dunszt.sk

kultmag

Larva run – hétköznapi hernyóságaink

Andrej Dúbravský (1987) event-projektjei mindig is nagy feltűnést keltettek: kiállítás-akcióit többek között a pozsonyi Kereszt (vagy ahogy a pozsonyiak máig mondják: Köröszt) utcai hentesboltban (No Ambitions), az Aranyhomok-tó partján (Golden Sands) vagy a tervezett pozsonyi metró depójánál (Ecset és ostor) rendezte meg. Sőt: legelső munkáit a Pizza Mizza nevű bolthálózat egyik pizzázójában állította ki. Kezdettől az élő, eleven hús, a test helye és helyzete, illetve a kapcsolatteremtés közvetlensége foglalkoztatta: különösen a serdülő és a kamaszkor önpusztító és önfétisizáló nárcizmusa, a fiatal fiútest helye a kultúrában, illetve a hétköznapokban.  Önkéntelenül is tapadt a témához a maszkulinitás kérdésköre, s egy tágabb testmitológia kialakításának igénye, a környező élővilág antropomofrizálása. Híres-hírhedt nyuszifiúi egyszerre domborították ki az összes tendenciát: a kommersz és a giccs, a tömegkultúra és a fogyasztói blődli, az áruvá váló és a hedonista test kritikáját ötvözte a létezés elemi, veszélyeztetett szépségével. A test bizonytalanságát a test ösztönös tudásával.

A kakasos korszak (a projekt Berlinben kumulált először 2017-ben) emlékezetes darabjait Fülöp-szigeteki kakasviadalok ihlették: a férfiasság és az agresszió rettenetével párosuló élet-halál szépsége itt is erőteljes identitáskérdésekkel szembesíti a szemlélőt, s nem egy allúzió vezet vissza az antik művészet kakasos vázaképeinek többletjelentéseiig, vagy az Aszklépiosz-kultusz vallástörténeti rétegeibe. A diszkrét kulturális-mitológiai átkötésekben Dúbravský a leginkább talán Dallos Ádámhoz hasonlítható. A rurális, falusi környezet a festő számára kulcsfontosságú lett: Pozsony, Berlin és New York mellett ugyanis a legfőképpen a magyarul meglehetősen expresszív (és játékos) nevű Dögösön (Rastislavice) él (és gazdálkodik). A dzsungelszerűen dús vegtáció és a sűrű baromfiállomány szálláshelyeinek zugaiban nem egy ott-ottfelejtett kép, műalkotás várja a sorsát: ezt a „felelőtlenséget” a teremtő spontaneitás és a teremtődő természet összhangjaként, programszerűen kell elgondolni. Ebbe a tér és mű pozícióit összemosó (ezúttal urbánus) természetességbe illeszkedik Dúbravský legújabb kiállításának (Larva run) anyaga is, mely a pozsonyi Atelier XIII-ban látható.

Egy rakat használtruha, állítólag 700 kiló nyugati fast fashion. A kiállítóterem teljes alapzata, padlója tömve ronggyal, csillivilli kalapok, köznapi gatyák, kendők, selymek, farmerek, márkás ingek közt járunk, a ruhatömkeleg egyszer csak mozdul, emberi kéz, pucér hát, far jön elő, görcsbe rándult hús tekereg, pulzál, elemi mozdulatművészet születik, a lárva működésbe lép, konzumál, hogy nőhessen, pillangóvá akarja zabálni magát.

Az emberlárva helye ez a „fészekben”, a terem méhében születő ijesztő tánc (a remek mozgásművész-táncos Lukáš Záhy előadásában), az emberféreg létre vonaglása, ösztönös, létfenntartó étvágya, hogy aztán felzabálja saját magát is.

A tömeg inkább fél, zavarban van a saját meztelenségétől, pedig a táncoson kívül mindenkin ruha van. Az ember vigyáz a léptére, hátha itt is előjön valami, hátha valakin tapos, hátha észrevétlenül gyilkol, hátha egy hatalmas lárva vagy féreg maga is, önmaga undorító kertésze, a kulturális permet kezelője és hernyója, az, akiben a két véglet intellektuálisan összeér. Minden sejtben a kipárnázott sérülékenység elemi fájdalma.

