dunszt.sk

kultmag

Hajléktalanok és csirkék

A helloSzínház Tasnádi István A fajok eredete című vígjátékával nyitja színházsorozatát november 2-án (péntek) este hét órakor Gútán, a Városi Művelődési Központban.

Tasnádiék Darwin azonos című művéből kiindulva a darabot először 2009-ben mutatták be. A Nézőművészeti Kft. színdarabja egy olyan formai kísérletre vállalkozik, „mely ötvözni próbálja a tudományos ismeretterjesztést a költészettel. Az emberi faj kezdetben molekuláris szinten létezik, majd egyre magasabb anyagi szinten szerveződnek, mígnem röpke néhány milliárd év elteltével létrejön a Szellem, és közvetítő anyaga a Nyelv, melynek segítségével az addig gesztikus történetmesélést felváltja az élet létrejöttének verbális elbeszélése.”

A darab két szálon futó története elsősorban három hajléktalan mindennapjaiba nyújt betekintés a nézőknek. A színészek az utcai létezés rutinját, szokásait és ünnepeit bemutatva játszák újra az emberi faj fejlődéstörténetének egyes epizódjait. A peremlétben és a kitaszítottságban felerősödik az egymásra való odafigyelés, az összetartozás érzete. Mindez felnagyítva, humoros túlzásokkal, a színházi komikum fényében jelenik meg a színpadon. A történet másik szála egy csirkefarmon játszódik, ahol a gondnok a filmek iránti szenvedélyét megosztja az állatokkal is, sőt egyenesen filmet forgat a baromfik számára. Vagyis a szórakozás mindenképp garantált.

 

Szereplők:

MUCSI ZOLTÁN

SCHERER PÉTER

THURÓCZY SZABOLCS

 

Rendező: DÖMÖTÖR TAMÁS

Jelmeztervező: PAPP JANÓ

Munkatársak:

GYULAY ESZTER

MÁTIS INEZ

MERVEL MIKLÓS

KÁLMÁNCHELYI ZOLTÁN

 

A belépő ára: 7€

További információkért katt az esemény facebook oldalára.