dunszt.sk

kultmag

A világ kéken és sárgán

Nagy érdeklődéssel fogadta a szakma Dániel András legújabb könyvét, A nyúlformájú kutya című kötetet, amely több szempontból is rendhagyónak bizonyul. Egyrészt a könyv szerzője kettős funkcióban szerepel, hiszen – a széles közönség számára elsősorban illusztrátorként ismert – Dániel András a képi és nyelvi anyag kivitelezője is egyben. Az illusztrátor–szerző pozíció egybe-/egymásra csúszása, illetve a képi anyag nézőpontjának kiemelése különösen hatásos szerkezeti egységet alkot, és a lineáris, bal felső sarokból induló olvasási mód helyett egy komplexebb, egy-egy teljes egységet egyszerre átfogó befogadási stratégia kialakítására ösztönzi az olvasót. Másrészt szokatlan a könyv műfaja, hiszen egy – a svéd gyerekversekhez közelítő – naplóformában megírt/megrajzolt picturebookról (így, egybeírva), vagyis – a vizuális kultúrával átitatott XXI. század reprezentáns könyvformájaként, tipikusan posztmodern könyvtípusként számon tartott[1] – képeskönyvről van szó.

A személyes modalitást, vallomásos jelleget, belső feltárulkozást implikáló én-elbeszélés picturebookba ágyazása különös házasítása a műfajoknak, hiszen a hagyományos képeskönyv tartalmi-tematikai irányultságától idegennek számít a lelki folyamatok rögzítése. A képeskönyv elsősorban a gyermekirodalmi szövegtér kedvelt könyvtípusa, ami az önálló szövegolvasás előtti időszak képolvasására helyezi a hangsúlyt, és a gyermeki mikrokörnyezetet vagy fantáziavilágot a vizualitás és verbalitás szétszálazhatatlan egységében ábrázolja. Révész Emese azonban felhívja a figyelmet arra, hogy (amennyiben releváns egyáltalán egy könyvtípus potenciális olvasótáborát életkor alapján körülhatárolni) kamaszoknak és felnőtteknek is születnek a szó eredeti jelentésében vett képeskönyvek, vagyis illusztrált művek, amelyek leginkább „én-képekként” funkcionálnak, és az önértés, önértelmezés világába kalauzolják az olvasót.[2] A nyugati könyvpiacon érvényes jelenléttel rendelkező kamaszképeskönyvnek a magyar piacon még csak kísérletező helye van. Dániel András könyve tehát „tapogatózó” próbálkozás, hiszen – a hátsó borító invenciója szerint – tizenéveseknek és felnőtt olvasóknak szól.

Külön figyelmet érdemel az is, hogy az előttünk álló mű egy olyan, elsősorban kamaszoknak címzett picturebook, ami a napjaink young adult irodalmában markánsan pozícionálható problémacentrikus művek sorába illeszkedik. A problémacentrikus könyvek szociális kérdéseket tárgyalnak, és a befogadók társadalmi érzékenyítését célozzák meg.[3] Ez a szemléletmód kiemelt pozíciót tölt be a kortárs ifjúsági/young adult irodalom folyamataiban, még akkor is, ha a szakma vitatottnak minősíti a létjogosultságát. Napjainkban az ifjúsági és young adult irodalmat (is) megcélzó kiadók, vagyis a tág értelemben vett gyerekkönyvpiac a problémacentrikus könyvtípust preferáltja, sőt egész sorozatokat épít köréjük (pl. Tabu, Tilos az Á Könyvek, Magasfeszültség sorozat, stb.). A problémaközpontú művekre fókuszálás abból a (vélt) társadalmi igényből fakad, hogy a gyerek- és kamaszolvasók életkori sajátosságaikból fakadóan szívesen olvasnak a közbeszéd által tabunak minősített témákról, ezek a könyvek pedig programszerűen vállalják fel a társadalmi tabuk alóli felszabadítást, a „rejtett vagy elhallgatott témák” kibeszélését. A témaorientált könyvek egyik nagy ellenzője, Lovász Andrea épp azt kifogásolja bennük, hogy a téma kifejtése az esetek többségében a szöveg irodalmiságának rovására történik, ezáltal a gyerek- és ifjúsági irodalom visszatér a pedagógia szolgálatához, a didaktikus példatárként funkcionáláshoz.[4]

