Ferdinánd Zoltán – Nagy M. Hedvig: Feles

A feles az egy jó szó. Mert többértelmű, és mindenki azt magyaráz bele, amit csak akar. De azért szeretnénk néhány támpontot adni. Feles, vagyis fél deci. A nő a borítón ketté van vágva. Keresztben. Hosszában is kettévágtuk, de úgy nem nézett ki elég jól. A könyvet ketten írtuk. A fele fénykép, a fele szöveg. A történetek rövidek, akár egy feles. Mondjuk két villamosmegálló között simán végigolvasható mindegyik. Hát ezért lett az a címe, ami végül a címe lett. Feles. Mert a feles az egy jó szó. Ráadásul még többértelmű is.

 

 

Para-Kovács Imre ajánlója: „Dögkútból kell annak enni, aki fotós akar lenni (vagy író, művész, rock and roll nigger – mindegy). Egy rohadt nagy, keményfából készült precedenssel verik a kezedet exponálás (vagy írás) közben, csoda, hogy ezeket sikerült papírra vetni. De ez csak egy-egy szelet, ami majd kedvező feltételek esetén vihart arat. Felnőtt tartalom – annyira sem gyermekbarát, mint egy abortuszklinika.”

 

 

Egy hétköznapi ember hétköznapi halála

 

Ez most kurva unalmas lesz, mert el fogom mesélni, hogyan haltam meg. Megakadt egy szálka a torkomon. Éppen a pisztrángomat eszegettem, és közben azon agyaltam, hogyan is kellene meghalnom. A fulladásos halál egyáltalán nem jutott eszembe, de a karóba húzás, a kerékbetörés, a felnégyelés és a máglyahalál gondolatával azért eljátszottam, mert a hétköznapi halálok, valljuk be, rettenetesen unalmasak. És hogy végül mégis egy félrenyelt szálka miatt haltam meg, tulajdonképpen az én hibám. Észre kellett volna vennem, hogy valami nem stimmel. Aztán tessék, mi lett a vége. Megakadt a torkomon a vacsorám, ami meg megmaradt belőle, rajtam röhög. A halottkém nyilván megállapítja majd, hogy véletlen baleset volt, pedig szerintem ennél egyértelműbb gyilkosságot ki sem lehetne találni. Ha nem haltam volna meg, most biztos azt mondanám, hogy láttam előre a szemén.

 

 

Szentjánosbogár

 

Már megint ugyanazt álmodtam. A belvárosban kószálok, ökölbe szorított ujjaim közül fény szivárog, és fogalmam sincs, hogy miért éppen engem választottak. Most meg nem merem szétnyitni a tenyeremet, mert mi van, ha az a valami kirepül az ujjaim közül, és akkor felébredek. Szerintem egy szentjánosbogarat bíztak rám. Mintha érezném is, ahogy a helyét keresi a tenyeremben. Elképzelésem sincs, hogy mi ez az egész. Nem tudom, hová kellene vinnem, nem tudom, miért, mert azt nem mondták el, ahogy azt se, hogy miért éppen nekem, de én azért csak viszem ezt a talán-szentjánosbogarat az öklöm mélyén, és csak remélni tudom, megérzem majd, hogy hol kell szabadon engednem. Villamosra szállunk, én meg a talán-szentjánosbogár, pedig se jegyünk, se bérletünk, de aztán le is szállunk néhány megállóval később, még mielőtt azt mondhatná valaki, hogy nincs jogunk itt lenni. És egyébként is ellenőr-arca van a villamoson mindenkinek. De innen már amúgy is csak néhány perc a folyó. Azt meg majd lesétáljuk. És a talán-szentjánosbogaramat amúgy is a folyóparton szeretném szabadon engedni. De végül hiába jutottunk el a folyóig, mert amikor már éppen szabadon engedtem volna, arra ébredtem, hogy saját magamat tartom a kezemben. És télen amúgy szerintem nem is túl szép a folyó.

 

 

Kortárs kőműves

 

Egy kicsit félek, mert holnap nyílik az első kiállításom. A főnököm szerint tehetséges vagyok, és ő már csak tudja, mert eredetileg művészettörténészként végzett, de mivel nem akart éhen halni, inkább kőművesnek állt. Most neki dolgozom. Azt mondja, szenzációsan vakolok. Én ezt nem tudom megítélni, mert nem értek a művészethez, de ha ő mondja, akkor elhiszem. Az összes munkámat lefotózta, ezekből lesz most kiállítás egy belvárosi galériában, amit nemrég hoztunk helyre. Az egyik kollégánk, aki konzervatóriumot végzett, a megnyitóra még valami kortárs szart is írt smirglikre meg vakolókanalakra. Remélem, nem lesz túl hosszú, mert az ilyesmit elég nehezen viselem. De állítólag lesz sör, szóval valahogy majd csak túlélem. És szerintem igazából nem is a megnyitó miatt vagyok ideges, hanem mert másnap oda kell majd állnom a főnököm elé, hogy közöljem vele, lelépek én is Londonba, mert megkeresett a Tate Modern. Nem nagyon beszélek angolul, ezért aztán nem teljesen világos, hogy képzőművészként vagy kőművesként számítanak rám, de hát ez igazából mindegy is. A lényeg, hogy végre kurva jól fogok keresni.

 

Ferdinánd Zoltán – Nagy M. Hedvig: Feles. MERSZ könyvek, Budapest, 2018