Az egy helyben toporgás luxusa

Ment-e az irodalom az írótársaságok által elébb? Kapásból hajlamosak lennénk rávágni, hogy nem, hiszen az irodalom magányos elfoglaltság, az alkotás és a befogadás is annál elmélyültebb, minél nagyobb a távolság a külvilágtól. Vannak ismerőseim, köztük kiváló írók, akik váltig állítják, soha nem fognak belépni semmilyen írószervezetbe, mert nem látják értelmét. Ezt a hozzáállást nyilván csak támogatja, amikor folyton-folyvást arról értesülünk, miféle csatározások zajlanak irodalom és politika határvidékein; sokaknak lehet az az érzése, a csatlakozás egy „hivatalos” szervezethez azonnal az alkotói függetlenség feladását vonja maga után.

Helyezkedjünk ezúttal a naiv vizsgálódók pozíciójába, amikor az írótársaság potenciális hasznát mérjük fel.

 

Az egyetlen szervezet

Szlovákiában jelenleg egyetlen „nagy” magyar írószervezet van, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága, amely a Szlovák Írók Szövetsége Magyar Szekciójából jött létre annak 1989. december 1-jei döntésével, akkor még Csehszlovákiai Magyar Írók Társasága néven. 1993-tól önálló a szervezet, azaz nem a szlovák írószövetség része, eddigi vezetői: Grendel Lajos (1990–1992), Fónod Zoltán (1992–1994), Szeberényi Zoltán (1994–1996), Tőzsér Árpád (1996–1998), Balázs F. Attila (1999–2001), Koncsol László (2001–2003), Hodossy Gyula (2003-tól). (Az adatok forrása itt érhető el.) 2018 novemberében ismét tisztújítás vár a SZMÍT-re, így érdemes áttekinteni, mik jelenleg a szervezet előtt álló legfőbb kihívások.

A SZMÍT-nek jelenleg (a társaság honlapja szerint) 102 tagja van, köztük nemcsak szépírók, hanem irodalomtörténészek, műfordítók, újságírók is akadnak, szélesebb értelemben képviseli tehát a „szlovákiai magyar írók” csoportját. Tevékenysége ugyanakkor javarészt a szépirodalomra fókuszál, bár Tudományos és Ismeretterjesztő Szekciója is van, és 2009-től Turczel Lajos-díj néven az irodalomtudomány terén elért eredményeket is díjazza. Számos díjat oszt ki a szervezet, és rendszeresen szervez különféle konferenciákat, felolvasásokat stb. Van egy saját folyóirata is, az Opus, amelynek 2018-tól online változata is van, főszerkesztője Hizsnyai Zoltán. Korábbi főszerkesztője, aki a folyóirat arculatát jelentős mértékben meghatározta, H. Nagy Péter volt. A SZMÍT könyvkiadással is foglalkozik, bár ez nem a fő profilja; rendszeres kiadványa a szlovákiai magyar szerzők antológiája (nem csak a SZMÍT tagjainak írásaival).

A SZMÍT mellett 2015-től egy Márai Sándor Író Kör (MÁSIK) nevű irodalmi egyesület is működik Szlovákiában, amelyben fiatalabb írók tömörülnek – az utóbbi években ez a csoport szervezi például az irodalmi programokat a Gombaszögi Nyári Táborban, amely a legnagyobb szlovákiai magyar nyári fesztivál.

 