Dániel András könyve azonban olyan problémacentrikus picturebook, ami – talán épp a formából adódóan – rendkívül rafináltan elkerüli a didaktikusság csapdáját. Tematikai szinten imagológiai és transzkulturális dilemmákat állít középpontba: a saját és másik viszonyát, a másság és (ön)elfogadás kérdéseit, az identitás problematikus körülhatárolhatóságát veti fel. Az olvasó egy vállaltan bizarr és (időnként szó szerint) feje tetejére állított világba lép be, amelyet különböző antropomorfizált állatok és – az őket megrajzoló illusztrátor kénye-kedvére kiszolgáltatott – a referenciális világtól eltérő hibrid és kiradírozott testrészekkel, firkákkal torzított fantázialények népesítenek be. Ez a világ egy meglehetősen szűk nézőpontból, egy nyúl külsejével rendelkező, ám személyes identitását tekintve kutya szemén keresztül tárul fel előttünk. Egy olyan lény belső monológját, pontosabban párbeszéd-kezdeményezését olvashatjuk a könyvben, aki identitásválsággal küzd, hiszen a testi jegyei alapján más lényként azonosítható, mint aminek a személyes identitását megéli. A „nem minden az, aminek látszik” könnyen felismerhető tételét közvetítő ábrázolás azonban túlmutat a puszta ellenpontozáson, hiszen két olyan állat attribútumai kontaminálódnak egy szereplőben, akik a természet körforgásában hierarchikus viszonyban, üldöző-üldözött kapcsolatba élnek, egymással szemben. A vadászkutyáknak kiszolgáltatott nyúl teste így a kutya-lélekkel rendelkező szereplő életcsapdája, perifériára szorulásának feloldhatatlan akadálya, hiszen a testi rokonsággal rendelkező nyúltársaság a kutyákra jellemző viselkedésmódja miatt közösíti ki a főszereplőt, a kutyák csoportja pedig automatikusan egy üldözendő nyulat lát benne. A nyúlformájú kutya révén könnyen asszociálhatunk a kamaszok átalakuló külső-belső világára, a még gyereknek tekintett, de személyes identitását már felnőttként artikuláló kamaszok „átmenetiség-tapasztalatára” is. Eszünkbe juthat továbbá az a közismert ábra, amelyen egy tükörbe néző macska oroszlánnak látja önmagát. Dániel András „nyúlkutyája” azonban nem az önámítás jelenségét példázza, mivel az én-elbeszélő nagyon is tisztában van a saját pozíciójával, világosan tudja, hogy egy nyúl testébe rajzolták bele, és reflektáltan számol is kettős identitásának következményeivel, sőt erről az én-tudásról tájékoztatja is az olvasót.

Ez a számon tartott olvasó kiemelt pozíciót tölt be a műben, hiszen az elbeszélő az első mondattól kezdve tud a jelenlétéről, „te” megszólítással a szövegbe lépteti őt, és mintegy a története tanújául hívja. A mű egy „önarcképpel”, a nyúl egészalakos képével kezdődik. Ez a – könyv minden oldalpárján feltűnő, sok esetben premier plánban láttatott és az olvasót átható tekintettel pásztázó – nyúl nem a népmesei tradícióból eredeztethető gyáva és gyenge karaktert idézi elénk: inkább a Gyaloggalopp és Donnie Darko című filmekből ismert félelmetes-bizarr jelenséggel, vagy Darvasi László Trapitijének borzasztó nyulával, esetleg Kollár Árpád Milyen madár című kötetét végigkísérő pimasz nyúlkarakterével rokonítható. Főszereplőnk ráadásul lakonikus apátiával beszél arról, hogy a teremtője (illusztrátora) rossz viccből helyezte egy kutya lelkét az alakjába. A paradox módon „kutyaszorítóba került” nyúlkutya panaszáradat helyett filozofikus gondolatfolyamot görget maga előtt, ahol mintegy fennhangon elmélkedve tárja fokozatosan az olvasó elé bizarr élethelyzetét, a kettős identitásából fakadó nehézségeket, a szűkebb környezetéhez fűződő szövevényes kapcsolatrendszerét. A mű éppen azzal kerüli el a didaktikusságot, hogy a narratíva középpontjába nem az elmondottak tartalma, hanem a felvetett témákhoz fűződő attitűd- és véleménymegosztás kerül. Az elbeszélő mindenre rácsodálkozik, mindent mikroszkopikus vizsgálat alá helyez és mindenről elmondja a véleményét. Ezek a filozofálgatások egyfajta töprengő attitűdöt kölcsönöznek a szövegáradatnak, melyek a látszólagos banalitás ellenére egzisztenciális téttel rendelkeznek: a nyúlkutya tudja magáról, hogy egy fiktív világ része, egy rajzolt univerzum tagja, aminek teremtője bármikor meg is semmisítheti a világát. A másság mellett így az elpusztíthatóság veszélyének megélése is a mindennapjai részét képezi. A „ki vagyok” után a „meddig élek”, majd „hová tartozom” kérdései ütnek át a sorok között.

