Irodalmi Szemle 2018/10

Az Irodalmi Szemle októberi számát Juhász Tibor versével ajánljuk.

 

A város és alkotói

 

A hirtelen emelkedőkkel szabdalt völgyet

keresztülmetszi a vasút, valamint az azzal

párhuzamosan folyó patak is. A terület ipari múltja

még inkább nehezítette a tervezők munkáját,

hiszen a mélyben tárnák rejtőznek, amik

lehetetlenné tették a sokemeletes lakótelepek

felhúzását. A biztonságos részeken ugyan felépültek

a toronyszerű magaslatok, amelyek a mai napig

meghatározzák a városképet, de a tervezőknek

horizontálisan kellett gondolkodniuk:

a körülményekhez igazodva kisebb tömegű,

vízszintes futású házakat tervezni,

és kieső területeket vonni a telepes beépítettség alá.

Később, évtizedekkel a város felépülése után

azzal vádolták őket, hogy a hely domborzati adottságaiból

és sajátos múltjából előálló feladatokat olyan egyenlet

segítségével oldották meg, amiben nem kapott teret

az ember. Itt a formába öntöttek életet,

írták a kritikusok, amelynek léptéke elütött

Salgótarján mindennapjainak ritmusától.

Sokan úgy vélik, a megyeszékhely napjainkban

tapasztalható elnéptelenedése is ezzel magyarázható.

A tervekkel, amiknek vonalait túl erős kézzel vésték

a papírba ahhoz, hogy arcvonások rendeződhessenek belőlük.

 

 

Pluricentrizmus az októberi Irodalmi Szemlében

Az új Irodalmi Szemle tematikus tanulmányai a pluricentrikus nyelvek sajátosságait és a regionális nyelvhasználat irodalmi művekben való megjelenési formáit vizsgálják. Németh Zoltán a kortárs magyar irodalomból válogat, Petres Csizmadia Gabriella Száz Pál Fűje sarjad mezőknek című könyvét elemzi, Ladányi István az Új Symposion folyóirat első szerkesztői nemzedékéről ír, Szávai Dorottya pedig az Összehasonlító Irodalomtörténelmi Lapokat a többnyelvűség perspektívájában mutatja be.

A lapszámban Juhász Tibortól és Vajna Ádámtól verset, Szászi Zoltántól és Tóth Lászlótól pedig prózát talál az olvasó. Bánki Éva Elsodort idő című könyvéről Polgár Anikó közöl értő kritikát.

A lapszámot Matúš Maťátko alkotásai illusztrálják.

 

A részletes tartalom itt olvasható.