Kilépések, bírálatok

A SZMÍT az elmúlt években átesett néhány olyan kritikus helyzeten, amelyek több tag kilépéséhez vezettek: 2012 óta nyolcan léptek ki a szervezetből. Csehy Zoltán költő, irodalomtörténész, műfordító a következőképp indokolta kilépését: „Konkrétan Zirig Árpád antiszemita verse és az egész társaság ideológiai átorientálódása miatt léptem ki. A vers egyébként a SZMÍT éves antológiájában jelent meg, azóta nem is engedélyeztem, hogy szövegem jelenjen meg a Szlovákiai magyar szép irodalom című kötetben. Másrészt a despotikus önkényuralmi rendszer is zavart: önhatalmúlag leváltották az Opus főszerkesztőjét, a vezetőség nem volt hajlandó semmilyen kritikára érdemben válaszolni. Harmadrészt: a SZMÍT csupa olyan szervezettel – az MMA-val, Fekete Györggyel, az Írószövetséggel, vagyis Esterházy Péter kifejezésével élve a »pecsenyekacsa« irodalommal – paktált le, amellyel többen nem akarunk közösséget vállalni, azokkal pedig nem működött együtt, amelyekkel mi szerettünk volna (pl. Szépírók Társasága). De ez így van rendjén: nem egyezik az ízlésünk, se a világképünk, minek erőltetni.” (Forrás: A SZMÍT feladatai és a különvélemény.) Beke Zsolt szerkesztő, irodalomtörténész (a dunszt.sk főszerkesztője) 2015-ben a következőkkel indokolta kilépését: „Több kifogásomat is megfogalmaztam a közelmúltban, illetve felhoztam a közgyűlésen a SZMÍT tevékenységével kapcsolatban. Az első az álszakmai munka, az érdekvédelem elmaradása. Aztán itt van a társaság etikai ellehetetlenülése, a furcsa összefonódások, például hogy a Hodossy Gyula által vezetett társaságok ugyanarra a székhelyre vannak bejegyezve, mint az a könyvelőcég, amelynek a tulajdonosa a kormányhivatal írott kultúra bizottságának az elnöke. A közgyűlésen elhangzott az a javaslat is – nem tőlem származott –, hogy a szervezet a magyarországi helyzetre reagálva álljon ki a Nemzeti Kulturális Alap függetlensége mellett, de a közgyűlés ezt sem fogadta el. Nem szerettem volna tovább egy ilyen zavaros érdekekkel összefűzött társaság tagja lenni.” (Uo.) Tömeges kilépések 2015 után nem történtek, a kilépők pedig nem hoztak létre másik szervezetet. Kérdés, vajon a SZMÍT mennyire nézett szembe ezeknek a kilépéseknek az okaival, illetve hogy az elmúlt években milyen irányba haladt a szervezet munkája.

 

Sikerek és hiányosságok

A SZMÍT számos olyan programot működtet immár hosszú ideje, amelyek fontos eredményeket produkáltak. Ezek közé tartozik például a fiatal írók mentorprogramja, a Pegazus pályázat vagy akár a különböző díjak. Több hazai és külföldi szervezettel működik együtt a társaság, az elmúlt években pedig szlovák nyelvű fordításköteteket is megjelentetett hazai magyar szerzőktől. Különböző területeken ugyanakkor a megrekedés jeleit mutatja a szervezet: ilyen például a szélesebb szakmai körök elérése, a szervezet rendezvényeinek, díjainak propagálása, jelentősebb szakmai találkozók szervezése, a fiatalokkal zajló műhelymunka továbbfejlesztése, a hazai magyar könyvkiadás terén kifejtendő komolyabb érdekvédelem. A következőkben ezeket a pontokat vizsgáljuk meg közelebbről.

 

A SZMÍT és a média

Ha a szlovákiai magyarok írószervezetének a szélesebb magyar irodalmi szakmában való helyét keressük, nincs könnyű dolgunk. Kiindulhatunk személyes tapasztalatokból, ami persze felettébb bizonytalan kép kialakulásához vezetne, illetve kiindulhatunk a mediális nyomokból, ami viszont szintén kusza képet eredményez. A jelentősebb irodalmi portálokon, mint pl. a Litera.hu vagy a prae.hu, megtaláljuk a SZMÍT-tel kapcsolatos híreket, tudósításokat, ám ezek többsége a 2012 előtti időszakból származik, és előfordulásuk meglehetősen esetleges. Vannak hírek a Fiatal Írók Táboráról, díjakról vagy épp az Opus indulásáról (2009), de nem jellemző, hogy a mediális érdeklődés kitartó és folyamatos lenne. Ez arra enged következtetni, a SZMÍT sem tesz meg mindent ennek az érdeklődésnek a fenntartása érdekében (ahogy ezt alább szemléltetjük is).

