dunszt.sk

kultmag

Az Entropiáé a Teddy-díj!

Buda Anna Flóra Entropia című animációja kapta a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál rövidfilm kategóriájában az LMBTQ-közösség egyik legrangosabb filmes elismerését.

A Berlinalé a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb fesztiválnak számít az A-kategóriás nemzetközi szemlék sorában. A német főváros filmfesztiválján idén 74 országból 400 filmet mutattak be. A Berlinalén több független zsűri oszt ki díjat, az egyik ilyen díj a Teddy, a hagyományos nemi identitásoktól eltérő szexuális önazonosságok témáját megjelenítő filmművészetnek szentelt elismerés. A díj olyan alkotások és művészek támogatását szolgálja, amelyek, illetve akik a közösség ügyeit „a társadalom széles körében megjelenítve hozzájárulnak a tolerancia, az elfogadás, a szolidaritás és az egyenjogúság erősítéséhez” – olvasható a díj honlapján közölt ismertetőben. Az 1987-ban alapított elismerésnek négy kategóriája van (legjobb rövidfilm, legjobb dokumentumfilm vagy filmesszé, legjobb játékfilm, a zsűri díja), az idén 33. alkalommal osztották ki. A fesztivál rövidfilmes versenyprogramjában Buda Flóra Anna alkotása mellett egy másik magyar animáció, Tóth Luca Lidérc úr című munkája is szerepelt.

Buda Flóra Anna az Entropiával diplomázott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Animáció tanszékén. A tízperces animáció három párhuzamos univerzumot mutat be. Egy közös, tarka univerzumban három fiatal nő éli az ösztönös, elvárásokkal és frusztrációval teli életét. Közben a háttérben folyton ott döngicsél egy lárvákat rakó légy, „aki” kvázi mesélője is a történetnek, és képes átjárni a három világ között: megnyit egy kaput, amelyen keresztül a lányok elindulhatnak egymás felé.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket