dunszt.sk

kultmag

Együttlét = illúzió?

Mi köti össze, majd mi szakítja szét emberi kapcsolatainkat? Többek közt erre a kérdésre keresi a választ a finnországi WHS színház Búcsú (Lähtö) című produkciója ma, illetve holnap este nyolcórai kezdéssel a budapesti Trafóban.

„Adott egy férfi és egy nő. Komplikált a viszonyuk. Elsodródnak egymástól. Nem marad másuk csak közös emlékeik, képek és illúziók. Ott állnak zavarodottan a színpadon. Ahogy az érzelmeik és a gondolataik kavarognak, úgy mozognak. És úgy mozdul, úgy kel életre környezetük is” – olvasható a darabról a Trafó ajánlójában.

A WHS egy kísérletezőkedvű színházi csoportosulás, produkcióik a vizuális színház és az újcirkusz mezsgyéjén helyezkednek el. A 2002-ben Kalle Nio – az egyik legismertebb finn illuzionista és képzőművész – által alapított csapat legkülönbözőbb bűvésztrükkjei ötvözik a historikus elemeket és kortárs videóművészetet. A csapat eddig több mint harminc országban lépett színpadra eddig. A Trafóban sem először járnak, legutóbb Ville Walo és Kalle Hakkarainen közös produkcióját, a Katoamispiste (Vanishing Point) című előadást tekinthették meg az érdeklődők.

 

A szombati előadás két külön programmal is kiegészül:

12:30-kor Kalle Nio tart workshopot A vetítés, a mozgókép szerepe és lehetőségei a színpadi előadásban címen a Trafó Stúdióban.

17:00-kor pedig angol nyelvű beszélgetésre kerül sor Kalle Nioval a smART! XTRA // Illúziók keretében.

 

Rendezés: Kalle Nio
Koreográfia: Vera Selene Tegelman, Kalle Nio
Előadók: Kalle Nio, Vera Selene Tegelman
Jelmezek: Mila Moisio, Kaisa Rissanen
Zene- és hangtervező: Samuli Kosminen
Fénytervező: Jere Mönkkönen
Vetítés: Matias Boettge, Kalle Nio
Fénytechnika: Anssi Ruotanen
Színpadtechnika: Johannes Hallikas, Lotta Karhuvaara, Leena Nio

Jegyár: 2400 Ft (diákoknak: 1900 Ft)

Az előadás trailere itt tekinthető meg.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket