„Verset írni séta vagy főzés közben is lehet”

Rakovszky Zsuzsának Történések címmel új verseskötete jelent meg a könyvhétre. Ez alkalomból kérdeztük.

 

Nemrégiben egy beszélgetésünk alkalmával említette, hogy mielőtt új regénybe kezd, előtte kiüríti a fejét. Megírja mindazokat a dolgokat, melyek foglalkoztatják. Ezek a versek is ilyen „fejbéli takarítások” alkalmával születtek?

Nem, most egyelőre nincs olyan új regénytervem – vagy legfeljebb csak nagyon homályos és határozatlan –, aminek érdekében el kellett volna végeznem ezt a „nagytakarítást”. Ezek csak az időközben felgyűlt tapasztalatok és gondolatok lecsapódásai, illetve verses regényt, jobban mondva „verses kisregényt” már régen terveztem.

 

Több olyan verset is találtam új kötetében, melyekben regény vagy novella lehetősége rejlik. Hogyan dönti el, hogy miből lesz vers, miből regény, és miből novella?

Nem én döntöm el, hanem valahogy eldől. Mostanában van egy olyan érzésem, hogy bizonyos gondolatoknak vagy lélektani felismeréseknek nem érdemes olyan nagy feneket keríteni, hosszú, sokszereplős történetbe ágyazni őket, hanem valami tömörebb és célratörőbb formába – ettől persze még novellák is lehetnének. De van egy olyan, az előbbihez hasonlóan ködös és bizonytalan érzésem is, hogy a vers egy kicsit idézőjelbe is teszi, elvontabb régióba emeli ezeket a történéseket, illetve gondolatokat.

 

Rakovszky Zsuzsa

 

Mennyiben más verset írni, mint regényt?

A regény rendszeres, több órás napi munkát igényel, míg verset írni séta vagy főzés közben is lehet. Persze vannak hosszú versek is, amiken kitartóan kell dolgozni, ha nem is olyan sokáig, mint egy regényen, de általában ha egy versnek a központi gondolatát, a „versmagját”, ahogy én házi használatra elneveztem, sikerül megragadni, akkor a többi rész gyorsan a helyére kerül. Mostanában többnyire olvasmányok hozzák elő a verseket, de megesik az is, hogy egy újsághír. Az ember csak azt érzi, hogy egy személy vagy szituáció megragadja és nem tud szabadulni tőle, de hogy pontosan miért, azt maga se tudja, talán nem is lenne jó, ha tudná. A regénynek is kell, hogy legyen valamilyen vázlata a fejemben, mielőtt belefogok, de aztán írás közben sokszor érnek meglepetések, olyan figurák vagy jelenetek jutnak az eszembe, amikre nem is számítottam, szóval a regényírás valami kalandféle is.

 

Nézzünk meg néhány konkrét verset is, milyen kapcsolatban állnak a prózával, a történetekkel. Az Állapotváltozások című versben nagyon hasonló hangulatot és talán hasonló problémákat is éreztem, mint legutóbbi regényében, a Céliában. Netes társkeresés, kudarcot vallott hajdani, szépreményű bölcsészek, ezotéria. Emőke a Célia Ádámjának női változata is lehetne akár?

Azt hiszem, inkább csak a „kudarcot vallott bölcsész” illik rá mindkettejükre, különben elég különböző karakterek.  Inkább a férfi szereplő tekinthető Ádám egy változatának, sokáig nem is váltak szét a fejemben, nem tudtam eldönteni, melyik jellemvonást vagy mozzanatot melyiküknek „ajándékozzam”. Az igaz, hogy ez a vers már akkor a fejemben járt, amikor a Céliát írtam, vagyis nem végeztem el elég alaposan a fejbéli „nagytakarítást”. És az is igaz, hogy nagyjából ugyanabban a közegben játszódnak.

 

A Megjöttek című versében, pedig sok van a Kígyó árnyékának atmoszférájából. A legszembetűnőbb a következő sora: „Akiket keresztelni visznek titokban száműzött papjukhoz – erdei kápolnába.” Maga a vers is a hitháborúkról beszél.  Még mindig foglalkoztatja ez a téma?

Amikor a Kígyót írtam, csakugyan sokat olvastam erről a korról, például egyháztörténeti tanulmányokat, és tanulságos volt, mennyire másképpen írta meg ugyanazt az eseményt, mondjuk, egy katolikus és egy protestáns egyháztörténeti mű, és hogy mennyire egyformán viselkedett mindkét fél, amikor ő került hatalmi helyzetbe egy-egy városon belül. Ez mellékszálként benne van a regényben is, a versnek meg ez a központi témája. De ezeknek az eseményeknek a valóságos szereplői valószínűleg nem voltak ennek ennyire (sem) tudatában, mint a vers beszélője.

