Túlélni a háborút (Valahol Európában / Az utolsó üzlet)

Mi köthet össze egy több mint húszéves, sok színpadot megjárt musicalt egy kortárs dráma ősbemutatójával azon kívül, hogy a műsorterv egy napra sorolta be őket, így aki rászánta a délutánját-estéjét, a szegedi nagyszínházból átsétálva a kicsibe, mind a kettőt megnézhette? Hogy ugyanarról szólnak: hogyan lehet túlélni a háborút, vagy bármilyen súlyos vészhelyzetet. Milyen stratégiák, eszközök állnak a rendelkezésére egy gazdag gyáros famíliának és egy szülők nélkül maradt, kallódó gyereknek? Ki és hogyan hajlandó a veszélyben lévő ember mellé állni, ha azzal a saját életét is veszélyezteti? Ráadásul a két darab ugyanabban a háborúban, ugyanabban az egy-két évben játszódik, 1944-45-ben.

A Valahol Európában musical változatát 1995-ben mutatták be először a Budapesti Operettszínházban. Külön érdekesség, hogy zeneszerzője, Dés László egy interjúban elmondta, egy ízben Lukáts Andorral ötletelgettek, hogy milyen alapanyagból lenne érdemes musicalt csinálni, és ekkor merült fel a híres film mint lehetőség. A Závada Pál által írt Az utolsó üzlet szegedi ősbemutatóját pedig éppen Lukáts Andor rendezte.

Závada Pál ezúttal is korabeli dokumentumok alapján dolgozott, valós és fiktív szereplőkkel. A darab szereplői egy gazdag zsidó gyáros család tagjai, Weiss Manfréd leszármazottai, akik menekülésükért cserébe átadják vagyonukat a németeknek. Van azonban olyan családtag is, aki zsidó gyerekeket ment, és inkább itt marad, van, aki a németek helyett csak a magyar kormánnyal tárgyalna, és van, akinek ebben a helyzetben is az a nagyobb fájdalma, hogy a férje megcsalta. A Závada Pál által megrajzolt történelmi és családi tabló annak ellenére, hogy drámai döntéshelyzeteket tartalmaz (pl. kinek a szavahihetőségében bízhatnak inkább: a magyar kormányéban vagy a németekében, itthon próbáljanak túlélni vagy elmeneküljenek), inkább epikus, mint drámai alapanyagnak tűnik, nem könnyen mondható párbeszédekkel. Erre az epikusságra még ráerősít Lukáts Andor rendezése. A hat széken kívül szinte teljesen üres színpadon a helyszínt és az időpontot vetített feliratok jelzik (az általam látott előadáson egy valószínűleg hibásan beadott felirat okozott némi zavart az események sorrendjében). A színészek bejönnek, leülnek, és úgy mondják a meglehetősen sűrű szöveget. Így az előadás jelentős része statikussá, dokumentarista jellegűvé válik, és csak időnként billen vissza mozgalmasabb, drámaibb irányba. Ilyen például a szépen komponált, bár kissé melodramatikus, a Casablanca képeit megidéző reptéri zárlat. Az egyenetlen összbenyomáshoz hozzájárul az is, hogy a színészi teljesítmények sem meggyőzőek. Van, aki mintha még küzdene a súlyos szöveggel, ezért a felmondáson kívül nem jut energiája arra, hogy élettel töltse ki a figuráját, másnál érthetőségi gondok adódnak. Ezúttal a színésznők emelkednek ki az összképből: Szávai Viktória, Szilágyi Annamária, Menczel Andrea és Fekete Gizi jobban megtalálták a karakterekhez illő megszólalásmódot.

Závada Pál egy másik drámájából, az Egy piaci napból az elmúlt évad egyik legfontosabb bemutatója született a Radnóti Színházban. Üdvözlendő lépés, hogy a szegedi színház új vezetése vállalta egy másik, közelmúltunk történelmét feldolgozó darab ősbemutatójának kockázatát. Ezúttal tisztességes, tanulságos, de sajnos nem átütő erejű előadás született belőle.

A Valahol Európában egészen más műfaji keretek között szól a háborúról, és nem is konkrétan egy háborúról, még ha az idősebb néző a film alapján a II. világháború végével azonosítja is a látottakat, hanem mindenfajta háború pusztító és embertelen voltáról. A szülők nélkül maradt, otthontalanul és céltalanul kóborló, a felnőtt világ agresszióját eltanuló gyerekek óhatatlanul a jelenkori háborúkat is bevonják a képbe.

Az előadás színpadképe, Árvai György munkája hatásosan jeleníti meg azt a töredezett, darabjaira hullott világot, amelyben valahogy meg kell élni a holnapot. A forgószínpad lehetőségeit jól használó építmény hol a romos villát, hol a pusztuló várost forgatja elénk.

Szőcs Artur rendező (aki néhány évvel ezelőtt maga is játszotta Hosszút a Szegedi Szabadtérin) gondosan felépített, hatásos, jó ritmusú, az érzelmeknek is teret adó, az érzelgős hatásvadászattól azonban tartózkodó előadást rendezett.  Egyetlen ponton billeg ennek a határán, amikor a gyerekek kimennek a nézők közé, hogy egy-egy öleléssel vagy más gesztussal fizikálisan is bevonják őket az előadás érzelmi erőterébe. Ez a gesztus láthatóan hatott a nézőkre, annál inkább megosztotta a kritikusokat. Nálam nem billent át a határon, erőltetettnek éreztem viszont a legkisebb, kétségtelenül nagyon bájos kislány ismételt helyzetbe hozását. Szőcs Artur rendezői erényei mellett azonban ez csak egy zárójel ahhoz képest például, ahogy az intim- és a tömegjeleneteket felépíteni és működtetni tudja.

Utóbbiban fontos szerepe van Bodor Johanna koreográfiájának is. Magabiztosan mozgatja a népes szereplőgárdát (csak gyerekszereplőből közel harminc van a színpadon). Nagy érdeme, hogy a hat-nyolc éves legkisebbektől a kamaszokig mindenki olyan feladatot kap, amit jól meg tud oldani, és ez nem érződik se leegyszerűsítésnek, se kompromisszumnak.

Jó benyomást kelt az egész társulat, csak a dalszövegek érthetősége szenved néha csorbát. Rusznák Andrást alkata nem predesztinálja Hosszú szerepére, érettebb színész is már ennél a mégiscsak nagykamasz szerepnél, mégis könnyű elfogadni, mert hitelesen tudja megmutatni ennek a fiúnak a belső érését a sodródástól a felelősségvállalásig. Ágoston Katalinnal (Suhanc) pedig jó párost alkotnak, közös jeleneteik az előadás erős pillanatai. A Kuksit játszó gyerekszínész, Vajda Vince nagyon szépen helyt áll a szerepében.

Az előadás előtt lehetőségünk volt bepillantani a próbára. Sokat elárul a színház működéséről, hogy az ügyelő naplójában felkiáltójellel szerepel: a gyerekszereplőket előadás előtt színpadra kell szólítani, cipőfűző-ellenőrzésre. Hát igen, rengeteg apróságra oda kell figyelni ahhoz, hogy egy előadás rendben működjön. Ez a mosolyra késztető bejegyzés aztán meglepő és megható módon csengett össze az előadás végével: a háborúk gyerekáldozataira utalva a színpadon üresen maradt kiscipőkkel.