Parnasszus 2018/3

A Parnasszus őszi számában két szlovákiai magyar költő, a Centrumban Tóth László, a Redivivusban Kulcsár Ferenc. A lapszámot Tóth László verseivel ajánljuk.

Szanálás

A minap, mikor tujáimból kiszórtam a belsejükben felgyűlt elhalt levélzetet,
három elhagyott madárfészket is szanálnom kellett ágaik közül.
Pedig mennyi gondosság, mennyi mérnöki pontosság és szakértelem,
mennyi kihűlt melegség sugárzott belőlük szerepük vesztve még most is,
mintha eleve az öröklétnek épültek volna, akár időtlenségükkel a barokk palotasorok,
szemben a jelenidejűségükkel tüntető üveg-vas-beton monstrumokkal –
ezek a tuják oltalmazó menedékében megbúvó,
tartózkodón is tündökletes madárfészkek,
melyek az összegereblyézendő avarba hajítva
még most is mintha teli torokból harsognák
önfeledt csivitjüket a szabadság magasba emelő ege felé.

 

Kis természetrajz

Tavasszal is ugyanazok a fák, mint ősszel,
csak más olvasatban.
Téged értelmez mind a virág, gyümölcs,
ugyanúgy, mint a zúzmara – hallhatatlan.

 

Leghőbb vágyam: kijönni…

Egyet szerettem volna mindig:
jól kijönni magammal.

Kijönni magammal – ide a strandra,
kijönni magammal – egy sörre a térre,
kijönni magammal – egy jó kis sétára,
amikor jól kijön magával az ember.

Ám amikor jól kijönne magával az ember,
legszívesebben épp akkor nem menne ki sehova.
Tudja, hogy épp jól kijönne magával,
de nem mozdul mégse, tapodtat se.

Velem nem lehet kijönni – mondják,
bár legfőképpen magamnak mondom,
hogy velem nem tudok kijönni,
hiába be- – kijönni nem.

Amikor az ember úgy gondolja,
jól kijön – nem jön ki sehogy.
Még lakásából se mozdul,
és legfőképp önmagából s -val.

Egyet szerettem volna mindig egyet:
jól kijönni magammal.
Ki jön ki,
ki kijön…

A szám tartalma:

CENTRUM – Tóth László

Tóth László: Szanálás; rózsa; Kis természetrajz; Kis glossza az újbeszédről; Kánon; Leghőbb vágyam: kijönni… (versek)

G. Kovács László: „Én csupán írnok vagyok…” (interjú Tóth Lászlóval)

Kabdebó Lóránt: A mai ember tragédiája. Hogyan „mondható” egy „mondhatatlan” regény (recenzió)

Vilcsek Béla: Csend és rend. Tóth László (ott)hontalan (itt)honossága (tanulmánya)

Tóth László: Kisded értekezés a rossz versekről; Önarckép, melyben a szerző versbéli énje maga elé tekint; Jó lesz sietni; Hangverseny (versek)

Márkus Béla: „Meleg tekintet a dermesztő űrben.” Sorok (a) Wittgenstein szóvivőjéről (tanulmány)

Gróh Gáspár: Az üres lap teleírása. Tóth László új kötetéről (recenzió)

Vida Gergely: A neurózis bölcseletté szelídül… Tóth László új verseskötetéről (recenzió)

Csanda Gábor: Wittgenstein újratöltve (recenzió)

Tamási Orosz János: „…lehet, valahol most fejtik ki” (tanulmány)

Zalán Tibor: Az út árnyéka (vers, TL-nek ajánlva)

Vörös István: Egy erődrendszer: rondel és villanella (vers, TL-nek ajánlva)

Pollágh Péter: Másként lakozik. Tóth László: Permutációk (esszé)

Pénzes Tímea: Tóth László: Apám lábaujja, madarai (vers)

Szalay Zoltán: Megíratlan köszöntő, avagy Egy tétova mondat Tóth László hatvanötödik születésnapjára

 

REDIVIVUS – Kulcsár Ferenc

Koncsol László: Kulcsár Ferencről (emlékezés)

Tóth László: Úton, avagy Anyaöl és anyaföld között. Régi-új vonások Kulcsár Ferenc arcképéhez (esszé)

Kulcsár Ferenc: Óvárosi szerelmesdal; Világárvaság; Új múzeum; Négy sor; Macskatalpon puhán körbejár (versek)

Vilcsek Béla: Mindig. Kulcsár Ferenc emlékezete (emlékezés)

Saitos Lajos: Fekete szél; Mindig (versek, KF-nek ajánlva)

Varga Imre: A szótlanul szóló emlékezete (esszé)

Zirig Árpád: Megírt verseid (vers, KF-nek ajánlva)

Z. Németh István: Istenkeresőben (vers, KF-nek ajánlva)