dunszt.sk

kultmag

Ők az idei Man Booker-díj esélyesei

Meglepő módon néhány favoritnak tartott szerző nem került be a hat közé, helyettük viszont két elsőregényes írót is beválogatott a zsűri. A hat finalista közül mindössze Esi Edugyan volt már esélyes a Man Booker-díjra, a kanadai Michael Ondaatje és az ír Sally Rooney nem jutott tovább a júliusban nyilvánosságra hozott hosszú listáról.

Az elsőkönyves, brit Robin Robertson noir-ja, a The Long Take a jelen Amerikájának erőszakosságáról és társadalmi megosztottságáról szól. A szintén elsőregényes, brit Daisy Johnson, aki 27 évével a díj történetének eddigi legfiatalabb döntőse, egy anya és lánya összetett kapcsolatát bemutató, Everything Under című kötetével, míg az amerikai Richard Powers az emberi és növényi karaktereket is felvonultató The Overstory című ökotörténetével szerepel a listán.

Az amerikai Rachel Kushner The Mars Room című regénye egy női börtönben játszódik; a kanadai Esi Edugyan Washington Blackje egy szökött rabszolgáról szól; Anna Burns pedig a Bajok (The Troubles) néven emlegetett észak-írországi erőszakos konfliktus idején játszódó, Milkman című művével finalista.

 

 

A 2018-as rövidlistán a nők dominálnak: kétszer annyi nő szerepel az esélyesek közt, mint férfi. Ráadásul még egy rekord is megdőlhet idén: a Booker történetében a 27 éves Daisy Johnson lehet a legfiatalabb szerző, aki megnyerheti a díjat.

Tavaly az amerikai George Saunders lett a győztes Lincoln in the Bardo című kötetével. Az előző évben diadalmaskodó Paul Beatty után ő volt a második amerikai író, aki megkapta a díjat.

A rangos brit irodalmi díj nemzetközi hosszúlistáján idén újra szerepelt Krasznahorkai László is, aki 2015-ben már elnyerte a nemzetközi Man Bookert. Krasznahorkai idén a Megy a világ című elbeszéléskötetével került a díjesélyesek mezőnyébe. Az angolul The World Goes On címen megjelent könyv fordítását John Batki, Ottilie Mulzet és George Szirtes készítette.

Az idei győztest október 16-án jelentik be Londonban.

A jelöltek:

Anna Burns (UK): Milkman

Esi Edugyan (Canada): Washington Black

Daisy Johnson (UK): Everything Under

Rachel Kushner (USA): The Mars Room

Richard Powers (USA): The Overstory

Robin Robertson (UK): The Long Take

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket