Te vagy a csuklya alatt, Donald?

Az élet írja a legabszurdabb történeteket, ezt már régóta tudjuk, de a Csuklyások története még ehhez a nagy életigazsághoz mérten is elég meredek.

A hetvenes években Ron Stallworth (John David Washington) Kolorádóban az első színes bőrű rendőr. Pont úgy kezdte a karrierjét, mint a többi hozzá hasonló újonc: kulimunkával, azaz aktákat adott ki a kollégáinak. Ám amikor a főnöke megkéri, hogy menjen el és nézzen körül a Fekete Párducok elnevezésű színes bőrű csoport gyűlésén, a karrierje megindul felfelé – beépített ügynökök között találja magát. És hova máshova épülhetne be egy fekete zsaru, mint a Ku Klux Klánba? Ron telefonon felveszi a kapcsolatot a KKK egyik emberével, akinek annyira sikeresen hozza a suttyó fajgyűlölő fehéret, hogy személyes találkozóra hívják. Itt jön a képbe Ron társa, Flip Zimmerman (Adam Driver), aki végül kénytelen Ron helyett beépülni a KKK-ba, és aki nem mellesleg egy identitástudatát vesztett zsidó. Vicces, abszurd és félelmetes. Egy fekete és egy zsidó férfinak kell összerakni egy ízig-vérig fehér férfi profilját, aki a velejéig gyűlöli a színes bőrűeket, a zsidókat és a mexikóiakat.

Eközben Ron Patrice-szal (Laura Harrier) kezd randizni, akit a Fekete Párducok gyűlésén ismert meg. A lány minden rendőrt aljas disznónak tart, aki büntetlenül bántalmazhatja a feketéket, ezért Ron neki sem mondja el, hogy ki is ő valójában. Így főhősünk kénytelen a munkájában és a magánéletében is pengeélen táncolni.

Több zsánerből áll össze a Csuklyások története. Abszurd humorú zsarupáros-filmnek indul. Ron telefonbeszélgetései a KKK embereivel, később magával a KKK fejével, David Duke-kal a mozi legviccesebb pillanatai. Spike Lee jól megrajzolja a két rendőr összecsiszolódásának folyamatát is, ami a zsarupáros-filmek egyik jellemző jegye. Jól működik a kémia a harsány Washington és a visszafogott Driver között.

A Ku Klux Klán modernizálni akarja magát, és nem szektaként, hanem sokkal inkább egy vállalatként tekint magára. David Duke-ról, a Mágusról első blikkre egy jóvágású, kellemes modorú vállalati vezető jut eszünkbe, nem pedig egy fajgyűlölő tahó, azonban, ha jobban belegondolunk, ez az attitűd hátborzongatóan rímel korunk politikájára.

Aztán ahogy telik a játékidő, úgy vált hangnemet a film, a vicces, könnyed hangvételt felváltja a sötétebb tónus, és így válik a mozi politikai thrilleré, amely reflektál a mai korra. Leginkább Trump-áthallásokkal teszi ezt, hiszen a David Duke szájából a KKK gyűlésén elhangzó „America to achieve its greatness again” egyértelműen az USA jelenlegi elnökének „make America great again” szlogenjére utal. Végül már utalás sem kell, hisz Spike Lee egyenesen a KKK tagjainak szájába adja Trump híres „America first” jelszavát (https://www.youtube.com/watch?v=dIaoZqMrbCo).

Spike Lee sosem rejtette véka alá a politikai nézeteit, és azt sem, hogy mennyire gyűlöli Donald Trumpot. A VOX Mozimagazinnak adott nyilatkozatában így beszélt róla és a rasszizmusról: „Kezdem azzal, hogy nem fogom kimondani a nevét, csak Narancs ügynökként beszélek róla. Ha valaki Amerikában egy gyűlöletcsoport – legyen az a KKK vagy bármelyik neonáci csoportosulás – tagjaként meghallgatta az elnök beszédét az augusztus 12-i események után (2017. augusztus 12-én charlotteswille-ben egy férfi a neonácik ellen tüntető tömegbe hajtott, egy 32 éves nő meghalt), azonnal láthatta, hogy az elnökünk nem ítélte el a szélsőségeseket, ezért most bátran gondolhatja azt, hogy van egy jó barátja a Fehér Házban. Az Egyesült Államok elnökeként megvolt az esélye arra, hogy azt mondja: Amerika elnökeként úgy gondolja, ez nem a gyűlölet országa. De ő nem mondott ilyet. Ha most valamelyik gyűlöletcsoport tagja lennék, biztosan nagyon örülnék.”

