Irodalmi Szemle 2018/9

Az Irodalmi Szemle szeptemberi számát Juhász Katalin verseivel ajánljuk.

 

Félig érett

 

a mohóság vezérel

az, hogy most rögtön

csak az enyém legyen

mert ki tudja, lesz-e

újabb alkalom

 

mindennel így vagyok

ha kínálnak, két kézzel

markolok, mint a kisgyerek

ingyen jóllakni ma is

kéjes érzés nekem

 

és ez vélhetően így marad

ha itt és most szorulok bele

ebbe a homályos

tapicskolós térbe

hol minden lépés két esélyes

 

hajlamos vagyok hinni

a sulykolt valóságban

hová kapaszkodjam

vérző tapaszokkal sodródni

hagyni magam lenne szép

 

és bevallani, hogy nem értem

hogy sosem értettem

ezt a megélt mesét, csak

magyarázatokra tellett tőlem

ami bizony édeskevés

 

 

Tessék

 

ha nem akarsz többé

élőben szerepelni

valahol érthető

de mindenképp a megingás jele

a vágás már kozmetika

míg az arcon a korral

együtt lesz mind több

az álcázó anyag

az agyban a tartalom

azt hitted megmarad

saját bűneid látod immár

de lakat alatt őrzöd is

emlékeid aszott szőlőszemek

összességében kevés a nedv

amit bennük hagytál

és úgy fordult át

az igazság

ahogy a zöld jelzés

pirosra vált

 

az első felesleges napon

kellett volna gyanút fogni

de valami torz sötétség

tapadt meg belül

és nem derülhet már ki

mikor tört szilánkosra

az öröknek ígért ép

mikor lett reménytelen mozaik

darabkái hányódnak a kövön

taposol rajtuk ha lépsz

 

szóval csendet kérek

felvétel

tessék

forog

amit fontosnak tartasz

nyugodtan mondhatod

ha nem áll össze

át lehet rakni szépen

elejéről a végére

ami oda kívánkozik

az érthetőség érdekében

 

 

Vágy

 

még fikciónak látszott

még nem potyogtak szikrák

a testemre mindig

mikor felbukkantál

 

még eszemmel tudtam

hogy nem lehet

hogy csak repedéseimet

napoztatom veled

 

egyetlen villám elég

hogy összezárjon az ég

bent maradni gitárral

egy dallamot gyakorolni

 

amíg magától nem megy

amíg nem azt hallom

mindenütt magamban

a sötét űr zaja helyett

 

ilyen lehet a beleveszés

lassú játéka csacska vágynak

hogy ha letakarom az órát

ott maradhatok nálad

 

  

Anconai szerelmesek

 

Rajtakapom, amint építi a díszletet

és közben a szöveget gyakorolja

A valóság sárgává fakul

a majdnem igazi alkonyban

És mintha én is emlékeznék

valami giccses dalra

szúrós csonkok maradtak

belőle agyamban

elmondására az olasz nyárnak

Addig tartott, amíg kitaláltam

Amíg a part alattunk

be nem szakadt

Ez már mind csak adaptáció

olyan szentimentális

amilyenre csináljuk

Mondatok kis cetliken

szétrakva a takarásban

Mutatóujjam számhoz emelem

ha a képzelet támad

 

 

Későmodern és In Situ II. a szeptemberi Irodalmi Szemlében

 

A szeptemberi Irodalmi Szemle izgalmas szépirodalmi blokkal nyit: Juhász Katalin, Polgár Anikó, Gyurász Marianna és Bíró József versekkel, Szekrényes Miklós, Csobánka Zsuzsa, Szászi Zoltán és Z. Németh István prózával jelentkezik. A tematikus tanulmányrovatban két hosszabb szöveg szerepel: mindkettő a ’20-30-as évek magyar irodalmához kapcsolódik. Szabó Roland József Attila A Dunánál című versét interpretálja, Nagy Csilla pedig a modern magyar irodalom korszakolási kérdéseit érintő vitához szól hozzá. A cikkek sorát ezúttal is recenzió zárja: Csillag Lajos A túlsó part című prózakötetéről Plonicky Tamás ír.

A lapszámot az In Situ II. művésztelep alkotóinak (Aradský Richard, Ferdics Béla, Gužák Klaudia, Gyenes Gábor, Pálmai László, Pesti Emma, Szőke Erika) munkái illusztrálják.

 

A részletes tartalom itt olvasható.