dunszt.sk

kultmag

Alakváltogató dzsessz

Vajon el tudjuk-e még képzelni manapság, hogy megszakítás nélkül végighallgatunk egy lemezt, és ezalatt kizárólag a zenére koncentrálunk, tehát nem csak háttérnek kapcsoljuk be a vasaláshoz, porszívózáshoz, sportoláshoz, és nem pittyog közben percenként a telefonunk, vagy a többi kütyü, melyekkel körbevesszük magunkat? És egyáltalán születnek-e még a felgyorsult életvitelünkhöz alkalmazkodó, két-három perces, könnyen emészthető trackeken kívül olyan nagyobb lélegzetű zenei alkotások, amelyeknek megéri több időt szentelni, mert valódi esztétikai élményt nyújtanak? A második kérdésre a válasz igen, és ez mindenképpen biztató. A kevésbé jó hír az, hogy az elmélyült zenehallgatás mára éppen olyan kuriózummá vált, mint mondjuk elmélyedni egy regényben vagy egy verseskötetben.

A Harcsa Veronika – Gyémánt Bálint szerzőpáros neve alatt megjelent harmadik, Shapeshifter című lemez egyik-másik dala önmagában is megállja a helyét, ám ha komplexebb élményre vágyunk, érdemes időt szakítanunk rá, és végighallgatni az elejétől a végéig. A dalok ugyanis egymásra épülve, egymással harmonizálva adnak ki egy szimmetrikus zenei egységet. Ennek a dalfolyamnak a két végén egy-egy lassú ütemű, egyszerre felszabadító és melankolikus dzsesszballada áll: a Listen to Me Now és a Bori’s Rebel. Mindkettő zenéjét Harcsa Veronika jegyzi, utóbbi szövegét azonban nem ő, hanem a húga írta egy olyan élethelyzetről, amikor korlátainkat leküzdve szabadulni próbálnánk a saját testünk vagy pszichénk börtönéből, elsöpörve mindazt, ami addig gúzsba kötött.

Az egyszerűségében tündöklő Listen to Me Now című nyitószámhoz, mely az album egyik legerősebb szerzeménye, egy amatőr fotós, Nagy Eszter Fruzsina készített különleges képi világú, a dal hangulatát és éteriségét remekül megragadó videoklipet:

A szimmetrikus elrendezést alapul véve a következő dalpáros a San Francisco és a címadó Shapeshifter (a dallistában a második, illetve az utolsó előtti, hetedik helyen szerepelnek). Mindkettőnek Gyémánt Bálint szerezte a zenéjét, és ezek az album legdinamikusabb, legkarakteresebb, legdallamosabb szerzeményei. A San Francisco azért is izgalmas, mert duófelállással indít – Bálint gitározik, Veronika énekel –, majd a dal második felében bekapcsolódik a ritmusszekció, megsokszorozva ennek az amúgy is lendületes számnak a pozitív energiáit. A két belga zenész – Nicolas Thys bőgős és Antoine Pierre dobos – egyébként az egész lemezen közreműködnek. A duó kvartetté bővítése jó döntésnek bizonyult, friss, izgalmas zenei hangzást eredményezett, mely egyszerre innovatív és persze kicsit nosztalgikus – ne feledjük, Harcsa Veronika pályáját egy másik kvartett tagjaként kezdte.

Míg a San Francisco szövegírója – a már említett Bori’s Rebel című dalon kívül minden szöveget Harcsa Veronika jegyez – a virtuális valósággal szemben a való világ csodáira és kihívásaira igyekszik felhívni az iPhone-kijelzőt bámuló tömegek figyelmét, addig a Shapeshifter ennek a világnak az árnyoldalaira mutat rá egy nyomorban felnövő kisgyermek szemszögéből.

Az album magvát a két egymás mellé helyezett, legsúlyosabb kompozíció adja. Az egyik egy 15 perces, három trackre (First Night, Second Night, Last Night) osztott, de egységes egészet alkotó dalfolyam, melyről az experimentális mellett a pszichedelikus jelző is eszünkbe juthat. A dalszerző, Harcsa Veronika elmondása szerint az éjszakai nagyvárosok sokféle arculatát igyekezett bemutatni. Olyan miliő ez, ahol a társas magány, az elviselhetetlenségig fokozódó szín- és hangorgia szinte megőrjít, térdre kényszerít, de a sejtés, hogy a bíborszínű felhők fölött ott vannak a csillagok, és az eső áztatta felszínen pedig folyók futnak, teli milliárdnyi élettel, némi vigaszt, megnyugvást nyújthat a mesterséges élmények és ingerek forgatagában vergődő városlakónak. A kompozíció csúcspontján hátborzongató, egyre erősödő kántálás fokozza a hangorgiát, mintha egy törzsi énekes siratná kétségbeesetten a természetet ebben az elidegenedett, urbanizálódott környezetben. Minden bizonnyal ez a dalhármas ihlette az albumborítót is, melyen a két „főhős” – Veronika és Bálint – egy üres, hófehér asztal mellett ülnek, a háttérben pedig különféle nagyvárosok egymásra vetített képei láthatók. A rombusz alakú asztal „alakváltó” párja a hátoldalon látható, üres, fehér glóbusz (Albert Ádám alkotása). Az Éjszaka-trilógia párja pedig a részben Serge Gainsbourg által ihletett Serge with Holy Scar című dal, egy sokban a Bin-Jip hangzását idéző, csaknem kilencperces, pszichedelikus látomás, melyet az intenzív grúvok és Gyémánt Bálint formabontó, zseniális gitárszólója tesznek feledhetetlenné.

Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint harmadik közös lemezének nem csak azért rendkívül találó a címe, mert ők ketten „alakot váltottak”, duóból kvartetté alakultak át, hanem mert ez az alakvált(ogat)ás, ez a sokoldalúság tulajdonképpen az egész album lényege. A Shapeshifter populárisabb, könnyebben befogadható dalai mintegy keretbe foglalják, és üdén ellensúlyozzák a bonyolultabb, experimentális szerzeményeket. Ez utóbbiak értő hallgatást és elmélyülést kívánnak, egyszersmind nagyobb teret engednek a virtuozitásnak is.

Némítsuk el tehát a telefonjainkat, és szánjunk az életünkből 45 percet erre a zenei kalandra. Csak így élhetjük át azt a folyamatot, melyet az album dalai a megadott sorrendben, mintegy ívet alkotva váltanak ki: a ráhangolódás, az ellazulás, a kitárulkozás, az elmélyülés, a minket körülvevő káosszal és önnön démonjainkkal való szembenézés, végül pedig a lázadás és a felszabadulás élményét.

Harcsa Veronika – Gyémánt Bálint: Shapeshifter. Traumton Records, 2019.