Mindezek a politikai nézetek felfedezhetők a Csuklyásokban, Lee ügyesen és kreatívan építi be azokat, hogy aztán a film végén bevágott charlotteswille-i híradós felvételekkel csúcsra járassa a Trump elleni kampányát. Ekkorra Lee már teljesen elveszíti az önmérsékletét, és a filmhez viszonyítva testidegen képsorokkal próbája sokkolni a nézőt. A végefőcím előtti öt perc igazából a film egyik zsánerébe sem illik bele, sem a feszült thrillerbe, hisz az a hetvenes években játszódik, a vicces rendőrsztoriba pedig pláne nem. Leginkább egy trash horror indokolatlan erőszakkavalkádja juthat róla a néző eszébe, amely csak azért kerülhetett a kész filmbe, mert a rendező megengedhette magának. Mintha maga Lee ugrálna a néző előtt egy neontáblával a kezében, amin a következő szöveg áll: Látod, b…meg, látod, semmi sem változott az elmúlt években! Mi meg kissé kínosan bólogatnánk, igen, látjuk, nem vagyunk hülyék…

Pedig ez a sokkolás, ahogy fentebb említettük, az egész filmben benne van, csak éppen sokkal kulturáltabban. Hiszen már az is félelmetes, ahogy a film elején az Alec Baldwin által alakított dr. Kennebrew Beauregard egy rasszista propagandafilmben a zsidók és a feketék elleni megtorlásról beszél óriási vehemenciával, igaz bele-belehibázva a mondanivalójába, és ilyenkor egy női hang javítja ki őt. Vagy amikor az egyik klántag és a felesége lefekvés előtt az ágyban arról beszélget, hogy milyen jó lesz másnap négereket ölni. Mindezt olyan meghittem és őszinte örömmel teszik, mintha gyermekük első lépéseiről beszélgetnének, nem pedig a gyilkolásról. Ez a maga abszurd módján már elég vérfagyasztó, nem kellett volna ehhez még hozzácitálni a charlotteswille-i felvételeket is.

Ennek ellenére a Csuklyások remek film, amit a színészi játék emel még magasabbra. A Ron Stallworth-ot alakító John David Washington bizony Denzel Washington fia, de az ifjabbik Washington a papa nélkül is megállja a helyét Hollywoodban. Az alakításában megvan az a kettőség, amelynek köszönhetően elhisszük, van annyira pimasz, hogy beépüljön a KKK-ba, és még gúnyt is űzzön belőlük. Ugyanakkor ott van benne az a megfontoltság is, amely miatt egy-egy kényes szituációban inkább nyel egyet, ahelyett hogy meggondolatlanul cselekedjen.

Adam Driver minden filmjében jó és karizmatikus. Nincs ez másképpen most sem. Visszafogott játékával jól hozza Flippet, a zsidó rendőrt, aki először pusztán munkaként tekint a beépülésre, majd idővel tudatosul benne, hogy zsidóként pont annyira érinti őt is a rasszizmus, mint színes bőrű társát. Ki kell emelnünk még Topher Grace-t, aki eddigi legjobbját mutatja David Duke-ként, és Jasper Pääkkönent, aki lubickol Félix, a KKK tag szerepében.

A Csuklyásokból nem biztos, hogy lesz olyan hivatkozási alap, mint Spike Lee korábbi klasszikusa, a Szemet szemért című filmből, de azt el kell ismerni, hogy a végefőcím előtti jelenetek ellenére egy átgondolt, a stílusokat jól vegyítő, abszurd filmről van szó, amely hangos humora mellett a csöndesebb, elgondolkodtatóbb jeleneteivel is éppolyan harsányan áll ki a rasszizmus ellen, ahogy egy Spike Lee-filmtől ez elvárható.

A film adatlapja a Mafabon.