Az űr: a legvégső határ

Az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti űrverseny a hidegháború egyik jellegzetes eleme, azonban az űrutazás után vágyakozó amerikai gyerekek mellett az esetleg hasonló ambíciókat dédelgető magyar cigányokkal eddig vajmi keveset foglalkozott a filmművészet. Mint azt a történelemkönyvekből tudhatjuk, a két nagyhatalom közötti részben szimbolikus technológiai versengésben a szovjet tudósok sokáig élen jártak. Az első műholdat és az első kutyát követően 1961. április 12-én az első embert, Jurij Alekszejevics Gagarint is ők juttatták a világűrbe a Vosztok 1 fedélzetén.

 

Lajkó - Serbán Lajos (Keresztes Tamás)

 

De hogyan is merülhet fel, hogy a Szovjetunió pont egy magyar cigányt küldjön az űrbe? Lengyel Balázs első filmje egy rövid történelemleckével kezdődik. A Lajkó név egyértelműen az első világűrbe küldött kutyához köthető, ehhez mérten az első képkockák is Lajka felkészítését mutatják be, és a szovjet kozmonautika hősei előtt tisztelegni vágyó szentimentumot hivatottak megteremteni. A történelmi narráció a huszonéves Serbán Lajosra (Keresztes Tamás) tér át, aki egy villanypóznáról leugorva próbál kihasználni minden pillanatot, hogy repülhessen. Az emberek mindig is kíváncsian tekintettek a csillagos égre, és ez Lajkó esetében sem volt másképp. A tipikus alföldi vidéki környezetben nevelkedő Lajkónak édesanyja (Papadimitriu Athina) már gyerekkorában bogarat ültetett a fülébe sajátos népi asztrológiájával, miszerint halálunk után valamennyien visszatérünk a csillagokhoz. Mivel mindketten nyáron születtek, anyja szerint egyazon csillagképbe jutnak a túlvilágon, amiből érezhetjük, hogy családjukban – és talán teljes környezetükben – csak egymás iránt éreztek valódi rokonszenvet. Míg három testvérével a film keveset foglalkozik, apja, Flórián (Pálffy Tibor) a cigányok valamennyi negatív sztereotípiáját megtestesítő naplopóként és enyveskezű hedonistaként a film elsődleges „comic relief” szerepét tölti be. Lajkó anyjával ellentétben nem sokat ad fia távolba mutató ambícióira, és az ürülékből készült rakétákkal folyó kísérleteit sem nézi jó szemmel. Bosszúsága be is igazolódik, amikor Lajkó véletlenül árnyékszékestül lövi ki anyját az égbe, ezzel visszaadva őt a nyári csillagképnek és árvátlanítva el magát és testvéreit. Ez a rendhagyó bevezető megfelelően alapozza meg a film teljes szellemiségét, amely a bizarr humor, a magányos hős valószínűtlen, ám kiérdemelt előretörése, illetve az árnyékszékes halállal kombinált miszticizmus furcsa keverékével írható le.

 

Helga és Lajkó (Böger Anna és Keresztes Tamás)

 

