Amikor szétesik a test és a lélek

Decemberben mutatták be az Örkény Színházban A lélek legszebb éjszakája című előadást, amely Jászberényi Sándor azonos című novelláskötetéből készült. A rendezővel, Polgár Csabával a háborúról, a médiáról, a női katonákról és egy haditudósítóról beszélgettünk, aki magánéleti válsága elől a munkába menekül. 

Egyrészt ez volt az első, amit olvastam tőle – Bagossy Laci adta a kezembe –, másrészt pedig megtetszett, és szerintem ritka, hogy ilyen témával foglalkozik a színház. Nagyon befelé fordulóak vagyunk, folyton a saját problémáinkat járjuk körül, miközben azt gondolom, rengeteg olyan történet van a világban, amire, még ha messziről is, de muszáj felhívni a figyelmet. Itt szó szerint közelről láttunk egy teljesen más közeget, és bár, ha belegondolunk, szintén egy európai magyar ember szemszögéből nézzük a dolgokat, mégis olyasvalamiről beszélünk, amiről egyébként ritkán szoktunk.

Az a baj, hogyha az összes háborúról, ami most dúl, beszélni akarunk, akkor kábé csak arról lenne szó. Az előadásnak nem feltétlenül az aktualizálás a célja, inkább az volt fontos nekünk, hogy rámutassunk arra, a világ óriási. Az, hogy mi hogy vagyunk, hogy Európa hogy viseli magát, egy nagyon kiváltságos dolog. Itt, Magyarországon erre a legtöbb ember nem figyel oda, vagy nem tudjuk, nem értjük, mennyire más helyzetben vagyunk. Ez, ahol mi élünk, csak egy kis szelete a nagy egésznek, és azt gondoljuk, hogy minden rendben van. Pedig nagyon nincs. Na, erről fontos beszélni, mert meg kell próbálunk nagyobb összefüggésekben nézni a dolgokat. A másik pedig, hogy

az emberekben lakó szörnyek mindenhol ugyanúgy megvannak, bármilyen más is a kultúra, és akárhogy szelídítjük őket, mégiscsak kezdenünk kell velük valamit.

Azt gondoltam, ebben a kontextusban muszáj, hogy a média világa megjelenjen.  Mi ezekkel a helyzetekkel, amiket itt megjelenítünk, a tévéképernyőn, a médián keresztül találkozunk, csak onnan tudjuk, hogy hogyan történik mindez. Fontos volt a nyilvánossággal való foglalkozás miatt is, mert a főszereplő, Maros Dániel haditudósító, és ebben a kockában van gyakorlatilag az élete: egy széttört személyiséget próbálunk megmutatni, akinek a képernyők a kivetülései. Mást látsz a tévékben, mást a LED-falon, megint mást mutat a kamera, miközben van egy ember, aki ezt az egészet nem tudja összerakni.

Igen, hozzászoktunk ehhez. Az előadásban azzal is játszunk, hogy milyen képkivágást látsz, és milyen történetet hallasz hozzá. Van olyan jelenet, hogy ugyanazt a videorészletet elmesélik egy egészen más történettel, és így benne van a fake news gyártás is, hogy ki hogyan használja és módosítja az anyagot, amit kap. Igen, lehet, hogy nem ütjük meg azt a szintet, amin mindenki egy emberként megdöbben, de azt gondolom, erősíti az előadást, hogy ezzel az emberrel ez konkrétan megtörtént. Nem egy kényelmes BBC-irodában ült, várt, megkapta az anyagot és megvágta, hanem a saját bőrén szerezte a tapasztalatait. A legtöbb videó Sándor saját képi anyaga, van egy Youtube-csatornája, amit elkértünk és használtunk. A videók onnan vannak, és átküldött nekünk rengeteg fényképet, mi meg elkezdtünk válogatni.

Sok ilyen volt. Volt például egy sajtótájékoztató, ahol egy ISIS-es terrorista temetése volt, az elég sokkoló, ahol látsz egy négyéves gyereket fekete maszkban, Kalasnyikovval a kezében, az apja nyakában. Ami az egyik legnagyobb hatást gyakorolta, az a kurd női katonák története.

