Tiszatáj 2018/9
A Tiszatáj szeptemberi számát Csehy Zoltán és Tőzsér Árpád verseivel ajánljuk.
Tőzsér Árpád
Ó, Püthagorasz…
Püthagorasz – korának legokosabb embere
és legnagyobb szédelgője volt.
Hérakleitosz
1.
A számok (de tulajdonképpen
a lélek-fogalom) atyja meséli:
egyszer az Alvilág bugyrait járva,
merengéséből arra riadt,
hogy orra előtt, egy kiszáradt fára
akasztva Homéroszt látja. –
Így büntették meg a költőt
az isteneket sértő sorai miatt –,
fejjel lefelé függött az árva.
2.
Ó, Püthagorasz, a bölcselet Homérossza
(áthúzva: „falurossza”),
mi lettél volna költőelődöd nélkül!?
A „hős-csaló vándor” mint életforma
Odüsszeusz által hatványozódott sokszorosára,
s lettél magad is fortélyos lélekvándor végül.
Legalább kétszer tizenkét század fokán lő
át az emlékezet nyila most hozzád,
s a költőhöz persze: Penelopé
kérői épp támadásra indulnak
a női hűség s a jellem,
ergo: a lélek ellen,
s az egyén javait, jogát orozzák.
3.
S két fénytelen szem kiszáradt forrásából
világok látomása buzog, istenek, halandók
s tárgyak seregszemléje: Erebosz-hideg,
ok- s cél-Ilion, mozgás-Ithaka, gondolat-ideg,
szférák nagy terce – a teljes lét versben,
Deukalion s Pürrha köveitől az emberekig
és vissza (Zeuszig) minden sor más:
más sorscserép – s a lélek új cserepet:
új sorsot választ, képzelt én-ekre reped –,
s lesz az Odüsszeia is lélekvándorlás.
4.
S ez az ősi metempszichózis,
mítosz-ár, őseposz vers van most
leállóban: a lelkek tisztító áradata;
sors és történet nélkül elvénült
fiakat fal föl Kronosz, az Idő-atya.
5.
Ó, Püthagorasz, boltozatos szép ión fődben
szabadult el először egy plusz agyrost,
amely agyrostnak köszönhetően
lehettél te egy időben
lángész, költő és fondor elmész –
kései csodálód kérdi: hol vagy most?
Azt állítottad, hogy legalább
négy korábbi életedre emlékszel,
s hogy te voltál többek között Hermész
(vagy fia?), s Euphorbosz, a szintén csel-kész
trójai pap és orvharcos,
és hogy mielőt végleg elmégy,
még négyszer költözöl
bölcsbe, bolondba, testbe, alakba,
fába, kövekbe, földi salakba. –
Várom, hol csap megint magasba
csavaros lángod, elméd!
Csehy Zoltán
Színek könyve
(poszthumán jarmaniáda, 1–7)
1.
1906, Potters Bar, 21 km-re Londontól (csak a szám miatt
írom: 13 mérföld): Hertfordshire megye,
ahol ókori fazekasok korongjai pörögtek,
az agyagba finom ujjak törleszkedtek,
most és mindörökké (képeslapon nézi) Edward-kori lányok
kifehérített vidámsága tombol, Chroma
lámpaernyő-kalapjuk elektromos erejét másolja,
liliom-magabiztosságukat a védőszentjeik kezében,
a szüzesség még korántsem látszó mártíriumát. A
bogáncs tapad így az emberre, mondja az anyja.
A kiásott római cserépért jól fizetnek: a hadrianus kori
mélybe Chroma is leásott, és a Nílus hét ágáig jutott,
és egy fiú magabiztos, fehér hulláját látta úszni az egyiken.
De most még inkább lány volt, Potters Bar-i lilioma
saját festményének lassan száradó mellékalakja,
már ekkor tudta, minden a mellékalakokért van a művészet
ürügyrendszerében. Apja kiásott egyszer egy római
cserépmécsest, de olyan obszcén jelenetet ábrázolt,
hogy dühében eltörte. Az anyja egy hétig bőgött: mennyi,
mennyi pénz kell, és ha… ha egy kicsit visszafogja magát,
ha nem gyűlöli úgy… a boldog tudatlanság kifehérített
lányimitátorait…. a fiús tavasz vadgesztenyeszagú
elsőáldozóit, azt a fiút, akiről nem is tudta, hogy a Nílusba
ölte magát, a saját fiát, aki Edward-kori lányokat fest
régi, gyűrött képeslapokról.