Ezt követően visszatérünk a felnőtt Lajkóhoz, aki a környék legjobb permetező pilótájának számít, és továbbra is az űrutazásról való álmodozás az igazi szenvedélye. A villanypóznáról történt leugrás a film elején ügyesen szemlélteti ambíciói reménytelenségét. Egyetlen pártfogója Karmazsin Jenő bá (Gyabronka József), a nyájas és szentimentális kommunista, aki fiaként tekint az álmodozó Lajkóra és befolyása révén igyekszik elsimítani Lajkó vakmerő repülési malőrjeit. Ebben komikus és a magyar filmekre jellemző párhuzamot fedezhetünk fel a nyugati filmek tehetséges, de felelőtlen „daredevil” karakterének közhelyével. Lajkó ideáljait az űrutazás szovjet úttörői jelentik: Osiskin, Vasenko és Fedosenko, akik példájára ő is hőlégballonnal kívánja elérni a sztratoszférát, így írva be örökre 1956 októberét a történelemkönyvekbe. Az 56-os szabadságharc azonban „bekellemetlenkedi” magát az eseményekbe, és az arra haladó orosz katonák a támadó magyar légierőtől megrémülve kilövik Lajkó ballonját. A realitástól elrugaszkodott Lajkó meg sem próbálja kimagyarázni a helyzetet, és a kínzást is saját tűrőképességének tesztelésére használja fel. Vallatói így nem jutnak sokra, a kínzás során csak a szovjet úttörők neveit képesek kiszedni belőle. Célja elérésének reménytelensége szemmel láthatóan mély apátiába sodorja, a halálos ítélet ellenére sem próbál meg magyarázkodni, illetve börtöntöltelék apja szökési kísérlete sem érdekli. Reggel Jenő bá pártfogásának és a kínzás alatt mutatott állóképességének köszönhetően mégis elkerüli a bitófát, és váratlanul az első szovjet kozmonauta szerepére jelölik.

A szovjet barátainktól kapott mérhetetlen megtiszteltetés örömére Jenő bával és a börtönből sikeresen meglógó apjával karöltve elindul a messzi bajkonuri rakétaközpontba, hogy eljusson oda, ahová ember még nem merészkedett. A helyszínen azonban hamar kiderül, hogy az első kozmonauta posztjáért versenyeznie kell az ugyancsak alkalmasnak tűnő észt, német és mongol jelölttel az akkor még csak feltörekvő, de már meglehetősen bozontos szemöldökű Leonyid Iljics Brezsnyev (Bohdan Benyuk) felügyelete alatt.

 

 

A film rendezése, valamennyi színészi alakítás, illetve a megfelelő hangulatot teremtő operatőri munka és zene szinte kiválónak mondhatóak, mégis bizonyos szempontból ambivalens érzéseket válthat ki. Egyrészt az etnikai sztereotípiákat használja fel főbb humorforrásként, tehát implicit módon megjelenik benne egy kétosztatú társadalom, ugyanakkor a cselekményfolyam jelentős részében a társadalmi egyenlőség és az ezen alapuló szerelmi szálak szervezik a történetek menetét.

Mint azt feljebb is kiemeltem, Lajkó higgadt és elszánt karaktere mellett apja a minden elvet vagy szentimentumot nélkülöző cigány sztereotip jellemvonásait testesíti meg. Az is gyakorlatilag magától értetődő, hogy Lajkó felnőtt korában a börtön falai közt látja viszont. A legtöbb jelenet komikumát rendszerint az ő túlzott közvetlensége, szökési kísérletei, kleptomániája és jellemtelen szoknyapecér mivolta adja, ami kezdetekben főleg Jenő bá kulturált viselkedésével teremt tréfás kontrasztot. Meg kell azonban jegyezni, hogy Pálffy Tibor alakításának köszönhetően ezek az elemek is meglepően fogyaszthatóak. A viszonylag olcsó nemzetiségi, kisebbségi és történelmi poénforrásokhoz persze hozzátartozik Brezsnyev szemöldöke, az elvtári csók, az oroszok vodkafogyasztása és Lajkó ürülékkel meghajtott rakétái is. Mert ugye miből készítene egy cigánygyerek rakétát?