Jellemző a SZMÍT szakmai beágyazódottságára, hogy milyen a szervezet díjainak propagálása. A legkiemelkedőbb prózaírói teljesítményért kiosztott Talamon Alfonz-díjat 2018-ban Száz Pál kapta Fűje sarjad mezőknek című kötetéért. A kötet egyébként jelentős visszhanggal találkozott szélesebb szakmai körökben, például a Magyar Narancs irodalmi sikerlistájára is felkerült. A díjátadóról kizárólag a szlovákiai magyar sajtóban jelentek meg hírek (Új Szó, felvidék.ma, ma7.sk, bumm.sk), ellenben egyetlen magyarországi szakmai portál sem számolt be róla. Jó példája ez annak, amikor egy díj és egy kötet kölcsönösen segíthették volna egymás propagálását, ezzel nemcsak a Magyarországon kevéssé ismert Talamon Alfonz-díjat lehetett volna ismertebbé és ezáltal nagyobb presztízsűvé tenni, de a kötet visszhangjának is jót tett volna a nagyobb mediális hírverés. Talán egyetlen sajtóhír kiküldésén múlt csak a dolog, de a SZMÍT sajnos ezt elmulasztotta. A szervezet díjainak és egyéb tevékenységének kapcsán sajnos ez nem egyedi eset, az utóbbi években sokkal inkább általánosnak mondható.

 

Műhelymunka, mentorprogram

Kevés intézmény foglalkozik magyar irodalommal Szlovákiában, leginkább a három magyar tanszék aktív ezen a téren (Pozsony, Nyitra, Komárom), és persze a SZMÍT is megszervezi időről időre a maga szakmai találkozóit. Ez utóbbiak az elmúlt években sajnos esetlegesebbé, partikulárisabbá váltak, nem váltottak ki jelentősebb visszhangot. Nem találunk példát arra az elmúlt néhány évből, hogy a SZMÍT olyan szakmai konferenciát vagy szimpóziumot szervezett volna, amely szlovákiai magyar szerzőnek a szélesebb magyar irodalmi szakmában való kanonizálásához hozzájárult volna, illetve nem járult hozzá semmilyen aktuális irodalomelméleti vagy -történeti probléma hazai megtárgyalásához sem. Tagjainak kerek évfordulóit például egy-egy tömeges köszöntődélutánnal tudja le a szervezet már hosszú évek óta. Jól illusztrálja a SZMÍT ilyen jellegű tevékenységének hézagosságát, hogy a Tőzsér Árpád 80. születésnapjára szervezett 2015-ös Tanulmányok költőportrékhoz című konferencia szervezésében sem vállalt jelentősebb szerepet, miközben a Komenský Egyetem magyar tanszéke egy seregnyi jelentős irodalmárt hívott Pozsonyba, hogy Tőzsért ünnepeljék.

A SZMÍT a hazai irodalomkritika terén sem fejt ki komolyabb tevékenységet. Még 2012-ben indult egy kritikai kerekasztal-sorozat Opus kerekasztal-beszélgetések címmel, amely azonban néhány alkalom után megszűnt. A társaság Őszi Írófesztiválján korábban egy-egy felkért irodalomkritikus értékelte ki az előző év hazai termését, s ez a szöveg később nyomtatásban is meg szokott jelenni (voltak kötetek, amelyekről semmiféle más reflexió nem látott napvilágot) – mára ez a gyakorlat is a múlté. Jellemző, hogy a társaság honlapjának Kritika című rovata 2013 októberében (!) frissült utoljára. Fontos és hasznos lenne nemcsak a kerekasztal-beszélgetések megújítása, hanem olyan programok (akár ösztöndíjlehetőségek általi) életre hívása, amelyek a hazai irodalomkritikai és -tudományos élet fejlesztéséhez hozzájárulnának.