Andrej Dúbravský, a festő vodkával kínál: rovararmageddon, olvasom a falakon, mindenütt festett hernyók, kukacok, olykor akvarell-finomság, máskor szinte az absztrakt halálba olvadás, az utóbbi harminc évben a rovarfajok hetvenöt százalékát irtottuk ki, vesztettük el, „az emberek egy jelentős része élete végéig mentális lárva marad”. Egy interjúban (Glosolália 2018/3) Dúbravský elragadtatással beszél a hernyótest szépségeiről, a hernyólét „konfigurációiról”. Saját kertjében figyelt fel erre a speciális létformára, s egy mandulafenyőkkel szegélyezett horvátországi nudista strandon kezdett hozzá a rajzolásukhoz (jobbára fotói alapján), majd ezeket a rajzokat vitte át hatalmas vásznakra (kettő ebből a sorozatból a kiállításon is látható).

A nagy rózsaszín hernyó (The Big Pink Caterpillar) mozgásban: a kép a falnak támasztva, nincs hagyományosan felfüggesztve, a hernyó a rongytengerhez, az ételhez, a meleghez, a földhöz, a táncos testéhez akar hozzáférni, velünk akar találkozni. Hasonló a hasonlóval. Akvarellszerűen lágy és sérülékeny kompozíció.

Szőröshernyók fészekben (Hairy Caterpillars in a Nest): a hernyó a biológiában a lepkék rendjébe sorolható rovarok lárvájának neve. Itt kezdődik az igazi „lárvafuttatás”, a jövő, és a szépség ígérete. Az élet inváziója. A hernyó, ahogy a kakas is, gazdag asszociációs potenciállal rendelkezik: az életmű témáihoz igazodva itt is szembesülünk a fallikus, maszkulin gócpontok életképességével, de a fogyasztói társadalom mindenevő hedonista agressziójával is, az undorral és az erotikummal, a kemény, nem egyszer mérgező szőrökkel borított, belül mégis iszonyatosan puha, meleg test kontrasztjával, mely önkéntelenül játékba hozza a látás mellett a tapintás érzetét. A levetett ruhák, a használt és elhasznált „bábok” jelenlétével ez az asszociativitás még tovább fokozódik. A „larva” szó latin jelentéstartományai tovább árnyalják a helyzetet: a larvae-nak nevezték azokat a rémítgető éjjeli szellemeket, a bűnös halállal halt vagy szabályos temetésben nem részesült, visszajáró, nyugtalanul bolygó lelkeket, akiktől a családfő csak tisztulási szertartás révén szabadulhatott meg. A hernyó- és rovararmageddon aktivista motívumával összekapcsolva máris az ember felelősségénél vagyunk a biodiverzitás hierarchia alapú megváltozásában.

A rituális és a „drámai” iránti fogékonyság talán azóta van ott Dúbravský önreprezentációja mögött, mióta túlbuzgó alapiskolás hittantanárnője szétszaggatta kedvenc Michael Jackson-plakátját, majd az énekest álcát hordó pedofil sátánfajzatnak nevezte, aki „szép zenéjével” csábít. Később ezt a redukáltan agresszív vallásfelfogást cserélte le egyfajta termékeny, a teremtett lények összessége iránt érzékeny panteizmusra, mely rendre szembesít az emberi létezés kitüntetett szerepének problematikusságával, illetve az emberben mocorgó transzcendencia kreatív energiává alakításának lehetőségeivel.

Dúbravský specialitása a test, a meztelenség és a pőre vágy összekapcsolása az egzisztenciális alapkódokkal testet öltött explicit módon is: a bejárattal szemben a Gyár (Factory) című képen egy bravúrosan kidolgozott, felajzott meztelen kamaszfiú fekszik. Modern szatír antik pózban. Időtlennek álcázott idillje mögött gyárkémények pöfögnek, ajzottságában csak az épülést látja, a pusztulást nem. Kis, mérgeződő élete kis, mérgező, gyári pornográfiája egyszerre hivalkodó és ijesztő.

Dúbravský festészetét ugyanaz az erekben tomboló „hormonális gejzír” befolyásolja, mellyel a már említett interjúban tényleges és virtuális utazási igényeit, az idegenségben berendezendő megszenvedett otthonosság vagy hedonista banalitás izgató érzését magyarázza.

A kiállítás március 22-ig látogatható.