dunszt.sk

kultmag

Ha hétfő, akkor jazz

December 10-én, délután 5 órától a magyarországi Balázs Elemér Group ad koncertet a Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskolában.
A zenekart Magyarország egyik legkeresettebb jazzdobosa és zenésze Balázs Elemér alapította 2000-ben. Dallamos zenéjük széles hallgatói réteget  szólít meg mind a kor, mind a zenei stílus tekintetében. Művészetüket a különböző népek és kultúrák zenei motívumainak fuzionálása jellemzi, de ötvözték már a jazzt például a klasszikus reneszánsz és barokk stílusú zenei megoldásokkal is.

2005-ben Refracting Sounds című lemezüket Fonogram díjjal, 2006-ban a Hungarian Folk Songs (Magyar Népdalok) című albumukat pedig aranylemezzel jutalmazták. A 2015 decemberében megjelent Balázs Elemér Group 15 című jubileumi lemez összefogása és összefoglalása a zenekar tizenöt évnyi munkájának és életművének. Az Örök szerelem alcímet viselő szintén Fonogram díjjas album számlistáját a zenekar rajongótábora állította össze kedvenc dalaiból.

Lemezeiken közreműködött már többek közt Dés László és Dresch Mihály illetve külföldről Tim Ries, Charlie Mariano és Núria Rial is. A zenekar rendszeres fellépője magyarországi és külföldi jazz-, illetve világzenei fesztiváloknak és kluboknak. Jártak már Bécsben, Brüsszelben, Berlinben, Londonban, Hágában, Oslóban, Madridban, Skopjéban, Prágában, Pozsonyban, Münchenben, Stuttgartban, Nagyváradon, Rómában.

 

A Jazz Club DS szervezése által megrendezett koncert zenészei a koncert kezdése előtt egy órával hangszerbemutatóval, illetve hangszersimogatóval egybekötött foglalkozást tartanak gyerekeknek.

 

A belépés ingyenes.

További részletek itt.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket