dunszt.sk

kultmag

Egy mondat

Október 14-én délután 17 órakor, a Kossuth Lajos téren kortárs magyar írók tüntetnek a magyar kormány hajléktalanokat sújtó törvénymódosítása ellen. A hétfőn (október 15-én) hatályba lépő szabálysértési törvény értelmében ettől a naptól kezdve a hajléktalanság Magyarországon „be lesz tiltva”.

A törvénymódosítás nem előzmény nélküli, a kormány 2010-től fokozatosan, de egyre kíméletlenebb módon változtatta meg a Szabálysértési Törvény és az Alaptörvény ide vonatkozó passzusait. Idén nyáron azonban minden eddigieknél embertelenebb mondat került be Magyarország Alaptörvényébe, miszerint:

„Tilos az életvitelszerű közterületen tartózkodás.” (XXII. cikk, (3) bekezdés)

Az Alaptörvény mondatára válaszul a résztvevő kortárs szerzők mindegyike megírta a saját „egy mondat”-át. Ezeknek a mondatoknak felhasználásával tartanak független kezdeményezésre demonstrációt, melynek megszervezésében és lebonyolításában A Város Mindenkié és más civil csoportok lesznek a segítségünkre. A szervezők és az írók arra bátorítanak mindenkit, hogy tiltakozása és egyet nem értése jeléül hozza magával a saját egy mondatát a Kossuth térre.

Csak néhány név azok közül, akik már biztosan ott lesznek holnap: Erdős Virág, Parti Nagy Lajos, Tóth Krisztina, Kornis Mihály, Balla Zsófia, Radnóti Sándor, Kun Árpád, Bán Zsófia, Vörös István, Mesterházi Mónika és Németh Gábor.

„Kortárs magyar írók ritkán szólalnak meg közéleti kérdésekben. Mivel azonban ez a kirívóan embertelen és minden szempontból elfogadhatatlan rendelkezés ezúttal olyanokat érint, akiknek az érdekérvényesítő képessége különösen csekély, ezért közel száz magyar író – költő, színpadi szerző és dalszövegíró – szükségét érezte, hogy valamilyen formában hangot adjon szégyenének és felháborodásának, és kifejezze a törvény által sújtott embertársaival való együttérzését.” – olvasható a demonstrációra való felhívásában, amely teljes egészében elérhető az esemény facebook oldalán.

 

A kiemelt kép Csoszó Gabriella / FreeDoc fotója.