2.
A víz sárga, mert a felfújható gumicsónak sárgáját
játssza újra. Készülj a sárga koncertjére,
a gyerekszoba kiköltöztetésére a csónakba,
a csónakba, mely most medence, nincs menekvés,
a mentőcsónakot szép lassan a délután mélyére süllyeszti a víz.
3.
A magakellető fehér: a tisztaság illúziója,
gyilkosa vágynak, erotikának. A menyasszonyi
ruha alatt a fekete tangabugyi vagy a bíbor
csipke magánya. Chroma látja magát,
ahogy az oltár felé tart, a padsorok telis-tele,
Michelangelo, Caravaggio és Hadrianus az első sorban, mögöttük
Oscar Wilde és Bosie, Verlaine és Rimbaud,
Tommaso de’ Cavalieri egy szonett sarkába húzódik,
az oldalhajóból Szent Sebestyén nyílpontos pillantása,
a karzaton érzelgős-lányos Jonatán, hárfázó Dávid,
Thomas Mann fehér lakkcipője most lép
Le Platt-Lynes fotójáról. Az elfojtás egymásra habosított
arányai és perspektívái.
És ha még a menyasszony hasfala mögé látnál:
közvetlenül az úgynevezett teherre! Chroma szinte lekottázza,
ahogy a fehér összeszedetten halad a rítus nyomvonalán:
a szereposztás szerint ő a természet rendje szerint való fekete.
Amikor az oltár elé áll, legjobb barátja, David, búgó hangon
súgja a fülébe: „Élvezz a számba! Gyere, élvezz a számba!”
4.
Canova antik kísértetei,
orvosi szobrászat, műtőasztal-higiénia,
ahogy leoperálják az elszíneződött részeket,
most, ahogy a meztelen égőt nézi a kórteremben,
ez az én testem, fényt és árnyékot vérzik,
felfalja lassan a pestis,
Chroma nem fogja az eszét veszteni, nem fog
obszcén dolgokat kiabálni, mint az a másik,
az a rettenetes férfi, aki a linóleumon taknyolt
el, kitépte a kezéből a tűket, csöveket,
azt akarta, basszák meg, azt üvöltötte,
hogy ő egy koszos buzi és azonnal basszák meg,
ez az utolsó kívánsága, hát olyan nagy dolog ez,
aztán elesett és összecsinálta magát a folyosón.
A gyógyszerektől van,
mondta a higgadt ápoló, pedig őszintének hatott,
az utolsó fázis ilyen: szobor lesz ebből is,
szép lassan kioperálják belőle a színeket. Mellékalak
a pestis Canova-domborművén. Az antikvitás
kísértete. A halál ad formát az életnek, mondja
Chroma filmjében a filozófus. Nem tudná még egyszer megnézni.
A meztelen égőt figyeli inkább, a meztelen égő napról napra szebb,
elképesztő, ahogy teszi a dolgát.
5.
Ha Malevics fehéren fehérje a „menny bélése”,
és ha a festészet a fehér szabadság
színtelen szakadékába kénytelen zuhanni,
mi értelme van kiszolgálni egyetlen hatalomittas
színt, mely nyilvánvalóan téves önmeghatározásokkal hozakodik elő?
Nem épp a fehérrel, az ólomfehérrel
mérgezték magukat a rómaiak? És a festőbetegség? Nem a fehér okozza-e?
A mindent lefedő titániumfehér harcedzett izmait
nézegeti a tükörben. A történelmi fehér, a retusáló fehér.
Anyám elvitt megnézni a Fehér Tornyot:
koszos és szürke volt, a Whitehall még koszosabb, még
szürkébb, és Rómában a Nagy Írógép, hiába mossák, kétségbeesetten
szürke. Malevics fehérje lenne a kivétel?
Anyám, ilyen nincs.
6.
