Egy kihangosított fotóalbum

Heinz Holliger (1939) a kortárs svájci komolyzene élő klasszikusa február 17-én a zürichi operaház stúdiószínpadán saját, Hölderlinről írt szimfonikus költeménye mellett magyar zeneszerzők szerzeményeit vezényelte. Miért éppen őket? – kérdezi a műsorfüzetben az operaház dramaturgja, Claus Spahn. Mert ők az én családom, feleli a lehető legnagyobb természetességgel a mester: Veress Sándor az apánk, mi – Ligeti György, Kurtág György és én – mi mindhárman pedig a fiai vagyunk. Az összefüggések hálózata világos: barátokká és együtt gondolkodókká lett Veress-tanítványok koncertjét hallhattuk. Szép kis család.

A politikai megalkuvásokra képtelen Veress 1949-től Svájcban élt, és az itteni zenei élet meghatározó szereplőjévé vált. Vonzalma a primer költőiséghez és a metapoétikus alkotói gesztusokhoz (ezt már egyetlen operájának címe, A hangjegyek lázadása is jelzi) szinte emblematikus. A vezérelv a koncertprogram szerint a költői portréalkotás lehetett, a főcím is ezt célozta meg: Porträtkonzert I. Heinz Holliger. Holliger azonban nem csak a saját portréját rajzolta meg, hanem azokét is, akiknek vonásai őbenne is felismerhetők.

Ágas-bogas zenei családfáján Veress az egyik kiindulópont: Veress Orbis tonorum című munkája önportrékísérlet, a háború kitöréseinek borzalmait és következményeit kiáltja világgá, a harmónia felbomlását (a Tempi passati című első tételt ráadásként is el kellett játszani a koncert végén), mintha a szépség és az emlékezés ideje is önjelölt orvostanoncok számára előkészített boncasztalon feküdne kiterítve. A xilorimbára, hárfára és ütősökre írt hatodik tétel muzsikája egyszerre zavarba ejtő és könnyű (az ütősöket Tömösközi László kezelte): az ötödik tétel (Verticale e orrizontale) erőteljes vonalazású szerkezetének feloldása. A vertikális és horizontális találkozásának, a kereszt motívumának sejtetve kirajzoló megidézése Veress művének dimenzióit a szakralitás irányába tágítja ki. A kompozíciót az idő keretezi: a múlt idő nosztalgikus hedonizmusa és a jövő idő súlyos, belső csöndekkel, elhallgatásokkal terhelt kilátástalansága.

 

Csehy Zoltán felvétele

 

Holliger Hölderlin-darabja (Turm-Musik für Flöte kleines Orchester und Tonband) hasonlóan széles érzelmi skálán mozog: a tübingeni toronyban élő költő, aki ekkor már Scardanellinek nevezte önmagát, több koncentrált időpillanatban áll elénk. A Scardanelli-versek labirintusában kezdetben fonalunkat vesztett Theseusként bolygunk, majd fokozatosan világossá válik, hogy a labirintus a mi szellemi struktúránk, gondolkodásunk alapsémája, egzisztenciális létterünk, ahol csak a művészet, az intuíció és a költői logika alapján vagyunk képesek tájékozódni. A fuvola primátusa sem véletlen, Hölderlin kiváló zenész volt, Johann Ludwig Dulon tanítványa. A toronyzene többszörösen is metaforikus: részint a toronyba zárt zene, értelem, egzisztencia játéktere, részint egy eleven zenei hagyomány ironikus kiforgatására utaló gesztus. A zeneszerző ismét létfragmentumokat gyűjt: versimpressziókat, a hagyománytörténés cserepeit (lásd pl. Dulon munkáinak nyomait vagy a Winter beszédes alcímű – Nel cor più non sento – ötödik tételt). Holliger a hallucináció, az álomszerűség, a privát létezésben megképződő egyéni, koncentrált idő bűvöletébe alkotta meg a művét: ám a konstrukciót illetően mindvégig racionális maradt.

Holliger legújabb operaprojektje, a szójátékos című Lunea (amelynek márciusi bemutatójához e koncert is kötődik) a magyarországi születésű biedermeier költő, Nikolaus Lenau portréját rajzolja elénk: a rokonítások és elmozdulások szempontjából valóban jó „előtanulmánynak” bizonyult a Hölderlin-opusz bemutatása.

Ligeti György tizenhárom játékosra írt kamarakoncertje költői-festői, homályosat a harsánnyal váltogató „mikropolifón” színeivel tűnik ki: a csodálatos előadói rugalmasságot igénylő kompozíció a hangszerhasználat határait súroló képességeket mozgósít.

Kurtág György Játékok című munkájából öt részlet hangzott el: angolkürtre és/vagy (kontra)basszusklarinétra írt darabok. Az öt zenei epigramma közül az előadók az In nomine és a Kroó György emlékére komponált szólódarabokban excelláltak, de a „párbeszédes” részek is hatásosak voltak: szinte a színpadi dráma feszültségét hordozták magukban.

A közvetlen hangulatú, intim koncerten az Ensemble Opera Nova játszott, a nagyszerű fuvolajátékos, Felix Renggli hozzájárulása egyenesen telitalálat volt.

Nem csak Holliger zeneszerzői portréját láthattuk világosabban kirajzolódni, hanem egy egész portrésorozatot, egy zenébe transzformált fotóalbumot: akadt pár régi, megsárgult, szinte kivehetetlen felvétel, néhány jól felismerhető, karakteres arcmás, néhány fotón eluralkodott a művészi beállítás, és felbukkant pár színes, alkalmi polaroid is.

 

Csehy Zoltán fotói

(1973, Pozsony)
Költő, műfordító, irodalomtörténész, a pozsonyi Comenius Egyetem docense.

Csehy Zoltán

(1973, Pozsony) Költő, műfordító, irodalomtörténész, a pozsonyi Comenius Egyetem docense.