulóknak szánt piros-fehér irányadó jelzést, vagy a Kétfarkú Kutyapárt járdafestéses „projektje”, mely során töredezett, kátyús járdákat festenek ki négy különböző színnel: sárgával, zölddel, pirossal, kékkel és ezek árnyalatival.

A videók közül Gály Katalin Walk in G című munkája tartozik ebbe a kategóriába, melyet mobiltelefonnal rögzítettek. Az utcán sétáló, lefele néző személy perspektívájából látjuk a várost, ahogy zebrákon átkelve, lépcsőkön fel-le haladva fedezi fel s mutatja be környezetét.

A következő kategória az árnyékokkal és/vagy fényekkel való játék. Ilyenek Szíj Kamilla fényképei, többnyire szobabelsők, melyekben apró fények és árnyékok kontrasztja, padlóra szóródó fény, szoba sarkából terjedő fény, felületekre vetülő árnyék jelenik meg játékosan.

Sabine Richter Fekete sorozata szintén a fény és sötétség ellentétére lesz figyelmes egy olyan felületen, melyről nem tudni pontosan, hogy mit ábrázol. A lényeg nem a tárgy, hanem az, ahogy a fény által kiemelődik a fekete háttérből egy négyzet alakú forma.

Gyakori inspiráció az architektúra, a modern épületek, illetve különböző építészeti konstrukciók és azok részleteinek kiemelései. Ide sorolhatóak Horváth László ablakot, padlót ábrázoló fényképei, Vera Röhm Támszerkezet című intevenciója, Barbara Holler hídról készített fotója és annak részletéről készült ceruzarajza.

 

 

Jederán György fotói és számítógépes grafikái hasonlítanak leginkább Mohr algoritmus művészetére. Jederánnál azonban a kiindulópont nem az algoritmus, hanem egy macskakövekről készült fotó vagy egy macskaköves lépcső és az arra vetülő korlát árnyéka. Ezeket redukálja, értelmezi újra, és készít belőle számítógépes grafikát.

Néhány tárgy, pontosabban ready-made is szerepel a kiállításon. Ilyen Sárközi Pusztai Éva „36 éves ready-made”-je, egy poros ablakkeret, melyből néhány drót lóg a kereten belül, „ami örökös inspiráció is volt… kvázi személyes útmutató, a műhelyfalon lógva…” – olvassuk a leírásban. Ide sorolható még Reinhard Ron ágymatracból kiszedett rugószerkezete és Benedek Barna Orionja, egy kör alakú gumilap, melynek felületét átfestve a művész optikailag módosítja azt.

Bálványos Levente egy objekttel és néhány fotóval képviseli magát a kiállításon. Az objekt akár ready-made-ként is felfogható, ugyanakkor keretbe van foglalva és szerkesztett, nem talált. Fotóin kihalt, üres terek, egyirányú, párhuzamos vonalak, kivilágított épületek, fényesség és sötétség kontrasztja jelenik meg.

A kiállított alkotások teljesen mentesek bármilyen élőlény jelenlététől, a figurativitástól. A résztvevő művészek többségét ugyanazok az aspektusok érdeklik: fény, árnyék, világosság, sötétség, kiemelések, hangsúlyok, talált, hétköznapi tárgyak, helyszínek, építmények. Jellemző a művészekre a kísérletező hozzáállás, a környezet új szemszögből való dokumentálása, bemutatása, részletesség, anyagiság iránti érdeklődés.

Minél inkább elmélyül a néző a formákban, látványban, annál kíváncsibbá válik és teszi magáévá ezt az új típusú vizuális percepciót. Mely ugyanakkor, úgy tűnik, sokunk sajátja is. Elég, ha  beírjuk az instagram keresőjébe a #foundgeometry hashtaget.

 

Fotók: Haász István