Ez egy baromi nyers téma, és azt gondolom, hogy Sándor könyve is attól érvényes, hogy nincs egy eltartás, tudod, egy kisujjas hozzáállás a témához. Azt hiszem, aki érdeklődik az előadás iránt, azt talán tudja, vagy sejti, hogy mire jön, szóval úgy döntöttünk, ameddig a híradók elmennek, elmegyünk mi is. Aztán ez mégsem sikerült, mert ha beírod a Google-be, hogy ISIS kivégzések, akkor még szűréssel együtt is kapsz egy olyan anyagot, amit aztán győzz feldolgozni. Minden értelemben.

Az a para, hogy még ez sincs. Ezek a videók szabad prédák, a neten bárki találhat ilyet. Nyomasztó volt vele foglalkozni, de végig megvolt bennünk kimondatlanul, hogy nagyon fontos, hogy szülessen erről egy előadás.

Logikus módon először úgy, hogy mi az, ami színházban össze tud állni történetté. A srácokat (Nagy Zsolt és Ficza István, a darab szereplői – a szerk.) megkértem, hogy küldjék el, hogy szerintük mi az az öt, ami fontos, aztán Ármin (Szabó-Székely Ármin, dramaturg – a szerk.) is csinált egy szűrést, és összefűzte ezeket. Az volt a lényeg, hogy ne veszítsük el a magánéleti szálat, ami összekapcsolja őket. Aztán ebből kijött egy egészen lineáris történet, ugyan szerteágazó szerkezettel, de egyértelmű kifutással. Az volt a legfontosabb, hogy ezt az állapotot, ami a kialvatlanság, a magánéleti válság, a személyiség összeomlása, megjelenítsük.

Ő azt állítja, és ez el is hangzik, hogy nincs más kapaszkodója a világban, és ha nincs jobb ötlete, akkor dolgozni kell. Ilyen sok ember életében van. Vannak olyan időszakok, amikor egyszerűen nem tudod, mi mást csinálj. Van, akinek kisebb, van, akinek nagyobb kilengései vannak, de ezen szerintem mindenki átmegy. Ez az ember elmenekül valami elől. Sok-sok nézőpontból lehet vizsgálni ezt a történetet, és ez egyébként célunk is volt, hogy aki megnézi, ne csak egyféleképpen lássa őt.

Igen, úgy gondoltuk, ez is csak felerősíti azt a széttöredezettséget, amiben ez az ember van, akár ténylegesen, akár saját magában. Az volt a cél, hogy tudjunk adni egy benyomást arról, milyen az, amikor egyszerűen szétcsúszik a test és a lélek.

Ezt azért oldottuk meg így, mert Dzsojsz szerepe más, mint előtte a többi nőé. Ő kaparja fel a végén a főszereplőt az utcáról, előtte az összes nő egy vágynak, aztán egy kiégésnek a megtestesítője. Rájuk azért van szüksége, mert általuk bizonyítja be magának, hogy férfi, összeszed pár prostit, és meg van oldva a dolog. Dzsojsznál viszont más a helyzet, ő kvázi egy anyaszerepet kap, összeszedi, hogy jól van fiam, csináltál pár hülyeséget, de gyere, azért ne dögölj meg itt az utcán. Ő más, fontosabb, és úgy éreztük, egyszerűen nem stimmel, ha Dzsojszot is ők narrálják.  Az a nő egy rajtuk kívül álló erő, és általa megy vissza gyerekbe a csávó. A „big mama” főz nekem, ellát, szállást ad, jó dolgom van mellette. Azzal, hogy erre fut ki a dolog, meg a női katonák történetével együtt egy nagyon erősen nőpárti előadást akartunk létrehozni.

Az egész írásból alapjáraton üvölt, hogy nők rakják helyre ezt a csávót, ki-ki a maga módján, de ők hozzák vissza szó szerint az életbe, és ez nagyon-nagyon fontos. Ez az ember nem egyszerű eset, van egy tipikus macsó, már-már hímsoviniszta attitűdje, és végül a nők oldják meg az életét.

A kötetben van egy erre utaló novella, a Varjúleves, de mi úgy döntöttünk, ezt kihagyjuk. Minket odáig érdekelt a történet, illetve arra fókuszáltunk, hogy egy halálközeli élmény után mégis visszatért. Azok után, amin keresztülment, sejteni lehet, mi lesz belőle, de nekünk nem tisztünk megoldást kínálni. Ezt mindenki döntse el maga, miután látta az előadást.