dunszt.sk

kultmag

Ma kezdődik a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál!

A mai napon, február 7-én kezdődik és tíz napig tart a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, vagyis a Berlinale. Ez alatt 400 filmet vetítenek le 14 szekcióban. Az idei programban két magyar rövidfilmet láthat a közönség, Buda Flóra Anna Entropia és Tóth Luca Lidérc úr című filmjét. A klasszikusok közt szintén két alkotás lesz látható, Mészáros Márta Örökbefogadás és Tarr Béla Sátántangó című filmjének felújított változata. A legfiatalabb filmesek számára a Berlinale Talents programját rendezték meg, ahol idén Tasnádi Zsófia látványtervező vesz részt Magyarországról.

A szlovák részvételt egy szlovák/cseh/lengyel gyártású rövidfilm, a szlovák Martin Smatana Pouštět draka (Sárkányt eregetni) című filmje biztosítja, illetve egy osztrák gyártású, de a szakolcai születésű Pavol Liskát társforgatókönyvíróként és társrendezőként foglalkoztató film, a Die Kinder der Toten.

A Berlinale a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb A-kategóriás filmfesztivál, központi témája idén az állami elnyomás és az ezzel szembenállók harca. Ennek megfelelően a fesztivál nyitófilmje a Lone Scherfig dán rendező alkotása, a traumákat átélt emberek történetét feldolgozó The Kindness of Strangers.

A nemzetközi zsűrt hatan alkotják, elnöke  Juliette Binoche francia színésznő, tagjai pedig Sebastián Lelio chilei rendező, Sandra Hüller német színésznő, Justin Chang amerikai filmkritikus, Rajendra Roy amerikai filmkurátor és Trudie Styler brit színész.