Hasonló problémák jellemzik a társaság fiataloknak szóló mentorprogramját is, amely leginkább a nyári Fiatal Írók Táborában éri el csúcspontját. Az elmúlt években (kb. 2012 óta) egyre kevesebb figyelemre méltó indulást eredményezett ez az egyébként kifejezetten ígéretesen indult mentorprogram. (A mentorprogram korábbi résztvevői közül többen figyelemre méltó visszhangot kapott kötetekkel jelentkeztek az elmúlt években, például Csillag Lajos vagy Nagy Hajnal Csilla.) A SZMÍT honlapján 2007-ben indított Fiatal írók rovata 2011 óta nem frissült, a SZMÍT mellett megalakult Fiatal Írók Köre évek óta nem fejt ki semmiféle tevékenységet. A SZMÍT honlapjáról ugyanakkor nehéz tájékozódni a szervezet tevékenységéről: a Rendezvények című rovat például 2018-ban egyáltalán nem frissült, 2017-ben is csak kétszer. A honlap arculata is elavult, tartalma pedig nemcsak hiányos, hanem nehezen áttekinthető is. A fiatalokkal való együttműködést a jelenleginél sokkal attraktívabbá kellene tennie a szervezetnek – például vonzó lehetne, ha az Opus mellett más, nagy presztízsű folyóiratokban való publikálási lehetőséget nyernének a mentorprogram legjobbjai.

 

Könyvkiadás és érdekvédelem

2018-ban a magyar nyelvű szépirodalmi könyvkiadás Szlovákiában gyakorlatilag csak amatőr tevékenység. Az elmúlt években megszűnt a nagy múltú Madách Kiadó, már csak egy egyesület viszi tovább néhány kiadványát, köztük a legrégebbi szlovákiai magyar irodalmi lap, az Irodalmi Szemle kiadását. A Kalligram Kiadó felépítése is alapvető változásokon ment át, a korábbi jelentős műhely helyett ma Szlovákiában szintén csak egy egyszemélyes egyesület ad ki évente néhány kötetet. Állandó foglalkoztatást szépirodalmi szerkesztőnek ma gyakorlatilag egyetlen kiadó sem tud biztosítani, a könyveket megjelentető szervezetek leginkább ad hoc módon működnek, a kisebbségi kultúrára szánt támogatások pedig némileg növekedtek ugyan 2018-ban a Kisebbségi Kulturális Alap létrejöttével, ám továbbra is a bizonytalanság és a késedelmek jellemzik őket. Nem túlzás tehát kijelenteni, a magyar nyelvű könyvkiadás soha nem látott válságban van Szlovákiában, és bár a közeljövőbeli teljes megszűnése valószínűtlen, további minőségi romlása és eljelentéktelenedése várható. A SZMÍT sokat tehetne azért, hogy a hazai magyar könyvkiadók pozíciója a lehetőségekhez képest erősödjön, több szlovákiai magyar szerző kötete legyen például jelen a hazai, valamint a magyarországi, romániai stb. könyvesboltokban és a valóban minőségi művek megkapják az őket megillető figyelmet idehaza és a határon túl is. Ehhez véleményem szerint elkerülhetetlen a nagy magyarországi írószervezetekkel való intenzívebb együttműködés, az attraktívabb, nagyobb figyelmet keltő rendezvények szervezése. A fiatal írószervezetekkel (FISZ, JAK) a SZMÍT nem ápol túl gyümölcsöző viszonyt, márpedig enélkül nehezen képzelhető el a túlélés. Hasonlóképp érdemes lenne kapcsolatokat keresni a kreatív szlovák műhelyekkel – a nagy szlovák irodalmi fesztiválokon gyakorlatilag soha nem szerepel szlovákiai magyar szerző. Meggyőződésem, hogy vannak szlovákiai magyar szerzők, akik nemzetközi szinten is figyelemre érdemes műveket írtak az elmúlt években; a SZMÍT, még ha csodákat nem tehet is e téren, sok mindenben segíthetné őket, bizonyos esetekben akár a kapacitáshiányos hazai könyvkiadókat is kisegítve, hiszen a SZMÍT nem e kiadók konkurenciája, hanem támogatója kell hogy legyen.

 

Végezetül

A SZMÍT felépítése, ahogy az a fentiekből megállapítható, gazdagon rétegzett, de számos területen ellentmondásos és problémás. A november második felében esedékes tisztújítás megfelelő alkalom lehet, hogy elkezdődjön egy elrendeződési folyamat. Az eddigi programokat érdemes lenne újragondolni, kiszűrni, ami elavult, felfrissíteni, ami folytatásra érdemes. A másik lehetőség, hogy a szervezet sorsa egyre inkább a megosztottság és az eljelentéktelenedés lehet, az pedig végső soron senkinek nem érdeke, aki szívén viseli a magyar irodalom sorsát Szlovákiában.