Növények evangéliuma

„…vígasztalást nyújt a növínyëk ereje akkor is, ha csak mesézzük őköt. Mire ēmesézëd a füvek ëvangéljomát, kigyógyúsz a kórságbú.”

Száz Pál prózakötetében számos műfaj keveredik, olvashatunk evangéliumrészleteket, mondókákat, népi imádságokat, eredetmagyarázatokat, olyan szövegeket tehát, amelyek valamilyen módon a szakralitás felé mutatnak. Ezeket a szövegeket alapvetően öt műfaji meghatározással jelöli a szerző:  phytoenigma, phytoikon, phytoanekdota, phytolegenda, illetve phytoaforizma. Első megközelítésben talán azt mondhatjuk, hogy Száz a népi hagyományokból építkezik, rávilágít a növényekkel való bensőséges viszony fontosságára és ezzel együtt olyan transzcendens vonatkozások feltárására, amelyek ismeretlenek a ma embere számára. Mindemellett azonban helyet kap a történelem, a második világháború és a kitelepítések időszaka is. Ezek a szövegrészek sok esetben az elbeszélő személyes sorsán keresztül elevenednek meg, mint például az Ésíg és keserűség alcímet viselő phytoanekdotában, amelyben a mesélő „Öregapád” fogságból való hazatérését írja le. A deportálások leírása néhol ráadásul bibliai vonatkozást kap, „Öreganyád” a még kisgyermek öccsével úgy utazik a marhavagonban, mint Mária Jézussal, Egyiptomba menekülve.

A kötet egyik fő jellegzetessége tehát, hogy a szövegek egyfajta transzcendens érintkezést helyeznek előtérbe, amelyben kiemelt szerepet kapnak a növények. Már rögtön az elején, a Hajtanyi című phytoaforizmában megfogalmazódik, hogy az embernek a növényhez hasonlóvá kell(ene) válnia. Az isteni ebben az értelemben nem válik el az ember világától, hiszen maguk a növények sem különböznek az úgynevezett istenitől, így a két szféra folyamatos kölcsönhatásban van egymással. Ez a gondolat a későbbiekben több helyen is visszatér: „Csak a szentëk a égbe, mëg a füvek mezőbe – marattak ugyanazok” – olvashatjuk az egyik részletben. Az azonosság akkor is megmutatkozik, amikor a füvekről és fákról szóló leírásokat evangéliumnak nevezi. Ugyanakkor a transzcendenshez hozzátartozik a sátáni, pusztító erő is, a „büdös, mírges gyom”, ahogyan a bűnök meséjében olvashatjuk.

Izgalmas sajátossága a Phytolegendárium szövegeinek, hogy a történetek egyfajta élőbeszédszerűségre épülnek – a maradiak a rájuk jellemző nyelvjárásban mesélik el az egyes eseményeket, egy-egy szerepből kiszólva, mint amilyen az „Öregapád” vagy „Öreganyád”. Marad, a történetek fiktív helyszíne nyilvánvalóan Peredre, a szerző szülőhelyére utal. A történetmondás gesztusa azonban nemcsak a múlt megőrzése és egyben továbbörökítése miatt válik hangsúlyossá, hanem egyenértékűvé válik az imádsággal, az istenivel való összekapcsolódással is.

Maga a „mesézís” egy olyan gyógyító folyamat, amely összhangot teremt mindazzal, amit éginek, földöntúlinak nevezünk. Száz ráadásul egy helyen magát a teremtést is alárendeli a történetmondásnak: „No és azt tudod-ë, hogy mér teremtëtte Atyámteremtőm e világot? Annyi má biztos, hogy a jó mesékér, nemigaz? Hogy lëgyën kinek meséznyie, embërt terëmtëtt.”

A Phytolegendárium „megszólalásai” egyébként számos nyelvet érintenek, a legszembetűnőbb talán a szlovákiai nyelvjárásokra jellemző szlovakizmusok használata (a csinzsák balkonnyán, brigádoztak, komiszárok stb.), de helyet kapnak a cseh, orosz és zsidó kifejezések is.

A történetmondás sok esetben együtt jár azzal a mozzanattal, amelyet leginkább a szakrálishoz való igazodással lehetne jellemzi. Ez azt jelenti, hogy a bibliai történetek újramesélésekor az egyes események sokkal hétköznapibb jelleget kapnak, mintha az elbeszélő és a befogadó számára is egyértelmű lenne, hogy a magasabb rendű folyamatosan összekapcsolódik a világunkkal. A szentséggel összefüggő cselekedetek nem különülnek el a mindennapitól, az élőbeszéd közvetlenségével előadott szövegekben Krisztus Szent Péterrel együtt Maradon jár, Szűz Mária pedig egy egyszerű bábaasszony szerepében jelenik meg. („Ippen ott vót náluk a Szűzmárjo látogatóba… Így osztán Márjácsko lett a bábasszon… Szűzmárjo elásto a barátnéjja míhlepínyit a kertbe.”) Ez a vonás ugyancsak azzal hozható összefüggésbe, hogy Száznál a transzcendens nem a magasabb rendű világ sajátja.

Másrészt érdemes azt is megjegyezni, hogy bár a szöveg elsősorban a Biblia világához kapcsolódik, számos más művel is párbeszédet folytat. Ilyen mű például Maria Treben Egészség Isten patikájából című könyve, amelyre több helyen is hivatkozik a Phytolegendárium. A Füvek Evangéljoma című phytoanekdotában Treben alakja ráadásul a történetmondás, újramesélés szempontjából is hangsúlyossá válik: „Sokat köszönhetnek a maradiak ennek a töpörödött nímet öregasszonnak, mer a níp má lassan efelejtette a füvek meséjjit… Ez a Márjotreben mind a rígi öregektű tudott mindent…”

Száz kötete végső soron a növények, az emberek és a szentek egy sajátos evangéliuma, amelyben a történetek a folyamatos (újra)mesélés által szétszálazódnak egészen a jelenbe.

Meg gyógyterápia, „gyógynövényszeánsz”, valami magasabb rendű felmutatása. Ezzel együtt pedig folyamatos kísérlet a körülöttünk lévő világ értelmezésére, néhol bibliai tárgyú szövegek segítségével, néhol a növényekről szóló tudással. Száz szövegei egymásba ágyazódnak, a növényvilág átér a transzcendens szférába, a fák „mongyák a litánijákot”, az embernek pedig azt kell megtanulnia, hogyan fogadja be mindezt.

Száz Pál: Fűje sarjad mezőknek (phytolegendárium). Kalligram, Dunaszerdahely, 2018.