Húsbanda

Lengyel József feljegyzései között olvasható, hogy egy külföldi utazása során – Jancsó Miklós és Mészáros Márta javaslatára – megnézte Cassavetes Húsbanda című filmjét, mely csalódást okozott neki. Lengyel naplójegyzeteinek szerkesztője a Husbandst (Férjek, 1970) olvasta húsbandának, s a lektorok sem javították a hibát. Cassavetesnek tehát nincs Húsbanda című filmje, ahogy Szász Jánosnak sem, de az 1925-ös, nagy port kavart Kodelka Ferenc hentes nagyvállalkozó meggyilkolásán alapuló történethez bátran kölcsönözhette volna.

 

 

A rendezőt Léderer Gusztáv karaktere, s a feleségével, Schwartz Máriával elkövetett brutális Kodelka-gyilkosság régóta foglakoztatta, már 1985-ben rövidfilmet (A Léderer-ügy) készített róla. Az „embermészáros főhadnagy” részt vett a fehérterrorban, s a nyugat-magyarországi tömeggyilkosságban. A Horthy-rendszer megszilárdulása után az alakulatokat fővárosi kaszárnyákba vezényelték, Léderer a csendőrség állományába került, s hatalmas polgári lakást vásárolt Budán. A fényűző élethez a csendőri fizetés kevésnek bizonyult, így került képbe a vagyonos Kodelka, aki jelentős összegért cserébe heti egy napot tölthetett Léderernével. A későbbi nyomozásból kiderül, nem a hentes volt az egyetlen, akit a házaspár kifosztott és rejtélyes módon eltüntetett. Léderer élvezetből ölt, nemcsak az anyagi haszonért, Kodelka Ferencet huszonkét darabra vágta, és több testrészét megnyúzta. Ez volt az utolsó rémtette, a politikai elit és a csendőrség nem fedezte tovább, Horthy Miklós rablógyilkosnak nyilvánította, s kötél általi halálra ítélte, Schwartz Mária huszonöt évet kapott. A gyilkosságot egy húszas évek végén szerzett kuplé is megörökítette, „Lédererné, mi van a kosárban? / Kodelkának keze, feje, lába!”

 

 

Szász János „húsbandája” a valós karakterektől (és történettől) eltérően sorakozik fel. A nyitány gyors montázsa Máriát (Gryllus Dorka) mutatja bordélyházi szobájában folyamatosan cserélődő férfiak társaságában. Máriának egy idő után elege lesz az erőszakból és a megaláztatásból, ezért otthagyja a bordélyt. Távozásakor a madame minden pénzét elveszi, esélytelennek tűnik az újrakezdés, ezért vonat elé vetné magát, de a sivár éjszakai pályaudvaron a félszemű Léderer Gusztáv (Nagy Zsolt) is ott van. A kegyvesztett, körözött csendőr a mozdony elején ül fegyverrel a szájában, de mikor észreveszi a szép nőt, meggondolja magát, leugrik és megmenti. Mária hálából követi a férfit a falujába, ahol a helyi kiskirály, a vágóhíd-tulajdonos „Zsírszalonna” Kodelka (Hegedűs D. Géza) rögtön szemet vett rá. „Hogyan jutottál ehhez a minőségi húsárúhoz?” – kérdezi Léderert, aki korábbi (hús)ügyletükért járó jussát akarja behajtani a hentesen. Kodelka, hogy időt nyerjen, munkát ad a helyi mészárszéken a férfinek, Máriát a kocsmában helyezi el.

 

 