 

Karmazsin Jenő és Lajkó (Gyabronka József és Keresztes Tamás)

 

Egy következő történeti elem Brezsnyev nem túlzottan leplezett homoszexualitása, amely – meglehetősen váratlanul – egy Jenő bával folytatott viszonyban bontakozik ki. Brezsnyev ilyesféle hajlamairól a történelem semmilyen téren nem tanúskodik, egyetlen erre utaló aktus talán a szocialista vezetők között jellemző elvtársi csók (gondoljunk Brezsnyev és Honecker csókjára, amivel az elvtársi barátság hevében akaratlanul is kulturális mémet teremtettek). A film egy jelenet erejéig az elvtársi csókkal is humorizálni próbál, amikor Brezsnyev a rakétakilövésen résztvevőket tömeges csókolózásra kényszeríti. Mindebből arra lehet következtetni, hogy ez a jelenet a hatalmi önkény megkérdőjelezhetetlenségének parodizálása, amely azonban meg sem közelíti például a Bacsó Péter Tanújában látottakat. A néha fellépő szituációs komédia is más filmekben rengetegszer felhasznált jeleneteket hasznosít újra.

A központi szerelmi szál mindenesetre Lajkó és a német Helga (Böger Anna) között bontakozik ki. Utóbbi – magától értetődően – egy volt hitlerjugendes rajvezető, akit Mengele alkotott meg, hogy megteremtse a tökéletes űrhajóst. Helga persze eleinte az általa majomembernek gúnyolt (később becézett) Lajkó jelenlététől is irtózik, ám miután Lajkó a tréning során egyszer megmenti az életét, az ő szívében is kicsíráznak a gyengéd érzelmek. Eközben persze Lajkó apja is minden lehetőséget megragad, hogy valamilyen módon elcsábítsa Helgát, fittyet hányva fia érzelmeire, első szerelmére.

 

Leonyid Iljics Brezsnyev és Karmazsin Jenő (Bohdan Benyuk és Gyabronka József)

 

Mikor a kiképzés után kiderül, hogy a győztes csak a halálra szánt kísérleti nyúl szerepét töltheti majd be, a sikeres repülést a kezdetektől Gagarinnak szánták. Lajkó ennek ellenére repülni akar, hogy – mint megtudjuk – bocsánatot kérhessen halott anyjától. A kilövés mindenki meglepetésére sikerrel zárul, és Lajkó egy sajátos spirituális élmény során találkozik anyjával. A felrepített budiban társalognak, amelyben a lyuk jelképezi a földre, tehát a „sárba” való visszatérést. Édesanyja unszolására Lajkó végül visszatér az általa büdösnek nevezett valóságba, így a történetet metafizikai síkra emelő allegória le is zárul. Hogy az úrrepülést eltitkolják, Brezsnyev gulágba akarja küldeni Lajkót, amit Jenő bá erősen ellenez, és visszafogott modora ellenére felpofozza Brezsnyevet. Az őrök emiatt lelövik, és pártfogoltjának haldokolva vallja meg a nagy titkot: a férfiakhoz vonzódik. Azonban mint kiderül, Lajkó szerint ezt a vak is láthatja, és nyilván ezzel együtt tisztelte pártfogóját. Lajkó, Helga és Flórián végül tehát nem ússzák meg az egész incidenst, gulágban végzik, ahol főhősünknek eszébe jut, hogy az űrben anyjától elfelejtett bocsánatot kérni. Mégis, ezen már csak nevetni tud, részben mert talán nem is lehetett olyan fontos, részben a történtek abszurditása és részben a szovjetekkel szembeni morális fölény miatt. A film saját elmondása szerint a Lajkóhoz hasonló elfeledett hősök emlékére készült, és bár a cselekmény történelmi alapjait illetően csak néhány megcáfolt összeesküvés-elmélet létezik, az emberiség legnagyobb sikereit gyakran előzték még hasonló kísérletek, amelyek ha mást nem is, de egy bizarr és groteszk vígjátékot mindenképp megérdemelnek.

 

Fotók: Vertigo Media

A film adatlapja a Mafabon

 

Filmkritikus, elemző, pénzügyi matematikus. A pozsonyi Comenius Egyetem Matematika, Fizika és Informatika Karának abszolvense.

Krakovský István

Filmkritikus, elemző, pénzügyi matematikus. A pozsonyi Comenius Egyetem Matematika, Fizika és Informatika Karának abszolvense.