dunszt.sk

kultmag

Szakrális minimalizmus vagy „közönségbarát hatásvadászat”?

Az „ARVO PÄRT, az ismeretlen ismerős” című kiállítás ma este hét órától új helyszínen, a Három Hollóban nyílik újra. Az Észt Színházi és Zenei Múzeum tárlata szeptember folyamán már a Müpa előcsarnokában is megtekinthető volt. A kiállítás áttekintést nyújt a világhírű észt zeneszerző fordulatokban gazdag életéről gyermekkorától napjainkig, egyben fogódzót is kínál a gazdag életmű értelmezéséhez. A kurátorok: Kristo Matson és Marge Raun.

 

A MEGNYITÓ PROGRAMJA:

A megnyitó első programjaként a 2012-ben alakult Duo SeRa lép majd fel, mely név mögött Seleljo Erzsébet szaxofonművész és Razvaljajeva Anasztázia hárfaművész duója rejlik. A nem mindennapi hangszerpárosításra elsősorban 20. századi művek születtek, ám repertoárjukban a reneszánsztól a romantikán át a nekik komponált kortárs zenéig minden műfaj megtalálható. Ma est Arvo Pärt Für Anna Maria-jából hallhatunk tőlük részleteket, illetve a duó előadja Erkki-Sven Tüür Prints című művét is.

Az est második felének programját egy kritikai beszélgetés képezi Szakrális minimalizmus vagy „közönségbarát hatásvadászat”? címen  Arvo Pärt zenéjéről és annak befogadástörténetéről. A beszélgetés résztvevői: Hollós Máté zeneszerző, Zombola Péter zeneszerző és Zsoldos Dávid zenetörténész.

Arvo Pärt az egyházi zeneszerzés legkiemelkedőbb ma élő képviselője. Zenéjét első sorban a gregorián énekek inspirálják. A minimalista stíluson belül saját fejlesztésű komponálási technikája az ún. tintinnabuli. Zenéje egyszerű anyagokból építkezik: egy hármashangzatból és egy bizonyos tonalitásból. A hármashangzat három hangja harangokhoz hasonlít, ezért is nevezte el a szerző ezt a minimalista hangszerelési technikát tintinnabuli-nak, mely latin eredetű szó harangocskákat jelent.

 

A kiállítás az Észt Köztársaság kikiáltásának 100. évfordulóját ünneplő programsorozat része; a magyarországi tárlat az Észt Intézet illetve az Észt Zenei Vállalkozásfejlesztési Központ szervezésében és támogatásával valósul meg.

A kiállítás megtekinthető december 7-ig minden nap, 16 és 24 óra között.

 

Az eseménnyel kapcsolatos további információk itt érhetőek el.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket