Fehér Éjszaka a fővárosban

Szeptember 29-én negyedik alkalommal rendezik meg Pozsonyban az ország legnagyobb és leglátogatottabb kortárs művészeti fesztiválját. Kassán egy héttel később, október 6-án zajlik majd.

A Biela Nocnak (Fehér Éjszaka) keresztelt fesztivál egy többszörösen elismert, nemzetközi művészeti projekt, melynek fő feladata, hogy közelebb hozza a szélesebb közönség számára a kortárs művészeti alkotásokat, illetve azok újszerű formavilágát. A kortárs művészet ilyenkor meghódítja a városok nem mindennapi, máskor nem látogatható, ismeretlen vagy épp közkedvelt tereit, helységeit (pl. parkokat, pályaudvarokat, hidakat, uszodákat, bevásárlóközpontokat stb.). Ezzel a fesztivál nemcsak hogy hozzájárul a már létező kortárs alkotások terjesztéséhez és azok bemutatásához, de új művek megalkotására is motiválja a külföldi és hazai művészeket.

Az első Fehér Éjszakát 2002-ben került rendezték meg Párizsban. Majd a sikernek köszönhetően pár év elteltével már olyan világvárosokban is zajlott a fesztivált, mint például New York, Los Angeles, Toronto, Róma, Jeruzsálem, Madrid, Amszterdam vagy Szentpétervár.

 

A fesztiválon többek közt megtekinthető és kipróbálható lesz a francia Antonina Fourneau Waterlight Graffiti című alkotása is. Az interaktív installáció egyben egy olyan új, reaktív anyag bemutatása is, melynek fénnyel megvilágított, vízből álló felületére írni és rajzolni lehet. Így szombat éjjel bárki készíthet pillanatnyi „vízfirkákat” a Duna partján egy egyszerű festékszóró, egy ecset vagy szivacs segítségével. Az Eurovea bevásárlóközpont sétányán a japán Yasuhiro Chida installációja épül majd fel szombatra. A Brocken 5.1 alkotás fényhatásainak köszönhetően a látogatók belekóstolhatnak a japán zen nyugalmába.

A Moyzes teremben Viktor Frešo, az ún. egoart művészeti irányzat megalapítója, egy monumentális, intuitíven ábrázolt, a minimalizmus és a megalomanizmus jegyeit hordozó önarcképet mutat be Mega Viki címen. Németh Ilona, Jaro Varga és Ravasz Marián „szöveges beavatkozásával” találkozhatunk a Prímás téren, mely helyszín történelmi-politkai kontextusként egyben része is az alkotásnak. Nem véletlen, hogy az alkotóhármas műve Szlovákia jelen társadalmi helyzetére is reflektál. Az installációhoz felhasznált idézet kiválasztása során talán ezért is esett választásuk ebben az évben Alice Malsenior Walker afroamerikai íróra, aki azt hangoztatja, hogy az emberek saját lehetőségeiket mérlegelve, öntudatos döntéseket hozzanak mind a magán, mind a közéleti kérdések kapcsán egyaránt.

Bár maga a fesztivál csak egynapos, de számos alkotás az egész hétvégén megtekinthető lesz. A fesztiválnak ingyenes és belépődíjas helyszínei is vannak. További részletekért és a letölthető térképért katt a fesztivál honlapjára.