Mozikban az év egyik leglenyűgözőbb magyar alkotása, a Ruben Brandt, a gyűjtő
Az utóbbi évek filmgyártására nem igazán mondható, hogy kiemelkedő animációs filmeket sikerült volna produkálnia. Úgy tűnik azonban, hogy a napokban mozikba került Ruben Brandt, a gyűjtő egy igazi fenoménnak számít, sőt megkockáztatható az az állítás is, hogy a produkcióban a magyar animációs művészet támadt fel.
A történet szerint Ruben Brandt, a gyűjtő címmel a világ legnevesebb múzeumaiban őrzött remekművek elrablásáról és a műkincsrabló banda utáni hajszáról készül egész estés animációs thriller krimi. A sikerei csúcsán álló Ruben Brandtot egy jóhiszemű manipuláció arra kényszeríti, hogy 25 festményt raboljon el a világ leghíresebb múzeumaiból.
A produkció közel három éven keresztül készült, képi világában pedig egyszerre ötvözi a füstös és sötét noir történetek hangulatát a futurisztikus látásmóddal. A Filmalap támogatásával elkészült animációs film amerikai forgalmazási jogait már korábban megvásárolta a Sony Pictures Classic, számos nemzetközi elismerés mellett pedig jó eséllyel Oscar-díj jelölést is magának tudhat majd.
A filmről hamarosan kritikát közlünk.
Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!