Nő férfiak nélkül

„Amikor az Örökbefogadás bemutatója volt a Puskin moziban, a kollégáim fanyalogtak; egy későbbi nagyszerű operatőr azt mondta, hogy kedves Márta, ilyen szar filmet régen láttam. Egyben biztos vagyok: a fanyalgás nem csak nekem szólt. A magyar irodalomban nincs Anna Karenina; ott vannak a nők, szeretik őket, de a nők mindig cselédek, szolgák, még Móricznál is. Az én filmjeimben a nők, ha szenvednek is, öntudatosak. Ők a főszereplők, nem a férfiak, és ez sokakat taszít. A férfiak is ott vannak, fontosak, de a nőkre vagyok kíváncsi, hogy döntik el az életüket. Aztán a Kilenc hónapnál, ami világsiker volt, rengeteg ország megvette, elszabadult a pokol. Földbe döngölték. Akkor még nem volt internetes kommentelés, de rengeteg levelet kaptam, hogy kikérik maguknak a filmet, és én egy utolsó kurva vagyok, a film erkölcstelen, és mi ez a brutalitás, hogy a színésznő a filmben szül. Monori Lilit elpusztították ezért. Magyarországon a nők másodlagos emberek. Hogy ez történelmileg miért alakult így, azt nem tudom. Még a vallással sem lehet magyarázni, mert például Lengyelországban sokkal fontosabb a vallás, de ott az anya és a nő tisztelete olyan magas szintű, hogy nem is lehet összehasonlítani azzal, ami itt van. Hogy én ott milyen tiszteletet és szeretetet kaptam és kapok, és itthon milyet…” – meséli Mészáros Márta Törőcsik Marival és Pataki Évával jegyzett beszélgetős könyvében (Aurora Borealis – Északi fény, Athaneanum, 2017, 114.).

 

 

Mészáros Márta már korai nyilatkozataiban is azt vallotta, „egy mai nő akkor valaki, ha van egyénisége”. Első rendezőnőként a magyar játékfilmgyártásban „nehezen szerethető” nőtípusaival rögtön a férfi kollégák céltáblájává vált. A „tipikus Márta-filmek” ugyanis női szemmel elmesélt történetek, a főhősök nem fogadják el a férfifölényt, tiltakoznak a rájuk kiosztott szerepek ellen, s vállalják mindazt, ami lázadásukkal együtt jár: magányt, társadalmi kivetettséget. Az Arany Medve-díjjal jutalmazott Örökbefogadásban (1975) egy negyvenkét éves özvegyasszony (Berek Kati) anya szeretne lenni, de szeretője családos, nem akar több gyereket. A főhős először egy intézetből kiszökő kamaszlányt vesz pártfogásba, aztán egy csecsemőt fogad örökbe, vállalva ezzel a gyermekét egyedül nevelő nő nehézségeit. A cannes-i filmfesztivál kritikusdíját elnyert Kilenc hónap (1976) főszereplője (Monori Lili) szintén öntudatos munkásnő, aki levelező tagozaton agrármérnöki képesítést szerez. Születendő gyerekének apja mindenre féltékeny, ami a nő önállóságát segítheti, ezért a főhős inkább a lányanyaságot választja.

Mészáros egy 1978-ban adott interjúban stílusát „kvázirealizmus”-nak nevezte. „Filmjeim úgy épülnek föl, mintha realista stílusúak volnának: realista a helyszínek, a figurák, a hangulatok feldolgozása, de az emberek nálam például mindig jelzésszerűen vacsoráznak. (…) Sokaknak talán azért is idegenszerűek a filmjeim, mert én nem a magyar, hanem az orosz irodalmon nőttem fel, s elsősorban a pszichológia érdekel. A magyar irodalomban a szimbólumrendszerek dominálnak; ez a gondolkodásmód általános. Engem az emberi viszonylatok pszichológiai mélységei izgatnak.” („Feminizmus” – vagy az emberi kiteljesedés, Filmvilág, 1978/11).

A rendező legújabb filmje Kelet-Közép-Európa történelmének egy még feldolgozatlan fejezetéről, a megszálló oroszok által megerőszakolt nőkről, s az erőszakból született gyerekekről szól. Az elvesztett gyerekkor, a gyökerek és az önmagunk utáni nyomozás a rendező alapélménye. Apját, Mészáros László szobrászművészt 1938-ban Kirgíziában letartóztatták és megölték, anyja nem sokkal később meghalt, két húgával nevelőszüleiknek köszönhetően kerültek vissza Magyarországra. Mészáros saját élettörténetét Napló-trilógiájában (Napló gyermekeimnek, 1984; Napló szerelmeimnek, 1987; Napló apámnak, anyámnak, 1990) dolgozta fel, de már első játékfilmje, az Eltávozott nap (1968) is egy árvaházban felnőtt, szüleit kereső öntudatos munkáslányról (Kovács Kati) szól.

 

 

Az Aurora Borealisban is elfojtott titkok kerülnek felszínre. A történet elején Mária (Törőcsik Mari) levelet kap Oroszországból, s a küldemény annyira felzaklatja, hogy rosszul lesz és kómába esik. Bécsben élő sztárügyvéd lánya (Tóth Ildikó) hazautazik Megyerre, hogy ápolja. Olga ki akarja deríteni anyja rosszullétének titkát, nyomozni kezd, s a családi házban régi rajzokra, levelekre bukkan. Mária egész életében rejtegette sorstragédiájának, s lánya születésének titkát („nem engedhetjük, hogy a múlt tönkretegye az életünket”), de felépülése után, Olga nyomására megnyílik, s a múlt feltárul. Lassú ritmusban két idősík váltakozásával, flash backekben elevenedik meg a múlt, az ötvenes évek magyar faluja, s a korabeli Bécs.

Olga abban a hitben él, hogy ismeri anyja titkát, fia, Róbert (Ladányi Jákob, Mészáros unokája alakítja) születésekor Mária „bevallja”, hogy nem az az osztrák férfi volt lánya apja, aki felnevelte, hanem egy kitelepített magyar báró, Ákos (Wunderlich József). Ákos nem bírta az ötvenes évek fojtogató közegét, ezért Bécsbe akart szökni szerelmével (a fiatal Máriát Törőcsik Franciska alakítja) unokatestvéréhez, Edith-hez (Eva-Maria Prosek). Ám az osztrák–magyar határon lelőtték, Máriát pedig négy szovjet katona elfogta és megerőszakolta. Az ázsiai vonású erőszakoló arcát a kamera (operatőr ifj. Piotr Sobociński) jobban megmutatja, így sejthető, hogy a fiatal lány tőle esik teherbe.

 

 

Váratlan dramaturgiai fordulat (a forgatókönyvet Jancsó Zoltán, Mészáros Márta és Pataki Éva írta), hogy a titkon belül még egy titokra is fény derül. Edith – aki testvéri szeretettel gondoskodik Máriáról – egy szovjet tisztbe szeret bele, akivel összeházasodik és teherbe esik. A film lélektanilag legerősebb része az, ahogyan Mészáros párhuzamba állítja, s megmutatja ugyanannak a szituációnak két ellentétes oldalát. Edith és Mária egymással szemben ülnek a fürdőszobai kádban. Az osztrák lány szerelmétől terhes, az anyaság boldogsága hatja át, Mária viszont sejti, hogy nem Ákos gyermekét hordja a szíve alatt, így csak csalódottságot és gyűlöletet érez. A két kislány egyszerre születik meg, közben Edith férjét, Antont letartóztatják kémkedés vádjával, s mikor a nő férje keresésére indul, megkéri Máriát, hogy viselje gondját kislányának. Nem sokkal később szovjet katonák érkeznek Edith lakásába, hogy az internált házaspár gyermekét is elvigyék. Ekkor Mária úgy dönt, saját lányát, Annát adja oda.

A lassan, Mária csöndes előadásából feltáruló múlt után a jelenben felgyorsulnak az események. Olga az igazság kiderülése után Murmanszkba utazik halott apja családjához, tőlük tudja meg, hogy Anna is kutatott szülei után. Olga fényképeket küld Annáról Róbertnek, aki Megyeren vigyáz nagymamájára. Mária, miután meglátja a képeket a lányáról, s megtudja, hogy boldogan él, fáradtan kiül egy nádszékbe az udvarra és meghal. Közben Olga önfeledten ölelkezik (eddig tőle külön élő) spanyol férjével, Antonióval (Antonio de la Torre) figyelve a zöld fényjátékot (aurora boreális), amit apja egykor a bécsi lakásban lámpafénnyel és zöld poharakkal mutatott meg Edithnek és Máriának.

 

 

A történetben sok a kibontatlan rész (pl. nem derül ki, miért él külön Olga a férjétől, miért nem meghitt a kapcsolata a fiával), több filmre elegendő motiváció zsúfolódik össze. A film cselekménye, hol túlírt, hol elrajzolt, hol túlságosan didaktikus (pl. Róbert váratlanul egy, a „megszállási gyerekekről” szóló kiállításra téved, innen derült ki, hogy Ausztriában 250 ezer ilyen származású emberről tudnak). A kvázirealizmus, a „jelzésszerűség” stílusproblémái, s egyenetlenségei ebben a műben is megjelennek. Olga 1954-ben született Bécsben, ott is nőtt fel, de Tóth Ildikó jóval fiatalabbnak látszik karakterénél, ráadásul feltűnően nem anyanyelvi szintű németet beszél. (A film készítői ugyanakkor nagy gondot fordítottak a színésznő öltözködésére, Lakatos Márk stylist segített abban, hogy Olga ruhái egy gazdag bécsi nő ruhatárát idézzék.) Törőcsik Marinak jutalomjáték Mária szerepe, Tóth Ildikónak viszont nemcsak Olga múltjával kell megbirkóznia, hanem azzal is, hogy a megyeri parasztházban játszódó közös jelenetekben egyenrangú partnerként szerepeljen Törőcsik mellett. Az Edithet megformáló Eva-Maria Prosek jelenléte is erősebb a bécsi epizódokban, mint Törőcsik Franciskáé.

Az Aurora Boreális nem készülhetett volna el, ha Mészáros Márta nem küzdött volna négy évig érte, s nyolcvanon felül nem lett volna hajlandó Andy Vajna éttermében állva (!) megállapodni a kormánybiztossal. „Vajna odajött: Márta, ugye meg akarod csinálni ezt a filmet? – Igen, szeretném. – Akkor csináld! – Erre a produceremre nézett: Mennyi pénz kell? – Nagyjából hétszázmillió. – Jó, de nehogy kevesebbet mondjál, mert ha nem jöttök ki az összegből, később már nem adunk. – Viccnek tűnik, pedig igaz.” Az abszurd párbeszédhez a rendező egy interjúban szókimondó magabiztossággal fűzte hozzá,  „ez egy törvénytelen ország, nincsenek erkölcsi törvények”. Mészáros Márta hősnői hozzá s az orosz regényekben megjelenő nőkhöz hasonlóan, szeretnek, tűrnek, remélnek, túlélnek, akkor is, ha látszólag belehalnak sorsukba. A 86 éves rendező feltáró hangvételű munkáiban makacs következetességgel mutatja be, hogy mire képes egy nő férfiak nélkül.

 

Képek forrása: Vertigo Média Kft.

A film adatlapja a Mafabon