Kalligram 2018/12

A Kalligram decemberi számát Földényi F. László esszéjével ajánljuk.

Szabad szobrászat

 

Lehet-e humoros a szobrászat? Vagy tragikus? Vagy melankolikus? Böröcz András legújabb művei ilyen kérdéseket vetnek fel. A válasz pedig: igen. De megszorítással. Mert nem attól humorosak vagy melankolikusak, hogy egy jól körülírható érzést közvetítenek (ahogyan például Giacometti szobrai tragikusak vagy Medardo Rosso művei melankolikusak), hanem hogy igen gyakran elmesélnek valamit, s ha a „mese” végére érünk, akkor melankóliára vagy humorra vagy éppen tragikumra bukkanunk. Így hát hozzá kell tenni azt is, hogy Böröcz szobrai narratív szobrok – történeteket mondanak el. Ám ezt nem úgy teszik, ahogyan például a Calais-i polgárok Rodintől: nem visszaidéznek egy eseményt, vagyis nem olyasmire utalnak, ami a művet megelőzte. Ugyanakkor fényévnyi távolságra vannak azoktól a bronzból öntött giccses „zsánerszobroktól” is, amelyekkel Budapest utcáit az utóbbi években elcsúfították. Böröcz szobrai magukból bontanak ki történeteket. Azoknak a különféle anyagoknak meg köznapi tárgyaknak a sajátos konstellációjából, amely a műveit jól felismerhető teszi.

Draw című szobrának például egy ceruzákból készített tartály a központi része. A szűk átmérőjű és magas tartályból egy csupasz faág emelkedik ki. Egyik gallyára egy fából készült hintaló van akasztva, a másikra egy elektromos huzal, amelynek lenti, konnektoros végéről egy szintén fából készült gyerekszék lóg. A szék himbálózik, csak egyik lába érinti a földet. Számos asszociáció kínálkozik. A csupasz, halott faág egy tartályból nő ki – ha abban víz lenne, talán újra kihajtana. A hintaló mintegy meglovagolja a halott faágat – miközben persze a hintalovat is meg szokták lovagolni. Méghozzá gyerekek, akik egyébként kis székeken ülnek. A gyerek ezúttal csak a hiányával van jelen. Ez a hiány azonban a himbálózó szék révén drámai felhangot kap: a szék úgy van felakasztva, mint egy ember. A villanyzsinór ugyanakkor a fojtogatás képzetét is kelti. Akasztás, fojtogatás. Viszont a villanyzsinórral energia is továbbítható – amely a szobrot akár fel is tölthetné. A hintalóban pedig van valami diadalmas is. És ha megnézzük, hogy a tartály ceruzákból készült, akkor a drámai felhang a játékosságnak is teret ad: végül is a hintalovon lovagló gyerekek kisszéken üldögélve szoktak rajzolni. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a cím függesztést, felhúzást, vonszolást jelent, ugyanakkor rajzolást, sőt ráadásul még a kiegyenlítődésre is utal, akkor a szobor „története” éppolyan humoros, mint amilyen drámai. Egyszerre, anélkül, hogy egyik kioltaná a másikat. És így a szabadság érzetét is sugallja e mű. Böröcz egyfelől a mű valamennyi elemének narratív értelmet ad, másfelől azonban mégsem ragaszkodik hozzá, hogy a néző fantáziáját feltétlenül egyetlen irányba terelje.

Mi kell az ilyen a szabadsághoz? Az, hogy a legközönségesebb tárgyakban is sokféle lehetőséget lehessen felfedezni. Profound Objects volt annak a kiállításának a címe, amelyet New Yorkban a Pavel Zoubok galériában rendeztek, Chelsea-ben, a galérianegyedben, s e cím a bemutatott tárgyak filozofikus mélységére utalt. De belehallani a „Talált tárgyakat” is, sőt még azt is, hogy céltudatosan keresett tárgyakról van szó. A sokféle lehetőség párhuzamosan nyilvánul meg bennük. Így azután a melankólia, a humor, a tragikum vagy az elmélyült figyelem egyszerre tud megjelenni Böröcz műveiben. Egy sajátos, kreatív „zavar” az eredmény, amit a Draw-nak már a címe is jelez. A Bábel című mű egy bonyolult faszerkezetből áll, amely olyan, mintha legyalult faágak lennének összeillesztve. Ezek tartanak egy posztamenst, amely egy vécépumpa gumirészét tartja, ezen pedig egy összetekert derékszíj spirálszerűen nyúlik a magasba, úgy, mint Brueghel képén Bábel tornya. A bábeli zűrzavarra történő utalás egyértelmű. Ám ezt a zavart tovább zavarja az, hogy a faágak és a posztamens szépen faragott, simára gyalult ceruzákból van elkésztve. Bábel a szóbeliséget zavarta össze, a ceruza viszont az írás eszköze. A szó és az írás erősíti is, meg ki is oltja egymást – megint csak egyszerre. És mindehhez járul a vizualitás is – hiszen megannyi látványról van szó. A hatszögletű ceruzák (csupa kaptár) egy építészeti konstrukcióvá állnak össze, ugyanakkor a grafitceruza, mint „talált tárgy” növényszerű képződménnyé alakul át – a grafit organikussá vedlik vissza. Böröcz látványok segítségével mesél szóban is elmondható történeteket, amelyeket azután akár le is lehet írni. Mindennek azonban – s ezt fontos hangsúlyozni – semmi köze az allegóriához, ami szintén hasonlóképpen működik. Az allegória tereli a nézőt, nem engedi, hogy letérjen a kijelölt útról. Böröcz senkit nem terel. Ellenkezőleg: ráhagyja a nézőre, mihez kezdjen azzal, amit lát. És a néző azért tudja élvezni ezt a szabadságot, mert Böröcznél egyfajta költői logika mentén kerülnek egymás mellé az anyagok és tárgyak: egyik a másikat szinte előhívja. Úgy, ahogyan a versekben is nem a diszkurzív logika mentén követik egymást a szavak, hanem a hangzás, a rím, az asszonancia vagy akár a szójátékok mentén. Asszociatív szobrászat, ezt a címet adnám ennek az írásnak, ha nem hangzana olyan csúnyán.