Fehér kontyvirágot, fehér kontyvirágot
Apám! – mondta Chroma, a születésnapomra,
ha szeretsz, fehér kontyvirágot kérek! 106
nemzetség, 4000 faj: lehet vitorlavirág (Spathiphyllum)
vagy titánbuzogány (Amorphophallustitanum),
fehér kontyvirágot a születésnapomra.
Ki vagy te, Vita Sackville a sissinghursti kastélykertben?
Mordult rám zsávolyzöld apám, a katonaruhás,
örült, hogy két nap eltávozást kapott,
és én így fogadom, hogy ezt kell hallania,
mert a rohadt szirénázás nem elég,
hogy kontyszar vagy mi a picsa,
mit csináltál ezzel a gyerekkel, asszony?
üvöltötte, aztán egy bádogdobozt vetett elém,
telis-tele halott, temetetlen ólomkatonával.
7.
Trevelyan könyvében a fehér lovag,
a miniatúrát ahogy körbenövi a fehér rózsa,
hasított ujjú zeke, keze a szívén, nekidől
egy fának, jaj, Nicholas Hilliard,
hogy rajzoltál ilyet? A legvédelmi szirénák
elől be a tornyokba, be a bombázás
elől ezekbe a rózsákkal benőtt,
időtlen tornyokba, a Képes angol társadalomtörténetbe,
a két fedél biztonságába,
a fekete-fehér világba, ahol
nyakfodrot viselnek a lovagok,
és ahol fekete-fehérben is színes a páva farka,
és elpirul az iskolásfiúk orra.
A szám tartalma:
Tőzsér Árpád: Ó, Püthagorasz…
Bán Zoltán András: A törvénytelen lány (Egy készülő kisregény első fejezete)
Csehy Zoltán: Színek könyve (poszthumán jarmaniáda, 1–7)
Posta Marianna: Visszatérni; Csizmavirágágy
Turi Tímea: Sára vendégeket vár
Kontra Ferenc: Lepkefogó
Erdei L. Tamás: Fiú; Szmoking tízezer méteren; De megdugnám
Szabó Dárió: Hívatlan vendégek; A kert helye
Karacs Andrea: Ez egy vers a-kar len-ni; Ladány; A gyerek szaga; Ültetsz-e?
Ashwani Kumar : Dániában valami rothad; Yudhishthira fekete kutyája (Lanczkor Gáborfordításai)
Sági Péter: „Kívánom, hogy a vers mindig megmaradjon bennem” (Beszélgetés Mamtá Kálijá írónővel)
Mamtá Kálijá: Khá̃tí gharélú aurat; Tribute to Papa (Sági Péter fordításai)
Anne Carson: Variációk a csendben maradás jogára (Mihálycsa Erika fordítása)
Thomas Schestag: Szóritész (Szabó Csaba fordítása)
Szabó Csaba: Fordítás, kíséret, kísérlet (Radnóti Miklós fordításszemléletéről)
Fried István: Szerb–magyar összefüggések a századfordulón
mérlegen
Várkonyi Alma: „Én ilyennek látom, nekem ilyennek mutatkozott” (Fried István: Az európai romantika szlovén poétája. France Prešeren pályaképe – magyar irodalmi aspektusból)
Lengyel András: Modernitások, alkotók, párbeszédek (Sipos Lajos könyvéről)
Mórocz Gábor: Mélyfúrások az irodalomszociológia mezején (Lengyel András: Irodalom és modernizáció – kollíziós szerkezetben)
Széchenyi Ágnes: Különben magyar költő vagyok (Radnóti Miklós levelezése I.)
Mudriczki Judit: Irodalomterápia a hídon innen és túl (Kontra Ferenc: Az álom hídja)
Pintér Viktória: Shakespeare húga megszólal (Turi Tímea: Anna visszafordul)
FREESPACE (Szabad tér) – 16. Velencei Építészeti Biennálé
Abafáy-Deák Csillag: A lábra kelt híd
Kölüs Lajos: Stay in bed (Maradj az ágyban)
Az utolsó oldalon
Szív Ernő: Hogyan lettem tanult ember?
Illusztrációk
A FREESPACE (Szabad tér) – 16. Velencei Építészeti Biennálé anyagából
Diákmelléklet
Lőrincz Csongor: „nem valaminek a hiányát akartam evvel jelölni” (A hallgatás alakzatai Esterházy Péter korai prózájában)
Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!