A szinte nullértékű érzelemfok mellett a vizualitás is rendkívül izgalmas és sokrétű a könyvben. A számos értelmezésre kínálkozó lehetőség közül itt csupán a színhasználat jelentőségét emelem ki. A kötet nyelvi és képi világát kétféle színnel jelöli az alkotó: a szöveget és a képeket (ábrákat, firkákat, rajzkommentárok, kontúrokat stb.) a kék és a sárga szín árnyalataival írja/rajzolja meg. A sárga és kék szín választása arra mutat rá, hogyan és milyennek látja egy kutya a világot (a kutyák csak ezt a két színt ismerik fel, minden egyebet szürkének látnak). Ez a „kétszínben látás” a kutya perspektíváját erősíti fel, vagyis a nyúlkülső ellenére a világ érzékelése a kutyaként aposztrofált személyes identitásra helyezi a hangsúlyt, és az olvasót is a kutya nézőpontjával azonosítja. Ezáltal az olvasó is kettős pozícióba kerül: a könyv másik oldalán szereplő nézőként/befogadóként/az elbeszélő meghallgatójaként (terapeutájaként?) te-pozíciót ölt, aki a narratívum egyik megidézett szereplője, másrészt a színábrázolás a kívülálló pozíció elhagyására készteti, hiszen a képi világ a kutyaszemmel való azonosulást sugallja. A kétpólusú színválasztás hozzájárul a kötet alapvető feszültségét és drámai hatását folyamatosan generáló kettősséghez is, a kint-bent, saját-idegen tapasztalatához, ami a határpozíciók mentén történő önartikuláció nehézségeire irányítja a figyelmet.

Számos szempontból végigkísérhetnénk még a könyv bemutatását, de egyelőre ennél a pontnál megállok. És hogy ezt a sokféle problémafelvetést vajon milyen zárlattal lehet elvarrni…? Ezt nem árulom el. A válaszkeresés már az olvasó feladata.

A nyúlformájú kutya. Írta és rajzolta: Dániel András. Tilos az Á Könyvek, Budapest, 2018
Jegyzetek

[1] Várnai Zsuzsanna: Kép és szó. A vizualitás szerepe és jelentősége a kortárs gyermekirodalomban. In: Hansági Ágnes, Hermann Zoltán, Mészáros Márton, Szekeres Nikoletta (szerk): Mesebeszéd. A gyerek- és ifjúsági irodalom kézikönyve. 2. kiadás. FISZ, Budapest, 2017, 402–404.

[2] Révész Emese: Varázskép – világkép. A gyermekkönyv-illusztráció szerepe a gyermeki lélek fejlődésében. In: Hansági Ágnes, Hermann Zoltán, Mészáros Márton, Szekeres Nikoletta (szerk): Mesebeszéd. A gyerek- és ifjúsági irodalom kézikönyve. 2. kiadás. FISZ, Budapest, 2017, 424–426.

[3] Gáspár-Singer Anna: Címkék a borítón. Tabutémák a kortárs magyar gyerek- és ifjúsági könyvekben. In: Hansági Ágnes, Hermann Zoltán, Mészáros Márton, Szekeres Nikoletta (szerk): Mesebeszéd. A gyerek- és ifjúsági irodalom kézikönyve. 2. kiadás. FISZ, Budapest, 2017, 310.

[4] Lovász Andrea: A kérdőjellé görbülés eleganciája: Mészöly Ágnes. Darwin-játszma. In: Hansági Ágnes, Hermann Zoltán, Mészáros Márton, Szekeres Nikoletta (szerk): „…kézifékes fordulást is tud” Tanulmányok a legújabb magyar gyerekirodalomról. Tempevölgy könyvek 29., 2018, 210–211.