A karakterek átalakítása, a történet mélyszegénységbe és falura helyezése, valamint a fekete-fehér nyersanyagválasztás érthető döntés a forgatókönyvet is jegyző Szász részéről, hiszen azt, hogy meddig tud elmenni az emberi természet a gonoszságban, stilizált közegben látványosabban illusztrálható. Az új helyszín és a szereplők élettörténetének megváltoztatása  motivációs hátteret adhat(na) a gyilkossághoz, a fekete-fehér színnel pedig könnyebb absztrakciós teret létrehozni, poézisbe helyezni a történetet. Szász először második nagyjátékfilmjével, a Woyzeckkel (1994) csatlakozott a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján kibontakozó „fekete széria” nevű formatörténeti irányzathoz, melynek emblematikus darabjait Tarr Béla, s a vele szorosan együttműködő Fehér György készítette. A magyar film-noirnak is nevezhető stílust nemcsak a fekete-fehér alapanyag, hanem a klasszikus amerikai noirokra jellemző kissé homályos történetvezetés, sötét bizonytalanság, a központi bűntény, valamint a végzet asszonya köti össze. Fontos elem a zeneiség is, ami sokszor inkább „csak” a képek zenéjében jelentkezik. A rendező nemcsak stílusát tekintve tért vissza a Woyzeckhez (az operatőr most is Máthé Tibor), hanem szándékában is, abban, hogy megértessen egy gyilkost és egy gyilkosságot a nézőkkel. A Woyzeck esetében Szász sikeresen formálta jelképessé egy vasúti pályaudvar elvont közegét, melyben a tizenkilencedik századi, szerelemféltésből elkövetett gyilkosság – a woyzecki sors – örök drámaiságában jelenik meg. A hentes, a kurva, és a félszemű című filmben ez a törekvés a jól megválasztott stílus ellenére sem sikerült. Ahogy feláll a szerelmi háromszög a nyomorúságos faluban, a történet megreked, körkörössé válik, s a hátborzongató jelenetek ellenére komikussá is (főleg azok a részek, melyekben az epekedő, túlsúlyos hentessel próbálnak végezni, de vastag hája megvédi a támadásoktól). A szereplők exponálásakor még úgy tűnik, Mária szakítani akar korábbi életével, de elég gyorsan kiderül, hogy megmaradt pénzéhes prostituáltnak. Szinte azonnal elfogadja Kodelka munkaajánlatát, és megfelelő összeg ellenében a közeledését is. Léderer szakadt alakja (a szemét „kilőtték a komcsik”), értetlensége – mikor fásult főtisztje (Andorai Péter) visszaveszi a kitüntetéseit és fegyvert ad a kezébe, hogy végezzen magával –, a primitív verőlegény karakterét hozza, aki őszintén nem érti, miért büntetik. Emberségesnek tűnik azáltal, hogy megmenti Máriát és magához veszi, de később csak eszköznek használja ahhoz, hogy minél több pénzt szedjen ki Kodelkából, ráadásul nyilvánvalóvá teszi, mindenképpen ölni fog. Szász próbálja a hentest jellemre és külsőre is taszítóvá tenni – Hegedűs D. Géza húsz kilót hízott a szerep kedvéért, és kopaszra nyírta a fejét, ahogy az 1945-ben a jegyzőt alakító Rudolf Péter –, gátlástalan élvhajhászként ábrázolja, mégis, míg Léderer állatiasan hangoztatja Máriáról, „ő az enyim”, addig Kodelka azt suttogja a nőnek, szeretlek. Miután eladja a mészárszéket a Krupp család képviselőjének – a vágóhídra érkező némettel (Peter Wolf) Szász a holokauszt tragédiáját vetíti előre –, végre megvásárolja Máriát. Léderer értelmetlen kegyetlenséggel, nemi aktus közben baltával végez a hentessel, majd feldarabolja. A darabolás naturalisztikus képsorait  Szász színes látomásjelenettel állítja párhuzamba, melyben egy varieté előadás elevenedik meg félmeztelen táncosnőkkel, amit a képzeletben már szabad és gazdag Léderer Mária társaságában néz. De hiába a jelképes varieté, Szásznak nem sikerült a lélek útjait bejárnia, s átélhető motivációs hátteret teremtenie, a 105 perces film ott ér véget, ahonnan kezdve izgalmassá válhatna. A rendező a történet lezárásával nem bíbelődik sokat, már „a félszemű” és „a kurva” szerencsétlenkedő menekülése közben látni a csendőrök szuronyát.

 

 

Zavarba ejtő filmet készített Szász János, Máthé Tibor kompozíciói kifejezetten erősek, a kihalt, szürke, mocskos közeg, a nyomorúságos, világvégi lerakatnak tűnő falu, a mozdony fehér gőze, a sár, a köd erős atmoszférát teremtenek. Az egy-egy jelenetben felbukkanó színészi alakítások is emlékezetesek (Andorai Péter cinikus főtisztje, Börcsök Enikő kocsmárosnéja, Székely B. Miklós barázdákkal teli arca a mészárszékben). A fekete szériát jellemző nyomasztó hangulat megvan, az elvont, univerzalisztikus látásmód viszont hiányzik.

 

Képek forrása: Balázs István (Big Bang Media)

A film adatlapja a Mafabon