Az újabb munkái között persze feltűnnek olyan művek is, amelyek visszautalnak az immár klasszikusnak számító Akasztottak című szoborcsoportra (1989–90). Az emberi alakok ezúttal nem lógnak, hanem egy pulton helyezkednek el, egymás mellett. Mahagóniból vannak megfaragva, mindegyik nyújtózkodik, s tart valamit a magasban. Vénusz, a görög istennő egy szögekkel átszúrt vécépumpát, Thor, a dörgés skandináv istene egy faszerkezetet, amely azokból a lapocskákból van összerakva, amelyekkel a fülorrgégész a gyerekek torkát vizsgálja, a tengeri kapitány egy sószórót (miközben maga egy üres borosüvegen áll – palackposta?), Beseler (ami egy fotónagyító márkája) egy vécépumpákból álló szerkezetet, Burr (Héj) pedig egy ceruzavégekkel teleszurkált vécépumpát. Mindegyik nyújtózik, s ennyiben olyanok, mint a klasszikus kariatidák. Még a Szabadságszobor alakjára is emlékeztetnek. De közben olyasmin állnak, ami idegen tőlük, és tartanak valamit, ami ugyancsak idegen tőlük. Ugyanakkor a vécépumpa mint triviális pop art kellék a klasszikus kelyhekre is emlékeztet, ami a kariatidáktól nem áll távol. Van ezekben a szobrokban valami törékenység, ugyanakkor feszültség is. Nemcsak a szabadság eszméjét sugallják, hanem némelyik esetben a kínlódásét is. Ezt is, azt is. A finomság agresszív képzetekkel társul. Úgy, mint a Wisp című szobor, amelynek címe egyszerre jelent seprűcskét, emberkét és lidércet. Egy ceruzákból készült sima és gömbölyded tölcsérből hosszú tüskés rózsaág nyúlik a magasba, amelynek a végéről egy szíj lóg. Az egész szerkezet finom, gracilis, szinte törékeny; ám a tüskék meg a szíj egészen más irányba terelik a gondolatot. A vágy tárgya az alcím. Kinek a vágyáról van szó, amely mégiscsak titokzatos? Azéról, aki használja ezt a furcsa eszközt, vagy akin használják?

Böröcz szobraival úgy vagyok, mint a svájci alkotópár, Peter Fischli & David Weiss műveivel. Sokszor nem tudom eldönteni, mi az, amit látok, s hogy a művészetnek nevezett rezervátumban hol a helyük. De szívesen nézem őket. És éppolyan önfeledtséggel tudnak megajándékozni, amilyen önfeledt lehetett Böröcz is, amikor elkészítette őket – miközben még azt sem tartom kizártnak, hogy közben néha nem is gondolt a művészetre.

 

 

A szám tartalma:

Markó Béla

Esti ars poetica

Az elmúlás receptje

Karácsonyi áhítat

(versek)

 

„Igazából ifjúkori önmagunktól kérek bocsánatot”

(D. Magyari Imre beszélgetése Markó Bélával)

 

Ismeretlen XII. századi német szerző

A Nibelung-ének (Harmincegyedik kaland)

Fordította és a jegyzeteket írta Márton László

 

Katona József: Bánk bán (IV / 7–8. jelenet)

Katona József eredeti szövege és Nádasdy Ádám fordítása és bevezetője

 

Kompolthy Zsigmond

Pannon pestis

(regény, 3. rész)

 

G. M. Hopkins

Nyárfák Binsey határán

Az Eurüdiké veszése

A jelzőkürtös elsőáldozása

A kerecsen

Szilánkok a Szibilla leveleiből

Skót táj

Szántóvető Jankó

(versek Olty Péter fordításában)

 

Olty Péter

Kiugrasztott jelentések: Ellenpontozás G. M. Hopkins költészetében

(tanulmány)

 

Németh Zoltán

A méhetek…

Baba

Hala

(versek)

 

Purosz Leonidasz

Kiáll és stoppol

Máshogy akar élni

(versek)

 

BÖRÖCZ

Kovalovszky Márta

Földrészek között ugyanúgy

(esszé)

 

Földényi F. László

Szabad szobrászat

(esszé)

 

Borbély Szilárd

Képzőtárgy

(esszé)

 

Magyary Anna

Kinetikus tükörképek: Ekphrasis és mítosz Nádas faliképleírásában

 

Kovács Krisztina

Jó, rossz és ami mögötte van: A Nyugat+Zombik intermedialitásáról

(tanulmány)