 

 

„Isten mellettük áll, hogy az ő ügyüket karolja fel, hogy náluk az igazság, amely mindig az áldozatoké…” Az áldozatok igazsága megkérdőjelezhető?

Nem kérdőjelezhető meg olyan értelemben, hogy akit bántanak vagy elnyomnak, az ebben a helyzetben mindenképpen erkölcsi fölényben van a kínzójával vagy az elnyomóval szemben, bármilyen ember  legyen is különben. De pusztán abból a tényből, hogy ebben a szituációban ő az áldozat, még nem lehet arra következtetni, hogy csakugyan különb emberileg is, és hogy ő nem viselkedne ugyanígy hasonló helyzetben, ha ő kerülne fölénybe. Isten meg éppen hogy nem a győztesek, hanem a vesztesek oldalán áll, legalábbis így érezzük. Legalábbis akkor, ha a győztesek kíméletlenül bánnak velük.

 

A Megjöttek kezdő sorai – „borelkobzás, falnak is füle van, titokban tartott istentiszteletek” – az evangélikus Sopron küzdelmeit idézik fel. (Eggenberg hercegnő házánál tartott istentiszteletek, Esterházy, a katolikus herceg zsarnokoskodását az evangélikus Sopron felett.) Ugyanekkor a Rákosi-rendszer fojtogató légkörére is asszociálhatunk. A múlt megmarad, mint hófoltok tavasszal…

Persze, a múlt megmarad, és amikor azokat a bizonyos történelmi műveket olvastam, csakugyan éreztem hasonlóságot a kisgyerekkoromból ismerős Rákosi-rendszerrel.

 

A Halott apáca, és a Kertitörpék című versek is a Rákosi-korszakot idézik fel. Tele félelemmel és szorongással. Az ötvenes években gyerekként megérzett valamit a felnőttek szorongásából?

Nem tudom, egy kisgyerek mennyire érzékeli, hogy egy szorongást keltő történelmi helyzetbe sikerült beleszületnie, hiszen másikat nem ismer. A felnőttek szorongását és kiszolgáltatottságát biztosan érzékeltem, és ez nyilván rám is átragadt, de érzékeltem a tartásukat és a bátorságukat is, mert az is volt. De szorongani, azt hiszem, testközelibb dolgoktól szokott egy kisgyerek, nem a politikai rendszertől. És hát a gyerekkor még ilyen körülmények között is csodálatos időszak.

 

Rakovszky Zsuzsa

 

A Három kép a város történetéből című versben, úgy tűnik, Sopronhoz köthető, személyes élményei jelennek meg?

Furcsa, de nem. Az elsőt, a ládás történetet egy nagyon kedves idősebb barátnőmtől, anyám egykori kolléganőjétől hallottam néhány éve, nekik volt egy kis boltjuk Bánfalván a háború előtt, az apácásat mostanában egy kedves ismerőstől, aki történelmet tanított és helytörténettel is foglalkozik, a kerti törpés eset szintén nemrégiben történt egy barátnőmmel, bár egyes mozzanatait, például a külföldről hazalátogató gyerekkori barátnőt meg az ablakbetörést csak úgy kitaláltam. Viszont az igaz, hogy édesanyám, amikor megözvegyült, csakugyan gépírónőként állt munkába (nem rémlik, hogy törtem-e be ablakot a labdámmal kiskoromban, de lehetséges.)

 

Inspirálja Sopron?

Inspirálni korábban sokszor inspirált, főként a gyerekkori emlékek felidézésével, de a mindennapos ittlét, a megszokás sajnos ezeket a hatásokat is eltompítja.

 

Az interjúnk elején említette, hogy még nincs konkrét terve a következő művével kapcsolatban. Kirajzolódott-e Önben, hogy a próza vagy a vers felé fogja venni az irányt? Ha nem Sopronból, akkor honnan gyűjt az új műhöz inspirációt?

Azt hiszem, a versek egy időre elapadtak, és most inkább a próza jön. Anyagot akkor tudok gyűjteni, ha már határozottabban kirajzolódott a téma, azt hiszem, történelmi munkákat fogok olvasni hozzá.

 

Fotó: kisalföld.hu, libri.hu

Újságíró. Budapesten él.

Németh Ványi Klári

Újságíró. Budapesten él.